G20-csúcstalálkozó az USA nélkül
A G20-as csúcstalálkozót 2025. november 22–23. között rendezték meg a dél-afrikai Johannesburgban. Az esemény mindenképpen rendkívülire sikeredett és hosszú távú politikai, gazdasági hatásai lehetnek. A fórumot 1999-ben hozták létre a G7-es országok pénzügyminiszterei és központi bankok elnökei válaszul az 1997–1998-as globális pénzügyi és gazdasági válságokra. A rendezvény célja az volt, hogy a világ legnagyobb gazdaságait képviselő országok együttműködjenek a globális pénzügyi stabilitás megőrzésében. A fórum mindeddig többé-kevésbé betöltötte ezen célját, ám most úgy tűnik, hogy a multipolaritás felerősödése miatt a világ legnagyobb gazdaságainak vezetői erre az egyeztetésre nem tartanak igényt.
A G20 tagjai Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Törökország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, valamint két regionális szervezet – az Európai Unió és az Afrikai Unió. Így együttesen az említett országok a globális GDP 85%-át, a nemzetközi kereskedelem 75%-át és a világ népességének kétharmadát képviselik.
Ki vett részt és ki nem?
A 19 tagállam vezetői közül többen is lemondták a meghívást, maguk helyett más magas rangú megbízottat küldtek. Az USA nyíltan bojkottálja a csúcstalálkozót, hivatalosan „emberi jogi visszaélésekre hivatkozva”, amelyet a dél-afrikai elnök washingtoni látogatása alkalmával is szóvá tett. Érdemes azonban megjegyezni: később kiderül, hogy az amerikai elnök által felmutatott sokkoló képek valójában Kongóban készültek, nem Dél-Afrikában. Az USA alacsonyabb szinten sem képviseltette magát a tárgyalásokon, hanem a dél-afrikai ügyvivő nagykövetet tervezték küldeni a csúcstalálkozó végén tartandó ünnepségen való részvétel céljából. Mivel 2026-ban az USA ad otthont csúcstalálkozónak, Ramaphosa dél-afrikai elnök a G20 elnökséget egy nagykövetnek kellett volna átadja, ám erre nem volt hajlandó.
Az USA bojkottjához csatlakozott az argentínai elnök, Javier Milei, és az amerikai kontinensről, Mexikó elnöke sem utazott a csúcstalálkozóra. Kínát a második embere, a leginkább gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök képviselte Xi elnök helyett. Mindezek mellett Oroszország elnöke sem vett részt a csúcstalálkozón.
Ezzel szemben jelen voltak az európai országok képviselői, az EU és az Afrikai Unió képviselői, valamint képviseltette magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), illetve az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is.
Mi a csúcstalálkozó jelentősége?
A G20 csoport elnöksége úgynevezett trojkában végzi tevékenységét, hasonlóan az uniós elnökséghez: a csoport tevékenységét három ország prioritásai adják, így a jelenlegi dél-afrikai elnökség munkájában a tavalyi brazíliai, illetve a 2026-os elnökséget átvevő USA vettek volna részt. Az USA bojkottja és azon kívánsága, hogy a résztvevők ne adjanak ki közös nyilatkozatot szembement a többéves hagyományokkal, voltaképpen jelentéktelenné tette volna a tanácskozást. Ennek ellenére a dél-afrikai elnökség vezetése alatt a résztvevők elfogadtak egy nyilatkozatot. Ezek legfontosabb pontjai az alábbiak szerint foglalható össze:
- Globális kormányzás. A résztvevők elismerik a növekvő geopolitikai és geoökonómiai verseny, a konfliktusok, az egyenlőtlenség és a gazdasági bizonytalanság jelentette kihívásokat, és megerősítik a multilaterális együttműködés és az ENSZ Charta elvei iránti elkötelezettségüket. Ugyanakkor hangsúlyozzák az ENSZ és a Biztonsági Tanács reformjának szükségességét, amely jobban tükrözné a 21. századi valóságot.
- A klíma- és környezetvédelem kapcsán támogatják az éghajlatváltozás elleni fellépést, az alkalmazkodást, a biológiai sokféleség megőrzését, a föld degradációja elleni küzdelmet, az erdőirtás megfékezését és az óceánok fenntartható kezelését. Kiemelik a katasztrófakockázat-csökkentés megerősítésének, a korai figyelmeztető rendszerek fejlesztésének és a leginkább sebezhető országok támogatásának fontosságát. Továbbá aggodalmukat fejezik ki az éhínség és az egészséges élelmiszerek megfizethetetlensége miatt. Elkötelezik magukat a nyílt kereskedelem és az afrikai kisgazdálkodók támogatása mellett.
- A jövő technológiái területén szorgalmazzák a megújuló energiaforrások kapacitásának megháromszorozását és az energiahatékonyság megduplázását 2030-ra. Kiemelik az energiaszolgáltatáshoz való hozzáférés javításának szükségességét Afrikában. Elismerik a mesterséges intelligencia potenciálját az egyenlőtlenségek csökkentésében és a fenntartható fejlődés előmozdításában, valamint támogatják az afrikai MI ökoszisztéma fejlesztését. Ehhez kapcsolódóan elismerik a kritikus ásványok iránti növekvő keresletet, és egy önkéntes, nem kötelező érvényű keretet dolgoznak ki a fenntartható fejlesztés érdekében, biztosítva, hogy a termelő országok profitáljanak belőle. Az együttműködések célja az egyenlőtlenségek, a munkanélküliség és az informális foglalkoztatás csökkentése, a minőségi munkahelyek teremtése, a szociális védelem biztosítása és a fenntartható iparpolitika előmozdítása.
m
- Pénzügyi területen kiemelték az alacsony és közepes jövedelmű országok magas adósságszintjével járó kockázatokat, és elkötelezték magukat az adósságkezelési keretek, az adósságátláthatóság és a válságálló adósságkikötések megerősítése mellett. Továbbá folytatják a párbeszédet a globális minimumadók és az adóegyüttműködés további javításáról, hangsúlyozva a hazai forrásmobilizálás fontosságát.
A multilaterális szervezetektől ódzkodó Donald Trump elnök már a fentiek tartalmával sem feltétlenül ért egyet, ám a nyilatkozat további igencsak vitatható pontokat is tartalmaz. Bár a béke melletti elkötelezettség általános, az olyan konkrét régiók, mint a „megszállt palesztin terület” és Ukrajna említése eltérő politikai érzékenységet válthat ki a tagállamok és a nemzetközi közösség körében – különösen a néhány napja bemutatott 28 pontos béketerv tükrében. A dokumentum 83. pontjában tárgyalt ENSZ Biztonsági Tanács reformjára irányuló javaslat, amely a testület „reprezentatívabbá, inkluzívabbá, hatékonyabbá, demokratikusabbá és elszámoltathatóbbá” tételét célozza, közvetlenül megkérdőjelezi a jelenlegi struktúrát és a vétójogot. Ez mélyen megosztó téma, és talán ennél a pontnál a leglényegesebb, hogy az USA, Kína és Oroszország elnöke sem volt a résztvevők és a dokumentumot aláírók között.
Egy másik vitatható eleme a dokumentumnak az éghajlatváltozási vállalások rugalmassága (90. pont), vagyis annak hangsúlyozása, hogy az intézkedéseket „nemzeti szinten meghatározott módon”, „eltérő nemzeti körülményeket, módszereket és megközelítéseket figyelembe véve” kell végrehajtani. Ez a kitétel lehetővé teszi a tagállamok számára a könnyebb alkalmazkodást, ugyanakkor gyengítheti a kollektív éghajlatvédelmi törekvéseket. Ezt máris felerősíti a 25. pontban foglalt energia átmenettel kapcsolatos megközelítés, amely „elismeri a hazai energiaügyi tervezés, a kapacitásépítés, a kölcsönösen elfogadott feltételek mellett történő önkéntes technológiatranszfert”. A megfogalmazás lehetőséget ad a fosszilis tüzelőanyagok különböző mértékű alkalmazására, ami igencsak eltérő értelmezésekhez vezethet a gyors dekarbonizációt sürgető és a gazdasági stabilitást előnyben részesítő országok között. Végül, de nem utolsó sorban a globális minimumadók (72. pont) szerint a „mindenki számára elfogadható kiegyensúlyozott és gyakorlatias megoldás” keresése azt jelzi, hogy a felek között még nincsen egyetértés, ugyanis ebben a kérdésben a nemzeti szuverenitás szempontjai ütközhetnek a globális adóharmonizációs törekvésekkel.
Összességében a dokumentum a globális kihívásokra adandó multilaterális válaszokat, a fenntartható fejlődést és az inkluzív növekedést hangsúlyozza, de teret hagy az egyes területeken fennálló eltérő nemzeti prioritásoknak és nézeteknek is. Vagyis úgy tűnik, hogy a multipolaritás kialakulása közben egyelőre még van igény a multilaterális megoldásokra. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a klímavédelem kapcsán egyre kisebb az elköteleződés.
Mit ért el az EU?
Ahogy korábban írtuk, az EU igyekszik a Dél-Afrikai Köztársasággal jó kapcsolatokat kialakítani. Ennek megfelelően ezt az alkalmat is eredményesen használta ki, ugyanis a G20 csúcstalálkozó mellett a felek között létrejött egy újabb megállapodás.
Az Európai Unió és Dél-Afrika közötti Tiszta Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (CTIP) célja, hogy új kereskedelmi és befektetési lehetőségeket generáljon, miközben testreszabott, rugalmas és célzott megközelítéssel támogatja a dekarbonizációs törekvéseket, figyelembe véve mind a dél-afrikai, mind az uniós prioritásokat. A tiszta ellátási láncokban megvalósuló kereskedelem és befektetések ösztönzése mellett a CTIP egyúttal keretet biztosít az EU és Dél-Afrika közötti szabályozási együttműködés elmélyítésére a kölcsönösen releváns területeken.
Ezen túlmenően a felek megállapodtak a fenntartható ásványi anyagok és fémek értékláncaira vonatkozó stratégiai partnerségről is. A megállapodás célja az értéknövelt feldolgozás ösztönzése a kritikus ásványi anyagok esetében, amely előnyben részesítené a kitermelés helyszínén történő feldolgozást. Mindez elmélyítené a gazdasági és ipari kohéziót Dél-Afrika és az Európai Unió között.
Továbbá az év eleji EU–Dél-Afrika csúcstalálkozón tett vállalásoknak megfelelően a két fél 2025 szeptemberében elindította a Dél-Afrika–EU Energiaügyi Párbeszédet, melyet 2026-tól miniszteri szintűvé emelnek. Ez a párbeszéd lehetővé teszi, hogy olyan kulcsfontosságú területeken, mint az energiaátvitel, a tiszta energiatechnológiák és az igazságos átállást célzó kezdeményezések az érintett felek szorosabban együttműködjenek.
Összességében az EU-nak sikerült egy fontos partnerrel még szorosabb kapcsolatokat kialakítani, amely az kritikus nyersanyagok és az energiaátmenet területén kölcsönösen előnyös együttműködést ígér. Azonkívül megfelelő módon képviseltette magát a fórumon, amely elsősorban az USA, Kína és Oroszország elnökeinek távolmaradása miatt némileg veszített jelentőségéből. Ugyanakkor a bizonytalan multipoláris világrend kialakulása folyamatának során az EU egy stabil és megbízható partnerként lépett fel a fórumon, amely hosszútávon pozitív politikai és gazdasági előnyöket hozhat számára.
