Ez a három mém érme akár 50-szeres profittal is kecsegtet

A mém érmék 2024-ben elképesztő sebességgel férkőztek be újra a befektetők kegyeibe. Látványos hozamokat termelnek, miközben - köszönhetően a technológia fejlődésének – egyre több extrával rendelkeznek. Ezek közül a legnépszerűbbek a különböző lekötési lehetőségek, amelyek már az előértékesítés ideje alatt elérhetők. Az eredeti mém érme koncepció mellé tehát határozottan bekerült a hasznosság is, ami még ellenálhatatlanabbá teszi ezeket a mém érméket.

Ez a három mém érme akár 50-szeres profittal is kecsegtet

A legújabb és jelenleg is zajló előértékesítések közül most hármat röviden bemutatunk. Ezek a projektek kifejezetten felkapottak most, és nagyon úgy tűnik, hogy akár 50-szeres nyereséget is hozhatnak a tulajdonosoknak. A piac mindenképpen kedvez ezeknek a folyamatoknak, elég, ha csak a Bitcoin felezésre vagy a spot Bitcoin ETF-ek bevezetésére gondolunk. Az ilyen események a piacot mindig megmozgatják, kedvezően hatnak a Bitcoin árára, amely aztán húzza magával az altcoinok árfolyamát. A mém érmék is kapcsolódnak ezekhez a mozgásokhoz, bár sokkal kiszámíthatatlanabb módon változik az áruk.

A Dogeverse mém érme a Dogecoin „modern” változata, a Sealana a Solana lánc nagy dobásának készült, a WienerAI pedig egy új, kutyás témát követő, és mesterséges intelligenciával kombinált projekt. Lássuk, mit tudnunk róluk! 

A Dogeverse (DOGEVERSE) érme a határtalan szabadság jelképe

A Dogeverse projekt DOGEVERSE érméjének előértékesítése április elején kezdődött, és azonnal nagy figyelmet kapott. Mostanra több mint 15 millió dollárt zsebelt be, amit megmagyaráz a benne rejlő potenciál. A Dogeverse érmét ugyanis úgy tervezték, hogy a blokkláncok között képes legyen mozogni. Ez megkönnyíti a tranzakciókat a Solana-n, a Polygonon, az Avalanche-on, az Ethereumon, a Binance Smart Chain-en és a Base-en is. Ez a fejlett multi-híd technológia a Dogeverse legnagyobb erénye, amely lehetővé teszi a blokkláncok közötti tranzakciót. Emellett sávos lekötést is kínálnak, akár 90 százalékos éves hozammal (APY), így ennek köszönhetően érdemes folyamatosan bővíteni a DOGEVERSE állományt.

Dogeverse kriptó token

A Dogeverse érme előértékesítése több lépcsőben valósul meg és ezekben a szakaszokban a token ára mindig egy kicsit drágább. Érdemes még most is beszállni, mert jelenleg igen kedvezményesen, mindössze 0,00031 dollárért lehet megvenni a DOGEVERSE tokent. Az alacsonyabb áron beszerzett érme potenciálisan nagyobb nyereséget hozhat, amikor az érme a tőzsdékre kerül. 

A Dogeverse tulajdonképpen a Dogecoin fejlett változata, amely már olyasmiket is tud, amelyet a Dogecoin egyáltalán nem. Mivel mindkettő kutyás mém érme, óhatatlan az összehasonlítás, bár némileg eltérő befektetői érdekeket szolgálnak ki. A Dogecoin az eddig megszerzett hírnevére alapoz, míg a Dogeverse a láncokon átívelő tulajdonságára. Valamint egy olyan korai bekapcsolódásra, amely jelentős növekedési potenciállal büszkélkedhet. Érdemes sietni, mert a Dogeverse előértékesítése már a végéhez közeledik.

A projekt masszív közösséget épített fel, nagyjából 11 ezer Twitter (X) követővel rendelkezik. A DOGEVERSE token előértékesítésébe a thedogeverse.com oldalon keresztül lehet bekapcsolódni.

Megnézem a Dogeverse oldalát

Sealana (SEAL), az amerikai fóka, aki emberi tulajdonságokkal rendelkezik

A Sealana mém érme (SEAL) a cukiság és az emberi valóság bájos keveréke, amely egy fókát ábrázol. A Solana lánc új előértékesítése a Dogecoin és a Shiba Inu által uralt terepen robbant be.

A Solana legújabb mém érméje a South Park egyik figuráján alapul, azon a Gamer Guy-on, akit egy kissé elhízott, számítógép előtt kuksoló fickóként ismertünk meg. Gyorsan népszerű mém lett belőle, főleg azért, mert véleménye sok emberével egyezik, és nem is hajlandó ezt magában tartani. A semmittevő megmondóember máris szép summát lapátolt össze a Sealana projekt kitalálóinak, ugyanis már 500 ezer dollár fölött jár az értékesítési összeg.

Sealana kriptó

Az érme beszerzése nem különösebben bonyolult, mindössze egy feltöltött SOL-pénztárcára van szükség hozzá. Egy darab SOL tokenért cserébe a befektetők 6900 SEAL érmét kapnak, amint az előértékesítés véget ér. A befektetők ezt kifizethetik a weboldalon található widgeten keresztül, vagy egy decentralizált pénztárcából SOL-t küldhetnek a megadott címre: DJ15ZYXqUNMYJ3hL7z4ciSaSFAw5cbos3YjGpdvwmF6c.

A rutinos kereskedőknek alkalmas lehet a portfólió színesítésére, de a kezdőknek is ígéretes befektetés ez a mém érme. Mindenképpen érdemes csatlakozni a közösséghez és követni a legfrissebb híreket például a Sealana X-fiókján.

Mivel a mém érme láz nem nagyon akar szűnni, és a tőzsdei árak általában magasabbak az előértékesítési árnál, jó eséllyel hozhat komoly nyereséget a SEAL token. A láncon belüli Solana mém érme láz pedig komolyan megtámogathatja az árfolyam növekedését, és akár 50-szeres megtérülést is hozhat.

Megnézem a Sealana érmét

A WienerAI (WAI) a mesterséges intelligenciájával vonzza a befektetőket

A hűséges kutyák és a kolbász találkozásából született meg a WienerAI (WAI) mém érme, amely egy AI token, ezért is lett gyorsan ennyire népszerű. A projekt előértékesítése ütemesen zajlik, ami annak is köszönhető, hogy vonzó lekötési jutalmakat kínálnak a befektetőknek. A rajongók száma a jól felépített ütemtervnek köszönhetően folyamatosan növekszik, és a csapat mindent megtesz a további bővülésért. Ennek leghatékonyabb eszköze a lekötési lehetőség. A Ethereum hálózata ad helyet a WienerAI projektnek, a WAI token pedig az ERC20 protokollon fut. 

A projekt fejlesztési terve három elkülönülő szakaszra oszlik. Az első szakaszban a feladat az, hogy a fejlesztők megteremtsék a WienerAI szilárd alapjait. Ez a folyamat egy közösségi kezdeményezés, a „kolbászhadsereg” elindításával kezdődik, amelynek célja a támogatás növelése és a közösség bővítése. A WienerAI okosszerződéseket használ, amelyeknek a biztonságosságát folyamatosan ellenőrzik. A korai támogatók ebben az első szakaszban kedvezményes áron vásárolhatnak WAI érméket. Mindezzel párhuzamosan globális marketing kampány zajlik, amellyel a népszerűséget kívánják növelni a befektetői közösség körében.

WienerAI kriptó token

A második szakaszban már a fejlődés és a növekedés a cél. A terv szerint ebben a fázisban a WienerAI-t szisztematikusan fejlesztik, hogy növeljék a teljesítményét. Fontos, hogy a folyamatosan változó kriptopénz világban az érme lépést tartson a technológiai kihívásokkal. A harmadik szakaszban pedig megkezdődnek a tőzsdei listázások. Ekkorra a WAI token mindenkinek elérhetővé válik, és indulása óta a legnagyobb csúcsra érhet.

WAI tokeneket vásárolni az előértékesítési felületen keresztül lehet. A felhasználók egy widget segítségével összekapcsolhatják MetaMask vagy egyéb pénztárcájukat a weboldal műszerfalán. WAI tokeneket például ETH, BNB, MATIC vagy USDT tokenekkel lehet, illetve bankkártyával.

Az előértékesítés több fázisban zajlik, kétnapos szakaszokban. A tokenek ára fokozatosan emelkedik, ami arra ösztönzi a befektetőket, hogy minél korábban vásároljanak. Az érmék gyorsan fogynak, mostanáig a projekt nagyjából 907 ezer dollárt gyűjtött össze.

Ez a mém érme projekt is képes lehet a látványos nyereségre, és akár 50-szeres hozamot is hozhat azoknak, akik korai vásárlóként lépnek be az előértékesítésbe, még jóval a tőzsdei megjelenés előtt.

Megnézem a WienerAI érmét

Ez is érdekelhet:

Arweave és 5thScape: A világelső AR/VR kriptó a 6 millió dollár felé zakatol

A SEAL újra naggyá teheti a Solana mém érméit, már 300 ezer dollárnál jár az ICO

WienerAI vásárlás 2024 – Lépésről lépésre útmutató kezdőknek

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: