Európa legnagyobb és legfejlettebb szárazföldi intermodális terminálja mutatkozott be

Az East-West Gate (EWG) cégcsoport is részt vett június 2 és 5 között a Transport Logistic szakkiállításon Münchenben, amely Európa legnagyobb közlekedési és logisztikai fóruma. Az EWG a Hungrail közös standján, a magyar kiállítók között mutatta be komplex intermodális szolgáltatásait, valamint a vasúti logisztika teljes vertikumát az érdeklődő szakmai közönség számára.

Európa legnagyobb és legfejlettebb szárazföldi intermodális terminálja mutatkozott be

A vállalat zászlóshajója, a fényeslitkei intermodális terminál, Európa legnagyobb és legmodernebb szárazföldi intermodális létesítménye. A magyar, szlovák és ukrán határ közvetlen közelében fekvő terminál stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően jelentős szerepet játszik az Ázsiát Európával összekötő áruforgalomban, különös tekintettel a Middle Corridor – azaz a „Középső Folyosó” – útvonalaira, melyek Közép-Ázsián, a Kaukázuson és a Fekete-tengeren keresztül biztosítanak kapcsolatot a kontinensek között.

A terminál fejlett technológiai rendszerei – köztük az 5G-alapú távvezérlésű darurendszerek, a digitális ikertechnológia és a mesterséges intelligenciával támogatott logisztikai folyamatok – külön figyelmet kaptak a szakmai látogatók részéről. Ezek a megoldások gyors, kiszámítható és fenntartható működést tesznek lehetővé, miközben a terminál energiafelhasználása jelentős mértékben megújuló forrásokra épül, elsőbbséget biztosítva a környezetbarát vasúti szállításnak.

Termináli kiszolgálás – komplexitás és hatékonyság

A fényeslitkei terminál nem csupán infrastrukturális létesítményként, hanem komplex logisztikai központként mutatkozott be, amely különféle árutípusok kezelésére is alkalmas. A helyszínen elérhetők a teljes körű vámkezelési, raktározási, termináli és vasúti szolgáltatások, egységes rendszerbe integrálva. A rövid átrakási idők, a jelentős intermodális kapacitások és a magas szintű digitalizáció versenyképes megoldásokat kínálnak a nemzetközi ellátási láncok számára.

Az EWG bemutatkozása a müncheni kiállításon lehetőséget teremtett arra is, hogy a vállalat megismerje a legfrissebb iparági trendeket és innovációkat, valamint új szakmai kapcsolatokat építsen. A rendezvény a cégcsoport számára különösen hasznos volt a nemzetközi láthatóság növelése, valamint a potenciális partnerekkel történő kapcsolatfelvétel és tárgyalás szempontjából.

„A Transport Logistic nem csupán egy kiállítás, hanem olyan szakmai fórum, ahol az ágazat szereplői érdemben tudnak eszmét cserélni a jövő logisztikai kihívásairól és lehetőségeiről. Örülünk, hogy részt vehettünk ezen a platformon, és bemutathattuk, milyen megoldásokkal járulunk hozzá a hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikai rendszerekhez” – mondta Vinar Roman, az EWG vezérigazgatója.

Az EWG üzletágai egységes rendszerben

Az EWG komplex, egymásra épülő üzletágakon keresztül mutatta be teljes szolgáltatási portfólióját a szakkiállításon. A három üzletága együttesen képviseli azt az átfogó szolgáltatási modellt, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy egyetlen platformon keresztül, egységes rendszerben kezeljék a szállítási, vontatási és vámügyi feladatokat. Az EWG Rail az európai piacon kínál testreszabott és megbízható vasúti vontatási szolgáltatásokat, amelyek az EWG terminállal összekapcsolva különösen hatékony árufuvarozást tesznek lehetővé. Ezzel párhuzamosan az EWG Customs Agency teljes körű vámkezelést és határátlépési adminisztrációt biztosít, ezzel minimalizálva a szállítmányok átfutási idejét, különösen a harmadik országokból érkező, vagy oda irányuló forgalom esetében.

A cégcsoport a Hungrail közös standján, a B5 csarnokban volt elérhető. A látogatók nyomtatott és digitális anyagokon keresztül tájékozódhattak az EWG működéséről, és audiovizuális tartalmak segítségével nyerhettek betekintést a terminál technológiai működésébe. A stand találkozási pontként szolgált mindazok számára, akik új együttműködési lehetőségeket kerestek az intermodális logisztika, a vámügyintézés és az eurázsiai összeköttetések területén.

A januári inflációs adat utat nyit a februári kamatvágásnak

A fogyasztói árak januárban 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a mi várakozásunknál és 0,3 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Utoljára 2018 márciusában mértek ilyen alacsony inflációt itthon. A decemberi 3,3% után számítani lehetett az árak jelentős mérséklődésére, elsősorban bázishatás miatt. Az előző hónaphoz képest várakozásunknak megfelelően 0,3%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban magasabb, 0,6% volt. Az éves maginfláció nem mérséklődött olyan ütemben, mint vártuk, 3,8%-ról 2,7%-ra jött le, de ez is bőven az MNB inflációs célja alatt található.
2026. 02. 12. 19:30
Megosztás:

Nőtt a cseh lakosság elégedettsége Csehország európai uniós tagságával

Csehország európai uniós tagságával a lakosság 57 százaléka elégedett, ami a legmagasabb arány az utóbbi másfél évtizedben - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a STEM közvélemény-kutató ügynökség készített a tavaly októberi képviselőházi választások után.
2026. 02. 12. 19:00
Megosztás:

BlackRock BUIDL alapja megjelent az Uniswapon – 40%-ot ugrott a UNI árfolyam percek alatt

A világ legnagyobb vagyonkezelője és a DeFi egyik zászlóshajója egy platformon: a BlackRock tokenizált pénzpiaci alapja már az Uniswapen is kereskedhető. A piac villámgyorsan reagált – a UNI token fél óra alatt 40%-ot ralizott.
2026. 02. 12. 18:40
Megosztás:

Az arany diadalmenete idén is folytatódhat

A tavalyi év a tőkepiacokon az arany és ezüst árfolyamának diadalmenetéről szólt, amit a bányászvállalatok részvényei még nagymértékben felül is teljesítettek. A nemesfém reneszánszához geopolitikai és reálgazdasági okok együttállására volt szükség – melyek a jelek szerint a közeljövőben is velünk maradnak. Az MBH Befektetési Bank elemzője megvizsgálta, mi áll az arany és az aranybányász szektor értékének kiugró emelkedése mögött.
2026. 02. 12. 18:00
Megosztás:

400 új munkahelyet teremt a Kometa új óriásberuházása Kaposváron

A Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó cég 45 milliárd forint értékben hajt végre kapacitásbővítést Kaposváron, amelynek nyomán négyszáz új munkahely jön létre a városban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 12. 17:00
Megosztás:

Márciusban indul az Aster Chain mainnet – Új korszak jöhet a Perp DEX piacon

Új blokklánccal, stakinggel, governance modellel és valós eszközöket leképező szintetikus piacokkal készül áttörni az Aster. A decentralizált tőzsde (DEX) márciusban indítja el saját Layer-1 hálózatát, ami nemcsak technológiai, hanem piaci fordulópontot is jelenthet.
2026. 02. 12. 16:00
Megosztás:

Olcsó és veszélyes termékek nyomában – Globális online piactereket vizsgál az NKFH és az NNGYK

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egyedülálló, országos szintű összehangolt akciót indított a harmadik országból érkező termékek átfogó fogyasztóvédelmi ellenőrzése keretében. A kezdeményezés célja, hogy a népszerű online piacterekről származó termékeket átvizsgálják és feltárják, mely árucikkek jelenthetnek valós kockázatot a magyar családok számára.
2026. 02. 12. 15:30
Megosztás:

Kína csökkentett vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína péntektől öt évre 7,4 és 11,7 százalék között kiegyenlítő vámot vet ki bizonyos, az Európai Unióból importált tejtermékekre, ezzel csökkenti a korábbi 21,9-42,7 százalékos ideiglenes vámtételeket - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
2026. 02. 12. 15:00
Megosztás:

Kilenc éve tartó emelkedő csatornában az XRP – Intézményi tőke érkezhet 2026 elején?

Az XRP árfolyama ugyan rövid távon gyengült, de a hosszú távú technikai struktúra továbbra is stabil. A piaci szereplők figyelme egyre inkább az intézményi belépés felé fordul, miközben a spekulatív túlfűtöttség fokozatosan lecseng. Vajon egy új, érettebb piaci ciklus küszöbén állunk?
2026. 02. 12. 14:30
Megosztás:

Tarolnak a szabad felhasználású kölcsönök, egy átlagos igénylő 5 évre tervez eladósodni

Közel 3 millió forint, bő 5 éves futamidő és szabad felhasználás – így jellemezhető az átlagos személyi kölcsön a Bank360 oldalán végrehajtott kalkulációk alapján. A szabad felhasználású személyi hitel évek óta töretlen népszerűségnek örvend, 2025-ben rekordösszeget folyósítottak belőle a hitelintézetek. A pénzügyi szakportál adatai alapján pedig az is kiderül, hogy mire keresnek leggyakrabban az igénylők.
2026. 02. 12. 14:00
Megosztás:

Balesetekhez kapcsolt nyereményjáték miatt bírságolt a médiatanács

Balesetekhez kapcsolt nyereményjáték miatt bírságolt a médiatanács. A tragédiákhoz kapcsolódó nyereményjáték közzététele nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő, a demokratikus nyilvánosság érdekeit szolgáló alkotmányos értékekkel – fogalmazott egyik friss határozatában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
2026. 02. 12. 13:30
Megosztás:

A vártnál gyengébben nőtt a brit gazdaság év végén

A vártnál lassabb növekedéssel zárta a tavalyi évet a brit gazdaság.
2026. 02. 12. 13:00
Megosztás:

Helyi üzletemberek vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát

Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Paval Holding vásárolja meg - írja a profit.ro a cég közleménye alapján.
2026. 02. 12. 12:30
Megosztás:

Pár bázisponttal emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A vártnál alacsonyabb kínai inflációs adatok miatt ismét hozameséssel indult a kereskedés a világ kötvénypiacain, de a vártnál minden fronton – munkahelyteremtés, munkanélküliség, munkabérek – erősebb januári amerikai munkapiaci adatok megfordították a hangulatot. Végül az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal emelkedtek, de a tízéves hozam így is 4,2% alatt zárt. Az európai kötvénypiacokon nem volt érdemi elmozdulás, a német tízéves hozam maradt 2,8% környékén. Az erős munkapiaci adatok után erőre kapott a dollár, az EUR/USD délutánra ismét 1,19 alá süllyedt.
2026. 02. 12. 12:00
Megosztás:

Közel nyolc éve nem látott mélységben az infláció

Ma reggel a januári inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 2,1 százalékra lassult a decemberi 3,3 százalékról. Az adat elmaradt a konszenzustól és minimálisan a mi várakozásunkat is alulmúlta. A maginfláció éves indexe is csökkent az előző havi 3,5 százalékról 2,7 százalékra.
2026. 02. 12. 11:30
Megosztás:

Jutalékmentes befektetés – valóság vagy csak marketing?

Az a gondolat, hogy Apple-részvényeket, S&P 500 ETF-eket vagy bitcoint vásárolhatunk egyetlen fillér jutalék nélkül, csábítóan hangzik. És pontosan ezzel az ígérettel operál ma a legtöbb, Magyarországon elérhető brókercég. Csakhogy minden vállalatnak valahogyan pénzt kell keresnie — és ha nem fizetünk jutalékot, máshol fizetünk. Ez az elemzés azt vizsgálja, hogyan működnek konkrétan a Magyarországon jelenlévő négy fő platform — XTB, eToro, Pepperstone és Plus500 — üzleti modelljei, hol rejtőznek a valós költségek, melyik áll a legjobban, és hogy a „díjmentes befektetés" strukturálisan fenntartható modell-e, vagy inkább korlátozott élettartamú marketingeszköz.
2026. 02. 12. 10:48
Megosztás:

A vártnál kedvezőbbek lettek a januári munkapiaci adatok az USA-ban

A Nasdaq és a Dow enyhén csökkent szerdán, míg az S&P 500 lényegében nem mozdult el egyik irányba sem.
2026. 02. 12. 10:30
Megosztás:

0,1%-os növekedéssel rekord szinten zárt a STOXX 600

0,1%-os növekedéssel rekord szinten zárt a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,5%-kal, a CAC40 0,2%-kal mérséklődött, miközben az FTSE 100 1,1%-kal erősödött. Az emelkedő olajárak mellett az energiaipari részvények vezették az erősödést, a szektorindex 3,8%-ot ugrott. A technológiai és a médiaipari részvények viszont lemaradtak, 1,8%-kal, illetve 2,6%-kal estek.
2026. 02. 12. 10:00
Megosztás:

A Yettel és a 2Connect nagykereskedelmi megállapodást kötött vezetékes szélessávú szolgáltatásokra

A 2Connect gigabit-képes vezetékes infrastruktúráján nagykereskedelmi szélessávú hozzáférést biztosít a Yettel Magyarország számára a felek által kötött megállapodás értelmében. Ennek köszönhetően az év második felében a Yettel előfizetők számára is elérhetővé válik a vezetékes internetszolgáltatás.
2026. 02. 12. 09:30
Megosztás:

BÉT: Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 880,33 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 129 447,89 ponton zárt szerdán.
2026. 02. 12. 09:00
Megosztás: