Erősen kezdte az évet a BUX - Mivel nyerhettél a legtöbbet?

Erősen kezdte a 2024-es évet a BUX index: a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 64 044,5 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,6 százalékos növekedést jelent decemberhez képest. Az azonnali részvénypiac forgalma ezúttal 273 milliárd forintot tett ki, amely 12,4 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjét az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL vezette 167,5, 40,1 és 31,9 milliárd értékű forgalommal, míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Concorde és a Wood & Company jártak az élen. Januárban emellett két alkalommal is megszólalt a csengő a BÉT-en, amelyek apropójaként a budapesti tőzsdézés 160. jubileuma, valamint a Gloster kategórialépése szolgált.

Erősen kezdte az évet a BUX - Mivel nyerhettél a legtöbbet?

A globális tőkepiaci hangulatot januárban is a geopolitikai feszültségek és a makrogazdasági környezet határozta meg: Tajvan és az USA konfliktusa, a kínai részvénypiac bezuhanása, a közel-keleti események, valamint a jegybanki döntések mind kivárásra intették a befektetőket. Az amerikai piacokat többségében pozitív tendenciák jellemezték: az S&P 500 index történelmi csúcsot ért el, a tech cégek pedig különösen nagy emelkedést mutattak. Európában szintén jellemzően kedvező tőzsdei hangulat volt tapasztalható, különösen Párizsban, ahol többek között az LVMH legújabb gyorsjelentése hajtotta a luxusipari növekedést.

A hazai tőkepiac meg tudta tartani a stabilitását januárban is, a BUX index 5,6 százalékos növekedéssel, 64 044,5 ponton zárt, legmagasabb értékét, 64 709,3 pontot pedig január 22-én érte el.

A legnagyobb, 167,5 milliárd forint értékben januárban is az OTP Bank részvényeivel zajlott a kereskedés, őt követte a Richter Gedeon és a MOL: előbbi 40,1 milliárd, utóbbi 31,9 milliárd forintos forgalommal zárta a januárt. A mid-capek közül az Appeninn emelkedett ki, 41 százalékos részvényárfolyam-növekedéssel.

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében ebben a hónapban 273 milliárd forintot tett ki, amely egy kereskedési napra vetítve 12,4 milliárd forintot jelent.

A januári hónapban többször is felcsendült a BÉT csengője: a hazai IT szektor meghatározó szereplője, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsdén, a vállalat részvényei a BÉT Xtend után immár a Standard kategóriában forognak. Továbbá ebben a hónapban ünnepelte 160. jubileumát a budapesti tőzsdézés, amelynek története a Pesti Áru- és Értéktőzsde (BÁÉT) 1864-es alapításáig nyúlik vissza.

A befektetési szolgáltatók versenyét novemberben az ERSTE zárt az élen, 139,8 milliárd forinttal, a 2-3. helyet pedig a Concorde és a Wood & Company érte el 135,3 és 106,7 milliárd forinttal.

A határidős gabona árupiacon januárban 626,5 millió forint értékben zajlott a kereskedés, amelyet teljes egészében a fenntartható takarmánykukorica tett ki.


Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás:

27 Olaszrizling bizonyított a Szupermenta tesztjén

A Szupermenta nyári terméktesztjén Olaszrizlingeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 27 bor került „nagyító alá”, melyek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok, valamint a jelölés-ellenőrzés szempontjából is megfeleltek. A kedveltségi vizsgálaton az is kiderült, melyek a kóstolók által legkedveltebbnek ítélt Olaszrizlingek.
2026. 06. 28. 03:00
Megosztás: