Ezért esszük túl magunkat az ünnepek alatt

„Ki lesz az angyal? Csak még egy falatot anyu kedvéért!” – hányszor hallottuk ezeket a mondatokat gyerekkorunkban és talán sokan ezt mondogatják a saját gyerekeiknek is. Nem is gondolnánk azonban, hogy mennyi terhet róhat ránk ez a néhány kedvesnek szánt mondat, amivel a szüleink, nagyszüleink evésre buzdítottak minket.

Ezért esszük túl magunkat az ünnepek alatt

A karácsony a nagy evések időszaka, sokan kifejezetten azért fogyókúráznak az ünnepeket megelőző hetekben, hogy ilyenkor „büntetlenül” falatozzanak a gazdag menüből. A családdal töltött ünnep és a rokonlátogatások alatt elköltött menüsorok azonban nem csak a testünket terhelik meg, de a lelkünket is próbára teszik. Az Advent időszaka ugyanis az egyik legmegterhelőbb időszak az évben, sokan pedig az evést használják pótcselekvésnek, stresszlevezetésnek vagy éppen a szeretet kimutatására.

„Thomas Holmes és Richard Rahe készített még 1967-ben egy stressz-skálát, amelyen az összes stresszhelyzetet végigvették, ami érhet minket egy adott évben. Ebben szerepel gyász, válás és több egyéb, nehéz élethelyzet, ami azonban megdöbbentő, hogy a karácsony a 12. helyet foglalja el ezen a skálán. Sokak számára ugyanis fogyasztói elvárás lett a karácsony, ami a stresszes bevásárlásokról, főzésről, tennivalókról szól és az ünnep lényegi része háttérbe szorul. Pedig mindenki arra vágyik, hogy az ünnep a lehető legjobban teljen: aki egyedül él, társat szeretne, aki családdal, azt szeretné, ha legalább erre az időszakra mindenki boldog lenne. Szintén egy stresszfaktor lehet, hogy a család valójában nem jól funkcionál, de erre az estére „eljátsszák”, hogy minden rendben van - kezdte Bús Tímea, az IdealBody életvezetési tanácsadója.

Meg kell tanulnunk hatékonyan nemet mondani

A szakember szerint bármily furcsán hangzik is, a másik nagy stresszfaktor a karácsonyi időszakban az evés. Sokan ugyanis nem képesek nemet mondani a család és az ismerősök kínálására még akkor sem, ha a mindennapokban nem is ezeket az ételeket fogyasztják.

„Sok családban az evés a szeretetnyelv, ami átszövi a karácsonyi időszakot is. Ha így nőttünk fel, biztosan hallottuk azokat a mondatokat, hogy „csak egyet anyu vagy apu kedvéért”, „na ki lesz az angyal” vagy éppen azt, hogy „a mi időnkben örültünk, hogy kerül valami az asztalra, te pedig nem akarod megenni”. Ilyenkor nagyon nehéz nemet mondani és sok esetben ezt a frusztrációt a felnőttkorba is átvisszük. Ráadásul van egy generációs szakadék az étkezési szokásokban, régen például nem ismerték az olyan új hullámokat, mint mondjuk a vegán, vagy épp keto-táplálkozás. Aki nemet akar mondani, annak bizony nehéz dolga van. Az agresszív elutasítás nyilván nem jó út, de az alárendelődés sem, hiszen ha nem tudunk nemet mondani, az a saját kárunkra megy. Ilyenkor a legcélravezetőbb az asszertív kommunikáció, vagyis amikor érvényesítjük a saját érdekeinket, de úgy, hogy mást ne bántsunk meg vele. Például mondhatjuk, hogy nem eszünk lisztes, panírozott dolgokat, mert nem akarjuk túl enni magunkat, de azt is elmondhatjuk, hogy fontos számunkra a fogyókúrában elért eredmény és ezt nem szeretnénk semmissé tenni” – tette hozzá a szakértő.

Bús Tímea azt is hangsúlyozta, hogy sokan nem tudják a helyükön kezelni az evési szokásokat: vannak, akik a szomorúság, veszteség, feszültség megélése helyett inkább esznek, vagy az állandó stressz hatására válnak stresszevőkké.

„Ha nem tudunk nemet mondani, mélyebbre kell ásni, vajon miért van ez így. Értéktelenebbnek, kevésbé szeretetre méltónak érezzük magunkat, ha nem merjük felvállalni, amit szeretnénk? Az evéshez fűződő viszonyunkat is érdemes végiggondolni: miért eszem? Hiszen enni akkor kell, amikor éhesek vagyunk, nem akkor, amikor csak azért eszünk, mert előttünk van az asztalon.

Megoldás lehet a fogyókúrázóknak az, ha saját maguk készítenek olyan ételeket, süteményeket, amelyek egészséges, diétás alapanyagokból készülnek és magukkal viszik a családi összejövetelre. Vagy épp együtt főznek a szülőkkel és ők viszik hozzá az egészséges alapanyagokat. Ha szenteste ettünk egy bővebb vacsorát, másnap már nem kell nagy lakomát csapni, sőt, egy étkezést ki is válthatunk egy-egy egészséges, komplett érkezést kiváltó IdealBody turmix-szal. Ha csokisat vagy sós karamellásat választunk, ráadásul olyan, mintha egy pudingot ennénk, de úgy lakunk jól tőle, hogy nem terheli meg a szervezetet. Célszerű az ököl-mértékegységet is alkalmazni. Célszerű az kezünket használni mértékegységnek: egy ökölnyi lassan felszívódó szénhidrát (rizs, köles), egy tenyérnyi sovány hús (csirke/pulyka/hal) és egy ökölnyi zöldség. Ha ezt betartjuk, biztosan nem fogjuk túlenni magunkat karácsonykor sem – magyarázta Bús Tímea.


Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás: