Európai egészségügyi adattér: Széles körben el kell fogadtatni az egészségügyi adatok európai megosztását

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

Európai egészségügyi adattér: Széles körben el kell fogadtatni az egészségügyi adatok európai megosztását

„Az adat olyan erőforrás, ami alapjaiban képes átalakítani az egészségügyi ellátást Európában – mondta el Bubori Zsolt, az EIT Health InnoStars magyarországi ökoszisztéma-vezetője. –  Adatra van szükség az élvonalbeli alapkutatásokhoz éppúgy, mint a mesterséges intelligencia (MI) modellek fejlesztéséhez, amelyek jelentősen javíthatják a diagnosztika hatékonyságát és felgyorsíthatják a gyógyszerfejlesztést. Hogy mennyire értékes már ma is az adat, jól mutatja, hogy a digitálisan fejlesztett hatóanyagmolekulák milyen gyorsan érik el a klinikai tesztelési fázist, vagy hogy mennyire elterjedtek a radiológiában a diagnózis felállítását gyorsító MI-modellek. Ezek az áttörések arra mutatnak rá, hogy ha ki akarjuk használni az adatokban rejlő potenciált az európai egészségügyi ellátás javításához, akkor elengedhetetlen az átgondolt adatmenedzsment – természetesen az etikai irányelvek maximális figyelembevételével.”

A szakember hozzátette: „Az EHDS kulcsszerepet játszhat ebben az átalakulásban, azonban még jelentős akadályok állnak előttünk, mielőtt kiaknázhatnánk ezt a potenciált. Mivel Magyarország idén az Európai Unió soros elnökségére készül, éppen akkor, amikor az EHDS megvalósításának kritikus szakaszába érkezik, kulcsfontosságú pillanatban vagyunk ahhoz, hogy határozottan szembenézzünk ezekkel a kihívásokkal."

Összedugták a fejüket az európai szakértők

Az Európai Unió szervéhez, az Európai Innovációs és Technológiai Intézethez (EIT) tartozó EIT Health új Think Tank jelentést állított össze az EHDS megvalósításáról. A jelentés számos EU-tagállam szakértőinek véleményén alapul, akik hat szempont szerint vizsgálták az EHDS bevezetését: kormányzás, kapacitás és készségek, erőforrások és finanszírozás, adatminőség, az elsődleges és másodlagos felhasználás közötti kapcsolat, tudatosság, és végül, de nem utolsósorban az oktatás és az adatvezérelt egészségügyi kultúra kommunikációja.

„Az európai egészségügyi adattér európai megvalósítása" című jelentés kiadását kerekasztalbeszélgetések sorozata előzte meg, melyen a közegészségügy, az ellátórendszer és az egészségügyi adatgazdaság területéről érkező szakértők vettek részt. A magyarországi kerekasztalbeszélgetést tavaly áprilisban tartották olyan EIT Health InnoStars partnerek részvételével, mint az E-Group, a Syreon, a GE Healthcare, a Semmelweis Egyetem, az IQVIA Hungary, az IQVIA Poland és a SmartHumed képviselői. A kerekasztalbeszélgetések megállapításait 2023 végén összesítették, mielőtt az Európa Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott az EHDS-rendeletről.

Elégtelen finanszírozás, alacsony szintű támogatottság

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az EHDS képes lehet forradalmasítani az egészségügyi ellátást Európában, de ha hiányzik mögüle a megfelelő szintű finanszírozás, ez a lehetőség kihasználatlan maradhat. Mivel Európa arra törekszik, hogy vezető szerepet töltsön be az egészségügyi innováció terén, elengedhetetlen, hogy az EHDS-hez hasonló kezdeményezésekhez megfelelő forrásokat biztosítsanak a tagállamok, hogy egyrészt ösztönözzék az innovációt, másrészt javítsák az európai polgárok egészségét és jólétét.

A szakértők úgy vélik, hogy a jelenlegi finanszírozás nincs összhangban az Európai Bizottság által felvázolt ambíciókkal, és egyes tagállamok pénzügyi kötelezettségvállalása nem éri el az egészségügyi és infrastrukturális fejlesztések támogatásához szükséges szintet. A jelentés egyéb ajánlások mellett azt is tanácsolja a tagállamoknak, hogy kötelezzék el magukat az EHDS-kezdeményezések jelentősebb finanszírozása mellett, hogy sikeres lehessen a kezdeményezés, és Európa-szerte minél nagyobb hatást gyakorolhasson az ellátás minőségére.

A szakértők azt is megállapították, hogy az EHDS bevezetéséhez és ütemtervének megvalósításához a politika, az egészségügy, a kutatás, az egészségügyi szakterület és a civil társadalom érintettjeinek részvétele és együttműködése szükséges.

Az elsődleges és másodlagos adatfelhasználás buktatói

A jelentés megállapította, hogy a közvetlen érdekeltek és a széles közvélemény tagjai részéről is alacsony az EHDS ismertsége és elfogadottsága különösen az elsődleges (az ellátáshoz szükséges) és másodlagos (a kutatáshoz szükséges) adatfelhasználás összefüggésében. A szakértők ezért összehangolt kommunikációt javasolnak, amely képes a közvéleménnyel megértetni a rendelet logikáját és tartalmát, különösen azt, hogy miként használják fel az adatokat az innovációhoz. Az elsődleges és másodlagos adatfelhasználás közötti szakadék csökkentése érdekében a jelentés azt ajánlja, hogy az egészségügyi adatokhoz való hozzáférést felügyelő szervek könnyítsék meg az adatok nyomonkövethetőségét. Ez erősítené az új eredmények és technológiák iránti bizalmat. Szükséges az is, hogy az így kapott kutatási eredmények, innovációk aztán visszatáplálhatók legyenek az egészségügyi ellátásba.

Magyarországon az egészségügy digitális átalakulása is kihívásokkal néz szembe. A jelentés megállapította, hogy az egészségügyi adatok elméletileg megvásárolhatók, de gyakorlatilag hozzáférhetetlenek, ezért az erőfeszítések most arra irányulnak, hogy a kórházakat és más adattulajdonosokat konzorciumokba szervezzék azzal a céllal, hogy bemutassák az adatmegosztás előnyeit, és így az alulról felfelé irányuló kezdeményezés szélesebb körű elfogadást eredményezhessen.

„Izgalmas szakaszba értek az egészségügyi adatokra vonatkozó európai szabályozási erőfeszítések. Elengedhetetlen, hogy az egészségügyi adatok elsődleges és másodlagos felhasználásának kérdéseire is európai szinten hatékony válaszokat adjunk, miközben gondoskodunk róla, hogy adatkezelés terén megőrizzük a tagállamok szuverenitását. Ahogy a technológia fejlődik, egyre fontosabbá válik, hogy központosítás nélkül tudjunk tudást generálni a megosztott adatokból. Ez az ún. ’federált’ megközelítés biztosítja az adatok védelmét és helyi ellenőrzését, ami létfontosságú az innovációhoz szükséges bizalom megteremtéséhez és ahhoz, hogy Európa erős pozícióba kerüljön a mesterséges intelligencia egészségügyi felhasználásában. És arra is ügyelnünk kell, hogy az így keletkező érték és tudás fenntartható módon visszakerüljön azokhoz, akik adataikkal hozzájárultak annak létrehozásához” –mondta el Kuthy Antal, az E-Group vezérigazgatója és alapítója.

Teendők az európai potenciál kihasználásához

Az EIT Health Think Tank jelentése gyakorlati ajánlásokat fogalmaz meg az átalakulást helyi, nemzeti és uniós szinten irányító szakértők számára az összehangolt és inkluzív európai megközelítés biztosítása érdekében. A teljes jelentés itt olvasható. Az EHDS nagy horderejű fejlesztés, melyben nagyívű átalakítási potenciál rejlik, ez a jelentés pedig kulcsfontosságú áttekintést nyújt a megvalósításban részt vevő uniós és tagállami politikai döntéshozók, valamint az egészségügyi adatokhoz való hozzáféréssel foglalkozó szervek és az egészségügyi szolgáltatók számára is.

Az EIT Health elkötelezett az EHDS célkitűzései mellett, és készen áll arra, hogy szakértelme, erőforrásai és hálózata révén segítse annak megvalósítását. A közös erőfeszítés és stratégiai beruházások révén az EHDS képes átalakítani az egészségügyi ellátást és pozitív hatással lehet minden európai polgár életére.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: