Erőre kap-e újra az építőipar?

Az építőiparban márciusban érezhetően felélénkült a cégalapítási kedv, és a megszűnések száma is alacsonyabb volt, mint az előző időszakokban. Áprilisban azonban éppen ellenkezőjére fordult a trend, és emellett kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt. Ugyanakkor az új eljárások száma megugrott, különösen a felszámolási és végrehajtási eljárások terén, ami arra utalhat, hogy a szektorban működő cégeknek előfordulhatnak pénzügyi nehézségeik is.

Erőre kap-e újra az építőipar?

A szektor az idei évben rengeteg kihívás előtt áll. „Az építőiparban, így az építőanyag-kereskedelemben is az elmúlt években tapasztalt növekedést követően a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági környezetben kiemelt fontosságú a cégek pénzügyi stabilitása, amelynek hiánya akár felszámolási hullámot is eredményezhet. Az iparág stabilizálódásához, az építőipari vállalatok kiegyensúlyozott működéséhez és folyamatos fejlődéséhez elengedhetetlen az építésgazdaság megközelítőleg azonos nagyságrendje a 3-5 évenkénti hullámzás helyett.” – mondja Dr. Rázsóné Szórády Csilla az Új Ház Zrt. vezérigazgatója.

Az inflációs nyomás, a munkaerő megtartás vagy annak hiánya, az állami beruházások az év felétől várható visszaesése és a lakáspiac jelenlegi állapota számos kérdőjelet vet fel. A jelenlegi gazdasági helyzet a piac szereplőinek, akár kivitelező, akár megrendelő próbára teszi az alkalmazkodó képességét. Valószínűsíthető, hogy a szektorban az elkövetkező pár évben változnak a piaci igények, és a technológiai megújulás is felerősödhet. Úgy tűnik, hogy a fenntartható építkezés egyre nagyobb szerepet játszik Magyarországon is, az energiahatékonyság pedig egyre fontosabbá válik az építőiparban, ami hosszú távon költségmegtakarítást is eredményez. A cégtrendben ennek a jelei is megmutatkoznak, jelenleg a rövidtávú tendencia a meghatározó, ami hónapról hónapra hozhat eltérő irányt, ld. a március és április hónapok eltérő trendjét.

Mint Alföldi Csaba, az OPTEN szakértője elmondta: "Az új cégindítások száma márciusban kiemelkedően magasnak mondható az elmúlt időszak távlatában, míg április nemcsak márciushoz képest, de szezonálisan is az elmúlt évek legalacsonyabb cégalapítását hozta. Az eljárások terén tapasztalt trendek arra utalnak, hogy a szektorban működő vállalkozásoknak valószínűleg szembe kell nézniük cash-flow problémákkal és a ki nem egyenlített tartozások növekedésével. Az adatok azt mutatják, hogy az építőiparban a felszámolási és végrehajtási eljárások aránya magasabb, mint az összes cég tekintetében, ami figyelmeztető jel lehet. Ezért fontos, hogy a szektorban működő vállalkozások figyeljenek a pénzügyi stabilitásukra, és aktívan kezeljék az esetleges cash-flow nehézségeket.”

A január-februári megtorpanást követően az építőiparban működő cégek száma számottevően nőtt márciusban, összességében közel 200-zal, de áprilisban a lendület már elfogyott, és kismértékű csökkenés következett be. A márciusi növekedés mértéke csak az elmúlt két hónap viszonylatában kiemelkedő, hasonló és ennél magasabb növekedés jellemezte az elmúlt éveket is. Az építőiparban működő cégek száma az áprilisi csökkenés ellenére is magas, átlépte a 66,7 ezres szintet, ami további rekordnak számít az elmúlt 6 évben.

A cégalapítási kedv markánsan nőtt az év harmadik hónapjában, megközelítette a 600-at, de áprilisban már visszatért a borongósabb hangulat, 200-zal kevesebb társas vállalkozás alakult, mint az előző hónapban. Aggodalomra ad okot, hogy az áprilisi alapítások száma szezonálisan az elmúlt 6 év, és havi szinten – januártól eltekintve – az elmúlt 2,5 év legalacsonyabb értéke. 

A megszűnések száma szezonálisan magas mindkét hónapban – mindössze 2022-ben láthattunk nominálisan hasonló értéket, mint a mostani –, az azt megelőző időszakokban lényegesen kevesebb realizálódott.

Az új eljárások száma a szektorban magas volt, márciusban közel 2400, ami az itt működő társas vállalkozások 3,5%-át, míg áprilisban 1600-at meghaladó, ami a cégek 2,4%-át érintette. A márciusi érték mind szezonálisan, mind havi összehasonlításban kiugró. Hasonló mértékű új eljárás tavaly nyár végén merült fel a KATA szabályok megváltoztatása miatt megnőtt végelszámolások időszakában. Az új eljárásokon belül a felszámolási és végrehajtási eljárások voltak a meghatározóak mindkét hónapban. 

Az új felszámolási eljárások magas szintje nemcsak az építőipart jellemzi, hasonló trend uralkodik a nemzetgazdasági cégtrendben is, 0,4% körül pulzál. A szektorban, az összes cégszámhoz viszonyítva arányaiban magasabb mértékben volt jelen márciusban, megközelítve a 0,8%-ot, de az áprilisi 0,6% sem hozott megnyugvást. 

Kiemelkedő az új végrehajtási eljárások számának jelentős növekedése, ami márciusban meghaladta az 1400-at. Az áprilisi érték 900-as nagyságával hordozhatna pozitív üzenetet, de szezonálisan az elmúlt 6 év legmagasabb értéke. Mindez azt jelenti, hogy az építőiparban működő cégek magas százaléka hosszabb-rövidebb ideig érintett a végrehajtásokban. Ez felvetheti a szektorban működő cégek esetlegesen megnövekedett cash-flow problémáit, vagy a ki nem egyenlített tartozások növekedését.

A cégek megszűnésének továbbra is legjellemzőbb esetei a végelszámolás – ami kapcsolódhat a nyár végi KATA változáshoz –, illetve a felszámolás volt. Az elmúlt öt évben havi szinten nem szűnt meg felszámolással annyi cég a szektorban, mint idén márciusban és áprilisban. Az áprilisi érték közel 200 volt szemben a márciusi 125-tel.

Az egyéni vállalkozók száma meghaladta a 84 ezret a vizsgált hónapokban. A szüneteltetett vállalkozások száma kis mértékben apadt, de továbbra is 11 ezer felett van, amely már négy hónapja ezen a szinten áll.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) áprilisra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 17,42 százalék volt. Vármegyei szinten nézve az Opten–CFI Békés, Veszprém és Fejér vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegye produkálta.

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás: