eNyugta - Jön az elektronikus nyugta

Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt ma a X. Laurel Retail Konferencián.

eNyugta - Jön az elektronikus nyugta

Alapvetően változtatja meg a vásárlási gyakorlatot a kormányzat tervezete, amely teljesen digitális alapokra helyezi a nyugtaadás kötelezettségét – derült ki a Laurel Kft. június 14-én tartott, X. Retail Konferenciáján. Mizsányi Attila, a NAV Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztályának vezetője az eseményen tartott előadásában mutatta be a közelgő rendszert.

A mai, papíralapú nyugta továbbra is elkérhető lesz a pénztárnál, de a dokumentum alapvetően digitális formában létezik majd, így kell tárolni okoskészülékünkön, illetve egy erre kialakított rendszerben. A vevő a vásárlásnál egy QR-kóddal azonosítja majd magát, de ezzel nem ad át személyes információkat, tehát a vásárlás névtelensége továbbra is biztosított lesz bárki számára – hívta fel a figyelmet a szakember. A QR-kódot egy applikáció tárolja, illetve állítja elő, de ezen kívül számos adat tárolására alkalmas lehet. A QR-kódba beilleszthetőek a törzsvásárlói adatok, a számlainformációk, garanciális feltételek, kedvezmények, a fizetés preferált módja is, így a kasszáknál töltött idő drasztikusan rövidülhet majd. Mivel a rendszer hitelesített, egy garancia érvényesítéséhez semmi másra nem lesz szükség.

Az erről szóló rendelet 2023 őszére várható, míg a rendszer éles indulását 2024 júliusára tervezik. Az így készült és tárolt nyugták az online rendszerben évekig, villámgyorsan elérhetők maradnak majd. Az új típusú nyugták előállításához új pénztárakra is szükség lesz, amelyek a jelenlegi funkciók mellett képesek lesznek kezelni az eNyugtákkal járó kötelező adatforgalmat is. A közelgő jogszabály kiemelten védi majd a vásárlói adatokat, és korlátozza az ezek felhasználására épülő kereskedelmi gyakorlatokat is.

A tervezett változtatás egybecseng Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkárának a konferencián elhangzott előadásával. A politikus többször hangsúlyozta, meghatározó kormányzati célként említette a digitalizáció és a csúcstechnológia terjedésének fontosságát, mely lényegében a gyártók, kereskedők és vásárlók, végfelhasználók közös érdeke. Az államtitkár beszélt emellett az árstop kivezetésének közelgő lehetőségéről is, melynek feltételeként az infláció érdemi csökkenését nevezte meg, melynek jelei már most is láthatók.

Az eseményt Bessenyei Attila, a névadó Laurel Kft. ügyvezetője nyitotta meg, aki rámutatott, hogy az önkiszolgáló kasszák penetrációja rohamosan nő, és nemzetközi kimutatások alapján a kereskedelmi feladatok csaknem 50%-a automatizálható lesz, az arány az alacsony hozzáadott értékű munkák esetén ennél is magasabb. Ezt a trendet pedig a szűkülő munkaerőkínálat csak gyorsítja, erősíti.

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás: