Éves viszonylatban csökkent az építőipari termelés volumene

2024. márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Éves viszonylatban csökkent az építőipari termelés volumene

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal bővült.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,8 százalékkal kisebb volt a februárinál. 2024. első negyedévében az építőipar termelői árai 6,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 18,6, az egyéb építmények építésében 24,2 százalékkal kisebb volt a termelés volumene márciusban az előző év azonos hónapjához képest. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése viszont 9,1 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 19,4 százalékkal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 50,2 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 23,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 3,7, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,7, az egyéb építményekre vonatkozóké 6,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

Az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 2,3 százalékkal emelkedett.

Az építőipar ágazatain belül 2024. első negyedévében az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (7,3 és 7,1 százalékkal) míg az épületek építését tekintve kevésbé (5,4 százalékkal) emelkedtek az árak 2023. első negyedévéhez mérten. Az építőipar árai 2,4 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
2025. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás:

A Kraken és a Deutsche Börse összefog: Új korszak kezdődhet a hagyományos és digitális piacok integrációjában

December 4-én újabb történelmi együttműködést jelentettek be: a kriptotőzsde élvonalába tartozó Kraken stratégiai partnerségre lépett a Deutsche Börse Group-pal. A cél: áthidalni a hagyományos pénzügyi piacok és a digitális eszközök közötti szakadékot, és új lehetőségeket nyitni az intézményi szereplők előtt. A partnerség első lépései az FX (devizapiac), derivatívák és eszközmegőrzés területén történnek — természetesen a szabályozói jóváhagyás mellett.
2025. 12. 05. 03:00
Megosztás: