Erre a buktatóra kell figyelniük a CSOK Plusz igénylőknek

A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt.

Erre a buktatóra kell figyelniük a CSOK Plusz igénylőknek

Az igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz kölcsön igényléséhez számos feltételt kell teljesítenie a házaspároknak, melyek egy részéről igazolást kell benyújtaniuk a bank részére. Ilyen például a megfelelő társadalombiztosítási jogviszony megléte. A CSOK Plusz igénylésének ugyanis feltétele, hogy legalább a házaspár egyik tagja minimum 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen. Leggyakrabban hazai munkaviszonyból, vállalkozói jogviszonyból származik a társadalombiztosítási jogviszony, ebben az esetben az igazolást a területileg illetékes kormányhivataltól lehet beszerezni.

Nem is olyan egyszerű beszerezni a megfelelő igazolást

A TB igazolás beszerzése önmagában nem tűnik ördöngösségnek, már csak azért sem, mert más támogatások esetében is szükség van ezekre, rendelkezésre is állnak a megfelelő űrlapok. Az azonban már nagyon is lényeges, hogy a kérelmen mi szerepel. Jelenleg ugyanis a kormányhivatal, illetve a NEAK honlapján a már korábban is meglévő támogatásokhoz - Babaváró hitel, korábban igényelhető CSOK, otthonfelújítási támogatott hitel stb. - kapcsolódó kérelmek érhetők csak el, a CSOK Plusz egyelőre hiányzik. Ezért egy ilyen kérelemnél kérdéses, hogy a hivatal milyen tartalommal állítja ki az igazolást, ha pedig a bank nem fogadja el azt, akkor hiánypótlást kérhet, ami megakaszthatja a hiteligénylési folyamatát. Ezért a Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy mindenképpen érdemes a hivatallal a kérelem leadásakor külön is egyeztetni arról, hogy milyen célból kérjük az igazolást.

Ki kell hangsúlyozni, hogy a kérelemtől függetlenül a kormányhivatalok ki tudnak állítani megfelelő tartalmú igazolásokat, ha tudják a pontos célt. Várhatóan készül új kérelem, amely kifejezetten a CSOK Pluszhoz kapcsolódik majd, így ez a kényelmetlenség, probléma csak átmeneti lesz.

Érdekesség, hogy Falusi CSOK esetében is sok minden változott az idei évtől. Például új rendeletben szerepel maga a támogatás, illetve a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó előírások is módosultak. Ehhez sincs még meg az új kérelem, amennyiben pedig a régi jogszabályhivatkozás alapján készül az igazolás, akkor az gondot okozhat, hiszen a régi rendeletben még más elvárások szerepeltek. Éppen ezért a Falusi CSOK-ot igénylőknek is fokozottan figyelniük kell arra, hogy a kérelem leadásakor jelezzék, milyen célra kell az igazolás.

Mi is az a CSOK Plusz?

A CSOK+ egy támogatott lakáscélú jelzáloghitel. A kölcsön kamata legfeljebb 3%, a futamidő legfeljebb 25 év. A kedvező kamat mellé a futamidő alatt született második babát követően minden gyermek után 10-10 millió forintot elengednek a fennálló tartozásból.

A kölcsön maximális összege függ a gyermekek számától:

- egy gyermek esetén 15 millió forint;
- két gyermek esetén 30 millió forint;
- három vagy több gyermeknél 50 millió forint.

A plafon meghatározásakor a meglévő és vállalt babák is számítanak. (A a hiteligényléshez azonban mindenképpen kell babát vállalni.)

A kölcsön 12 hónap türelmi idővel indul, ezen időszak alatt csak kamatot kell fizetni a kölcsönre. Az első gyermek érkezésekor kérhető a fizetési kötelezettség egy éves szüneteltetése, ezen időszakban nem kell fizetni a részleteket. (A futamidő meghosszabbodik a szüneteltetés miatt.)


Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás: