Ez az év talán még nem hoz látványos visszaesést az ingatlanpiacon

A háború és a választások is megtorpanást okoztak az ingatlanpiacon, mely azóta sem tért vissza teljesen a régi kerékvágásba. Az emelkedő hitelkamatok és az állami támogatások esetleges megszűnése miatt pedig az év második fele is bizonytalan.

Ez az év talán még nem hoz látványos visszaesést az ingatlanpiacon

Még nem állt vissza teljes mértékben az a forgalom, ami a március-április - vagyis a háború, illetve a választások - előtt jellemezte az érdi ingatlanpiacot, és talán az is lehetséges, hogy már nem is fog - mondta Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem beszélhetünk komolyabb megtorpanásról, jelen vannak eladók, vevők és beruházók, utóbbiak vásárolják a telkeket, vagyis láthatóan bíznak a jövőben.

Az árak - főleg az újépítésűeknél - lendületesen emelkednek tovább, elsősorban az építőanyagárak által hajtva. Erre példát is említett az ingatlanközvetítő: egy újépítésű ikerház esetében - melynek első körben meghiúsult az eladása - néhány hónap alatt több mint tíz százalékos áremelést hajtott végre a beruházó az emelkedő alapanyagárakra hivatkozva. Ugyanakkor persze közrejátszik a drágulásban a telekárak emelkedése is, hiszen az elmúlt években alaposan megcsappant ezekből a kínálat Érden.

Mindez azt jelenti, hogy Érden jelenleg az újépítésű ikerházak esetében 100 millió forint feletti árakra lehet felkészülni, miközben egy-egy nem túl nagy méretű érdi telekért 30-40 millió forintot is adnak a befektetők. Ezek ára néhány éve még 10 millió forint körül járt - jegyezte meg a szakértő.

Hártó Regina szerint most talán leginkább az emelkedő hitelkamatok fogják vissza a vevőket, hiszen nem mindegy, hogy a felvett kölcsönt három vagy tíz százalékos kamattal kell visszafizetniük, miközben az eladási ár is rendkívül magasra kúszott fel. Ilyen szempontból a “zöldhitel” leállása sem tett jót az ingatlanpiacnak, hiszen erős kereslet mutatkozott iránta.

Ugyanakkor a használt piacon is akadnak elbizonytalanító tényezők, melyek elsősorban a felújítás nehézségeihez kapcsolódnak. Szakembert ugyanis nehéz találni, miközben az alapanyagárak magasak, így aztán sokan bele sem mernek vágni felújítandó használt ingatlan megvásárlásába. Az ingatlanközvetítő szerint az elmúlt időszakban kifejezetten kevés felújítandó ingatlant tudtak értékesíteni. Ezeket legfeljebb olyan nyomott áron lehet eladni, melynél még megéri a vevőnek felvállalni a felújítás egyre súlyosabb terhét.

Legutóbb is egy olyan felújítandó ingatlant értékesítettek az irodánál, melyet egy befektető vásárolt meg kifejezetten azzal a céllal, hogy azt felújítja, majd magasabb áron adja tovább. Nyilván egy felújítás mostanában akkor járható út a vevő számára, ha ért hozzá, és van rá kapacitása - derült ki Hártó Regina szavaiból.

Ugyanakkor, ha ezeket a használt ingatlanokat jó áron kínálják, akkor viszonylag gyorsan, néhány hét vagy 1-2 hónap alatt, lehet őket értékesíteni. Emellett fontos szempont lett, hogy ne igényeljenek nagyobb felújítást. Ami a keresett méreteket és az elosztást illeti, elsősorban pénztárca függvénye, tehát a vevők belemennek kisebb méretű ingatlan megvásárlásába is - a minimum két szobát azért kikötik -, ha nincs pénzük nagyobbra.

Az újépítésűeket és az újszerűeket persze érezhetően jobban keresik a vevők, ezeknél viszont olyan árak alakultak ki, melyek miatt megakad a vevői lendület. Ezek az ingatlanok leggyakrabban a nappali plusz három szoba elosztásúak, kevés olyan házzal lehet találkozni, ahol négy hálószoba is csatlakozik a nappalihoz.

A telkek eladásával szintén nincs probléma, mivel a beruházók még látnak fantáziát az építkezésben, így például nemrég egy 800 négyzetméter körül telket értékesítettek 35 millió forintért az irodánál. A beruházók arra számítanak, hogy idén még nem jelentkezik nagyobb visszaesés, így a magas árak mellett is el tudják adni az ingatlanokat.

Ebben bíznak most az ingatlanközvetítők is, akik azért elég bizonytalannak látják most a helyzetet, többek között amiatt, hogy nem lehet tudni, maradnak-e az állami támogatások vagy, hogy meddig emelkednek a hitelkamatok, és hogy meddig drágulnak még az építőanyagok, melyek felfelé hajtják az újépítésűek árát.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: