Érkezik az újabb kamateső, ma indul a legnagyobb csata az állampapírpénzekért

Ma lejár az egyik inflációkövető állampapír, három másik sorozat pedig kamatot fizet, és a következő napokon is dőlni fog a kamateső az innentől már vonzerejüket vesztő PMÁP-okból. A befektetőknek több mint 2200 milliárd forint sorsáról kell most határozniuk. A hatalmas összegért az állam mellett a bankok, alapkezelők és biztosítók is harcba szállnak - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Érkezik az újabb kamateső, ma indul a legnagyobb csata az állampapírpénzekért

Az év legnagyobb kamatesője köszönt rá mától a következő napokban a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) tulajdonosaira. Egy kisebb sorozat február 20-án lejár, ebben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint kevesebb mint 50 milliárd forint található. Van azonban ezen felül még öt olyan sorozat, amelyek február 20-án, 21-én, 22-én és 23-án fizetik a csúcskamatot, és ezekben hozzávetőlegesen 2200 milliárd forint van. A sorozatok egy része 18,35, egy másik részük 19,1 százalékos kamatot fizet ki most, ezt követően azonban már mindössze 4,45 vagy 5,2 százalékos kamattal megy tovább. 

Vannak, akiket értesítenek, másokat nem

A lakossági befektetők százezreit érinti a PMÁP-ok mostani kamatfizetése és a lejárata, többen közülük értesítést is kapnak erről, de ez nem automatikus mindenkinél. Érdemes tehát figyelni a számláját annak, aki a most lejáró 2025/I sorozatban, vagy a 20-án kamatot fizető 2026/J, 2030/I, a 21-én kamatot fizető 2029/I, a 23-án esedékes 2028/I és a 24-én forduló 2027/K sorozatban tartja a pénzét, megérkezett-e már a kamat. 
A befektetők összesen 400 milliárd forintnál is több kamatra számíthatnak, de nem csak ezt az összeget, hanem az állampapírokban maradó tőkét is érdemes lehet más megtakarításba átforgatniuk. Az átcsoportosítással még akkor is jól járhatnak, ha a kincstárnál 1 százalékos visszaváltási jutalékkal, más forgalmazóknál pedig akár ennél magasabb költséggel is kell számolniuk. Jelenleg ugyanis a többi lakossági állampapír kamata 5,5-7,9 százalék között van, a lakosság és az intézmények számára egyaránt elérhető diszkontkincstárjegyeké és államkötvényeké pedig 5,5-6,68 százalék közötti. 

Az államon kívül sok más pénzügyi szolgáltató pályázik a lakosság PMÁP-ban lévő pénzére és annak kamataira. Azok, akik bankoknál vagy brókercégeknél tartják az állampapírjaikat, számíthatnak arra, hogy a kamatfizetések idején megkeresi őket az értékpapírszámlájuk vezető cég befektetési ajánlattal.

A biztosítók is beszálltak a kamatversenybe

Akárhol is tartja azonban valaki az állampapírjait, érdemes szétnéznie a befektetési lehetőségek között, akkor is ha ez nem jön neki házhoz. Vannak olyan speciális akciók is, amelyek kifejezetten a nagy kamatfizetések idejére szólnak. A Groupama például a Next megtakarítási életbiztosítást kötő vagy ilyen megtakarítással már rendelkező ügyfeleinek évi  bruttó 7 százalékos garantált hozamot fizet a január 1. és április 30. között beérkező új pénzekre a a beérkezés dátumától december 31-ig tartó időszakra. Megkötés, hogy a friss megtakarításnak az életbiztosítás hagyományos termékrészébe kell érkeznie, a unit linked alapokba befizetett pénzekre nem vonatkozik ez a hozamgarancia.

Aki állampapír helyett inkább bankba tenné már a pénzét, az sem már csak a nagy hitelintézeteknél szokásos, szinte nulla százalékos lekötési ajánlatok közül válogathat. A bankbetéteknél ügyelni kell arra, hogy a kamatukból alapesetben lejön a 15 százalékos kamatadó és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho). Aki szeretné elkerülni ezeket a terheket, annak érdemes tartós befektetési számlán (TBSZ) tartani a pénzét. 

Ugyanez a helyzet a befektetési alapokkal, amelyek hasonlóan népszerű értékpapírok a kisbefektetők körében, mint az állampapírok. TBSZ-szel itt is elkerülhető a kamatadó és a szocho fizetése. Az ingatlanalapok adózása valamivel kedvezőbb, ezeknél csak kamatadó terheli az elért nyereséget.

A hozamok mellett a kockázatokra is figyelni kell

Tavaly a befektetési alapok között sok olyan volt, amelyik a csúcskamatot fizető PMÁP-nál is nagyobb nyereséget ért el, azt viszont tudni kell, hogy a múltbéli hozamok sosem jelentenek iránymutatást a jövőbeli teljesítményre. Egy tavaly remekelő alap az idén akár súlyos mínuszba is kerülhet - figyelmeztet a befektetések eltérő kockázataira Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője. Az alapok közül mindenkinek a saját kockázattűrési hajlandósága alapján érdemes választni. A nagyobb kockázatot vállalók a részvénypiacra is kimerészkedhetnek, és nyilván sokan lesznek, akik ingatlanban forgatják tovább a pénzüket, ha akár több tízmilliót tudnak erre fordítani.

Ferenc pápa halálával erkölcsi iránytűt veszített a világ

Ferenc pápa halálával nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész világ elveszített egy olyan erkölcsi iránytűt, aki következetesen kiállt a béke, a szegények és az emberi méltóság mellett, vallástól, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül - írta a Jobbik elnökhelyettese az MTI-hez hétfőn elküldött közleményében.
2025. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam áttöri a határokat – közeleg a 100 ezer dolláros BTC álomárfolyam?

A Bitcoin ismét megmutatta, mire képes, amikor a piaci lendület és az intézményi FOMO (fear of missing out – kimaradástól való félelem) egy irányba mutat. A vezető kriptovaluta áttörte a 87 000 dolláros szintet, és sok elemző szerint már nem az a kérdés, eléri-e a 100 000 dollárt, hanem mikor. Az év második negyedévében a Bitcoin akár történelmi magasságokba is emelkedhet – de vajon mi áll a felfutás mögött, és hol lehet az árfolyam plafonja?
2025. 04. 21. 14:00
Megosztás:

Meghalt Ferenc pápa

Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel - jelentette be a Vatikán.
2025. 04. 21. 13:00
Megosztás:

A Solana árfolyama ismét a régi szép időket idézi - mi áll a Solana emelkedés hátterében?

A kriptovaluta piac egyik legnagyobb meglepetése ismét a Solana (SOL), amely az elmúlt hetekben nemcsak árfolyamában mutatott figyelemre méltó erősödést, hanem hálózati aktivitásban és felhasználói elköteleződésben is új szinteket ért el. A szakértők már 150 dolláros rövid távú, sőt akár 2 000 dolláros hosszú távú árfolyamcélt is emlegetnek – de vajon mennyire megalapozott ez az optimizmus?
2025. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Érettségi 2025: célzott felkészüléssel akár két jegyet is javíthatnak a diákok

Mit tehetnek a diákok a felkészülés utolsó napjaiban?
2025. 04. 21. 11:00
Megosztás:

Víztechnológiai kutatóközpontot hoz létre a Pannon Egyetem Nagykanizsán

A legmodernebb víztechnológiai kutatásokra és az ezekhez kapcsolódó analitikai mérésekre alkalmas, innovatív oktatási és kutatási központot hoz létre nagykanizsai kampuszán a Pannon Egyetem - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2025. 04. 21. 10:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra robban: Trump Fed-ellenes húzása gyengíti a dollárt, erősíti a kriptopiacot

A kriptovaluta piac újabb lendületet kapott hétfőn, miután a Bitcoin erőteljes kitörést produkált, miközben az amerikai dollár hároméves mélypontra esett. A piacot Donald Trump legújabb kijelentései kavarták fel, amelyek szerint megpróbálhatja leváltani Jerome Powell Fed-elnököt — ez a politikai bizonytalanság újabb lendületet adott a digitális eszközöknek, különösen a Bitcoinnak és az aranynak.
2025. 04. 21. 09:00
Megosztás:

Kína elutasít az országa ellen irányuló minden gazdasági megegyezést

Kína tiszteletben tart minden olyan felet, amely az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági és kereskedelmi nézeteltéréseket egyenlő feltételek mellett, konzultáció útján oldja meg, de határozottan ellenzi, hogy bármelyik fél Kína rovására kössön alkut - közölte hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 04. 21. 08:20
Megosztás:

Nagy István: A vírus megállításához minden állattartó fegyelmezettsége kell

Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.
2025. 04. 21. 06:00
Megosztás:

Horváth László: Provokáció a húsvéti marihuána-tüntetés

Arcátlan provokáció a húsvétvasárnapi marihuána-tüntetés, de ez volt az utolsó - írta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2025. 04. 21. 05:00
Megosztás:

Felszámoltak egy drogkereskedő-hálózatot Veszprém vármegyében

Felszámoltak egy drogkereskedő-hálózatot Veszprém vármegyében, a rendőrök hat embert vettek őrizetbe - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
2025. 04. 21. 03:00
Megosztás:

A női nyugdíjasok feje fájhat most a döntés miatt!

A nyugdíjasok és a nyugdíjazás előtt állók körében három kiemelten fontos probléma körvonalazódik: a nők kedvezményes nyugdíjának feltételrendszere, az özvegyi nyugdíjak szabályozása, valamint a nyugdíjak emelésének mechanizmusa.
2025. 04. 21. 02:00
Megosztás:

Elfogadták! A családi pótlékot megvonják 6 esetben

A családi pótlék folyósítását 6 esetben is szüneteltetni kell a hatályos jogszabály szerint az alábbi esetekben:
2025. 04. 21. 01:00
Megosztás:

Van 2300 forintod? Így csinálhatsz belőle tízmilliókat pofonegyszerűen

Tízmilliók füstbe mennek – nap mint nap! Egy átlagos magyar dohányos ma napi egy doboz cigarettára közel 2300 forintot költ. Ez évente több mint 800 ezer forint, amit – szó szerint – elfüstöl. De mi történne, ha ettől a szokástól egyik napról a másikra megszabadulnál?
2025. 04. 21. 00:01
Megosztás:

A héten többször is brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében

Az elmúlt héten többször is brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében.
2025. 04. 20. 22:00
Megosztás:

Ez a 3 legjobb kriptovaluta vétel most a medvepiaci hangulat ellenére is

Három legjobb kriptovaluta befektetés, amit érdemes tovább venni a medvepiac közepette is. Bár a kriptopiac jelenleg vérvörös árnyalatban úszik, és még a legnagyobb coinok is súlyos veszteségeket szenvedtek el, akad néhány digitális eszköz, amelyek hosszabb távon meglephetik a befektetőket.
2025. 04. 20. 21:00
Megosztás:

A húsvéti tojás titkai – miért festjük, és mit jelképez?

A húsvéti tojás az egyik legismertebb és legkedveltebb szimbóluma az ünnepnek – de vajon honnan ered a hagyomány, és miért festjük a tojást?
2025. 04. 20. 19:00
Megosztás:

Dogecoin árfolyam elemzés, DOGE kriptovaluta előrejelzés: Merre tart a Dogecoin (DOGE)?

A Dogecoin (DOGE) – az egykor mémként indult, ma már komoly közösséggel és piaci kapitalizációval rendelkező kriptovaluta – az utóbbi hónapokban jelentős korrekción ment keresztül. Elemzésünk célja, hogy technikai indikátorok alapján felmérjük az aktuális trendeket, azonosítsuk a lehetséges támasz- és ellenállási szinteket, és előrejelzést adjunk rövid, közép és hosszú távra. Külön figyelmet fordítunk arra, hogy kezdő befektetők számára is érthető módon magyarázzuk el a grafikonok és indikátorok üzenetét.
2025. 04. 20. 18:00
Megosztás:

Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás

Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége és kissé visszaesik a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 04. 20. 16:00
Megosztás:

Hitelből veszi autóját a magyar átlagpolgár – mert ma még inkább csak használtra futja

A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően ismét egyre több lakossági ügyfél nem lízingel, hanem bankhitelből vesz autót. Mindez azt jelenti, hogy az autófinanszírozáson belül a klasszikus hitel részaránya évtizedes magasságba, 30 százalékra emelkedett – miközben 2022-ben a lízingfinanszírozás még 89 százalékot tett ki.
2025. 04. 20. 14:00
Megosztás: