Erősödtek az európai indexek, a gyorsjelentések és az amerikai-ukrán nyersanyag-megállapodás mozgatta a piacokat

A piacokat tegnap leginkább az amerikai-ukrán nyersanyag-megállapodás híre és a vállalati gyorsjelentések mozgatták.

Erősödtek az európai indexek, a gyorsjelentések és az amerikai-ukrán nyersanyag-megállapodás mozgatta a piacokat

 A vezető európai indexek kivétel nélkül emelkedtek. A Stoxx 600 páneurópai index csaknem 1%-kal került feljebb. A CAC 40 1,15%-kal, az FTSE100 0,72%-kal, a DAX pedig 1,71%-kal emelkedett. A német indexet az sem fogta vissza, hogy a GfK fogyasztói hangulatindexe 2025 márciusára -24,7 lett, alulmúlva a -21,4-es konszenzust. Várakozások feletti eredményről számolt be a Munich Re és az AB InBev, amelyek árfolyama rendre 4,82 és 8,56 százalékkal emelkedett. Az E.ON 2024-re 9 milliárd eurós korrigált EBIDTA-ról számolt be, amit 3%-os emelkedéssel szintén kedvezően fogadott a piac.

Leonhard Birnbaum, az energetikai vállalat CEO-ja az EO.N éves sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy az új német kormánynak reálisabb és józanabb politikát kell követnie az energiaátmenettel kapcsolatban. Ezzel szemben a még mindig a korábbi CEO, Carlos Tavares utódját kereső Stellantis 2024-re 70%-os profitcsökkenésről számolt be az előző évhez viszonyítva, alulmúlva a piaci várakozásokat.

A gyorsjelentés árnyékában a járműipari konszern árfolyama 4,05%-kal került lejjebb. Az európai autóipar szempontjából meghatározó lehet az az akcióterv, amit az EU március 5-én tervez bemutatni. Több iparági elemző is a környezetvédelmi szabályok enyhítésére számít, ami kedvezően hathat az iparági szereplők profitabilitására.

A szintén piacmozgató hatású amerikai-ukrán nyersanyag-megállapodás lényege egy amerikai részesedéssel létrehozandó alap, amelybe az ukrán állami tulajdonú nyersanyagok (így pl. a kőolaj, földgáz és ritkaföldfémek) kitermeléséből származó bevételek 50%-a kerülne. A tervezetben az amerikai fél kifejezi, hogy szabad, szuverén és biztonságos Ukrajnát szeretne, ugyanakkor további fegyverszállításokról és formális biztonsági garanciákról nem esik szó.

Szerdán 1,7%-os növekedéssel kirobbanó formában volt a BUX. Az emelkedést a kedd délutáni kedvező gyorsjelentését követően az MTelekom vezette 11,5%-kal. A telekommunikációs vállalat igazgatósága 90,9 milliárd forint osztalékfizetést javasol a 2024-es üzleti év után, ami a közgyűlés jóváhagyása esetén részvényenként 100 forintot jelentene.

Az OTP 1,22%-ot emelkedett, míg a Richter 0,75%-kal, a Mol pedig 0,21%- kal került feljebb. A forint erősödése áttörte az euróval szembeni 400-as lélektani határt. A KKE-régióban a lengyel WIG20 1,9 a cseh PX 50 pedig 1 százalékkal került feljebb.

A decemberi külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozóan a KSH közzétette második becslését, amelyben felfelé, 458 millió euróra módosította a korábbi 387 millió eurós számítást. A kivitel értéke 10,2 milliárd euró, a behozatalé 9,7 milliárd euró volt.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás:

20 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele 2025-ben, egyre nagyobb a nemzetközi piacok aránya

Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevétele 2025-ben, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent. A növekedést elsősorban a kiskereskedelem hajtotta, de a nagykereskedelemi szegmens által képviselt márkák is fokozni tudták az értékesítési tempót tavaly. A Csoport nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta, többek között a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez, új kereskedelmi pontok nyitásához és akvizíciókhoz kapcsolódó egyszeri költségek.
2026. 02. 27. 14:00
Megosztás:

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás:

Kié lesz az EU új vámhatósága?

Az Európai Unió új vámhatóságának létrehozása túlmutat egy adminisztratív döntésen: intézményi precedenst és potenciális hatáskörbővülést jelent. A székhelyért folyó verseny a presztízsen túl az uniós erőviszonyokról és a földrajzi egyensúlyról szól. Az új döntési mechanizmus megerősíti az Európai Parlament befolyását, miközben a Szerződések formális módosítása elmarad. Ez felveti a kérdést, hogy a központosítás és az ügynökségalapú kormányzás milyen mértékben alakítja át a tagállami szerepet. A vámreform így nem csupán szakpolitikai modernizáció, hanem szuverenitási vita is. A tét: ki irányítja az új hatóságot – és ki gyakorolja az újonnan kialakuló uniós kompetenciát?
2026. 02. 27. 11:30
Megosztás:

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás:

5,5%-ot esett az Nvidia

A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni a befektetőket, az árfolyam 5,5%-ot esett. A Philadelphia SE Semiconductor index 3,2%-kal került lejjebb. Az S&P 500 11 fő szektora közül a technológia (-1,8%) és a kommunikációs szolgáltatások (-0,75%) szenvedték el a legnagyobb visszaesést, míg 1,3%-os emelkedéssel a pénzügyi szektor vezetett a nyertesek között.
2026. 02. 27. 09:30
Megosztás:

Vállalati jelentések mozgatták a piacokat Európában

A szerdai általános emelkedést követően csütörtökön – miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentéseket értékelték – a STOXX 600 közel stagnált. A DAX 0,45%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,4%-ot emelkedett. Az egészségügyi szektor 1%-os mérséklődése lefelé húzta a páneurópai indexet. A technológiai szektor 0,5%-ot veszített. Utóbbiban az ASML, az ASM International és a BE Semiconductor esése is meghaladta a 4%-ot, miután az Nvidia kimondottan erős gyorsjelentése is kevésnek bizonyult a kedvező részvénypiaci fogadtatáshoz.
2026. 02. 27. 09:00
Megosztás: