Estek a vezető indexek a tengerentúlon

Estek tegnap a vezető amerikai indexek. Az Egyesült Államok éves inflációja négy havi csökkenés után májusban mérsékelt emelkedéssel 2,4%- ra nőtt az áprilisi 2,3%-ról, ami 2021 óta a legalacsonyabb érték volt, de elmaradt 2,5%-os piaci várakozástól.

Estek a vezető indexek a tengerentúlon

Az emelkedés elsősorban a kedvező bázishatás eredménye, miközben havi alapon a fogyasztói árindex növekedése 0,1%-ra lassult az előző havi 0,2%-ról, amely szintén elmaradt a 0,2%-os előrejelzéstől. Emellett a volatilis élelmiszer- és energiaárakat figyelmen kívül hagyó éves maginfláció 2,8%-on maradt, 2021-es mélypontján, miközben a várakozások 2,9%-os emelkedést mutattak. Donald Trump bejelentése szerint megszületett a kereskedelemi megállapodás Kína és az USA között, amely már csak a két elnök jóváhagyására vár.

A megállapodás tartalma nagyrészt megegyezik a korábbi információkkal, amely szerint az USA 55%-os vámot vet ki a kínai árucikkekre, míg Kína 10%-ot az amerikai exportra, miközben Kína biztosítja az amerikai gazdaság ritkaföldfém-ellátását. Újdonság azonban, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a kínai diákok amerikai egyetemeken való tanulását. Tisztviselők elmondták továbbá, hogy az USA visszavonja a fejlett technológiák kínai exportjának korlátozását. A megállapodás bejelentését követően Howard Lutnick kereskedelmi miniszter arról beszélt, hogy a Kínából érkező importtermékekre kivetett amerikai vámok jelenlegi szintje már nem fog változni.

Donald Trump üdvözölte, hogy egy amerikai fellebbviteli bíróság döntése szerint az elnök által kivetett vámok érvényben maradhatnak, miután korábban egy alsóbbrendű bíróság blokkolta azokat. Várhatóan azonban nem ez lesz az utolsó bírósági döntés az ügyben, így a bizonytalanság fennmaradhat.
Kilőttek a kvantum számítástechnikai cégek papírjai, miután az Nvidia vezére szerint az iparág áttörés előtt áll, amely számos probléma megoldására teremt lehetőséget a jövőben.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás:

A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK

A kisnyugdíjak megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
2025. 07. 11. 20:00
Megosztás:

A Katolikus Karitász tízmillió forint azonnali támogatást különített el a károsultaknak

Tízmillió forint azonnali támogatást különít el a Katolikus Karitász az e hét elején az országon végigsöprő viharok miatt nehéz helyzetbe került családok számára.
2025. 07. 11. 19:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a Bitcoin: 118 000 dollár fölé száguldott a kriptovaluta – Mi áll a szárnyalás mögött?

A Bitcoin áttörte a 118 000 dolláros álomhatárt, ezzel új történelmi csúcsot állított fel. De nem csupán a piaci lendület hajtja: politikai hátszél, új jogszabályok és a befektetői bizalom példátlan erősödése egyaránt táplálja az emelkedést. Lássuk, mi áll a kriptovilág legújabb eufóriája mögött!
2025. 07. 11. 18:00
Megosztás:

A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett

A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 11. 17:30
Megosztás:

Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak

Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
2025. 07. 11. 17:00
Megosztás:

Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések

Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
2025. 07. 11. 16:30
Megosztás:

Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen

Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2025. 07. 11. 16:00
Megosztás:

Gyorsult az éves infláció Romániában

Júniusban 5,66 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 07. 11. 15:30
Megosztás:

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
2025. 07. 11. 15:00
Megosztás:

Megvan a százezer (BUX, OTP…)

Tegnap elérte a BUX a lélektani százezer pontot, sőt – napközben – meg is haladta azt (akárcsak ma). Persze nem a magyar piac volt az egyedüli, amely új csúcsra emelkedett, hanem pl. az S&P500, a DAX, vagy éppen a varsói börze is. Az utóbbi esetében az az érdekes, hogy az is a 100.000 ponttal küzd mostanában.
2025. 07. 11. 14:30
Megosztás:

Borsot törhet az USA az oroszok orra alá

Donald Trump az NBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy várhatóan hétfőn kiad egy nyilatkozatot Oroszországgal kapcsolatban.
2025. 07. 11. 14:00
Megosztás:

A teljes használtautó-piac felpörgött júniusban

A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak.
2025. 07. 11. 13:30
Megosztás:

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
2025. 07. 11. 13:00
Megosztás:

A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása

A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget, társadalmi támogatottságot élvező beruházási irányt és klímavédelmi lépést. A K&H Bank az Egyensúly Intézet által koordinált szakmai szövetség tagjaként aktív szerepet vállal abban, hogy Magyarország épületenergetikai felújítási programja hosszú távon is fenntartható és igazságos módon valósuljon meg.
2025. 07. 11. 12:30
Megosztás:

Szinte önerő nélkül, 35 millió Ft Otthon Start hitelt venne fel egy átlagos érdeklődő

Úgy tűnik annyira megfogadták a kormány tanácsát a lakásvásárlók, hogy már önerőt is csak alig akarnak az első lakásuk vásárlásakor felhasználni – derül ki a Bankmonitor Otthon Start kalkulátorának adataiból. A nagy kérdés, hogy erre majd igent mondanak-e a bankok?
2025. 07. 11. 12:00
Megosztás:

Kriptokivégzés: 700 millió dollárnyi short pozíció égett el percek alatt – a Bitcoin bikák diadala

Valóságos mészárlás zajlott le a kriptopiacon: alig egy óra alatt több mint 700 millió dollár értékben likvidálódtak pozíciók – döntően azok, akik a bitcoin esésére fogadtak. A klasszikus short squeeze jelenség látványosan söpört végig a piacon, és újabb történelmi csúcsra repítette a Bitcoint. De mi indította be a lavinát, és mit jelent mindez a továbbiakra nézve?
2025. 07. 11. 11:30
Megosztás:

Az ÁKK aukcióin erős kereslet mutatkozott

Az alapvetően kedvező hangulatban emelkedtek a nemzetközi kötvényhozamok.
2025. 07. 11. 11:00
Megosztás: