Értelmüket veszthetik a hazai vízgazdálkodási beruházások a párolgási veszteség miatt
A nagy felületű víztározók azonban hiába alkalmasak a csapadékvizek, belvizek gyűjtésére és öntözési célú hasznosítására, ha a párolgási veszteség miatt az aszályos időszakokra lényegében kiszáradnak. A megoldás a párolgási veszteség kiküszöbölése, amire egy magyar gyártó kínálja az egyetlen, valóban működő megoldást. Most kell lépni, amikor még van mire vigyázni, van mit megóvni az elillanástól.
Napjainkban a vízgazdálkodás egészét stratégiai ágazatnak tekinti mind a magyar kormány, mind az Európai Unió. Tény, hogy Magyarország és Európa már rég nem a korlátlan édesvízkészletek hazája, ahogy arra a tavalyi, különösen aszályos év is rámutatott ‒ ismerteti a helyzetet Budinszki Balázs, az Euro-Matic Kft műszaki vezetője.
Emiatt változott meg a régi, téves szemlélet, miszerint Magyarország, és Európa nagy része édesvíz-nagyhatalomnak számít. Mára a víz érték, amelyet nem elvezetni, továbbítani kell, ha túl sok van belőle, hanem megőrizni, tárolni és ésszerűen gazdálkodni vele, különösen most, hogy ezúttal épp bőven jutott belőle.
Ahogy azt érezzük is, a globális felmelegedés hatására a csapadék nagyon rapszodikusan hullik, amit erősen aszályos periódusok váltanak, illetve, mint az idén látjuk, az egymást követő évek is szélsőségesek lehetnek.
Ennek megfelelően a közelmúltban rengeteg olyan beruházás valósult meg és zajlik ma is országszerte ‒ különösen a leginkább problémás alföldi régiókban ‒, ami az áradások, belvizek, nagyobb esőzések során érkező vízkészletek tárolását, hasznosítását szolgálja.
Az újonnan épült vízszint-szabályozó és vízkormányzó műtárgyak segítik a vízvisszatartást, a vízpótlást és a kártételek elleni védekezést, a betárolt természetes vízkészletek felhasználását. Ezek a jelentős beruházások azonban gyakran nem, vagy csak elkerülhetetlen tényezőként számolnak a párolgási veszteséggel.
A gyakorlatban nem ritka, hogy a jellemzően sekély és nagyfelületű tározókban csak algás-iszapos sár marad az eltárolt vízkészletből mire a szárazság miatt igazán szükség lenne rá, innentől pedig a teljes beruházás használata korlátozott ‒ hívta fel a figyelmet a szakember.
Mivel a zárttechnológiás tárolás rugalmatlan és értelmetlenül drága lenne, az evidens megoldás a vízfelületek takarása, ami további kérdéseket vet fel. A különböző fóliák jellemzően alkalmatlanok a kültéri használatra. A méretproblémák mellett gond, hogy az UV-sugárzás szinte mindegyiket gyorsan nemkívánatos mikroműanyaggá bontja, felkapja, elviheti egy erősebb szél, megnehezítik a víz kezelését, ki- és betárolását és balesetveszélyesek, hogy csak a legfontosabb gondokat említsük.
A korszerű, de kevéssé ismert megoldás a takarólabda, ami úgy zárja el a vízfelület több mint 90%-át, hogy közben teljesen időjárásálló, 100%-ban újrahasznosítható, évről-évre ellátja a feladatát, alkalmazkodik az aktuális vízszinthez és nem akadályozza a víz kezelését, de adott esetben az úszást, hajózást sem.
A fény jelentős részének kiszűrésével gátolja az algaképződést és távol tartja a vízimadarakat, így egy védett, fészkelő pár sem lehet akadálya az öntözésnek. Az ilyen takarás jellemzően töredékébe kerül a teljes projektnek, miközben az egyetlen értelmezhető megoldás arra, hogy a vízkészlet rendelkezésre álljon a megfelelő pillanatban. A gondozásmentes takarólabdák költségét jellemzően már az első néhány év víznyeresége fedezi, míg a várható élettartam évtizedekben mérhető.
Az Egyesült Államokban és Európa más részein, belvizeken és víztározókon már bizonyított technológia telepítése végtelenül egyszerű. Eközben mindennél hatékonyabban támogatja az új vízgazdálkodási szemléletet és az agrárium törekvéseit a vízkészletek megóvására az öntözött területek gyors növelésére ‒ zárta szavait a szakember.
