Ezzel magyarázható az építőipar termelésének júniusi csökkenése

Az építőipari termelés júniusi csökkenésének mértéke részben a 2021-es magas bázissal magyarázható, ezzel együtt az építőipar húzóágazat marad az idén, éves növekedése elérheti a 7 százalékot az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Ezzel magyarázható az építőipar termelésének júniusi csökkenése

A Központi Statisztikai Hivatal hétfői közlése szerint júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint 2022-ben húzóágazat marad az építőipar, termelési értéke éves szinten körülbelül 5500 milliárd forint lesz. A szakember a júniusban éves szinten mért 8,1 százalékos csökkenés az előző évi nagyon magas bázissal magyarázható.

A szakszövetség elnöke szerint míg 2022 első fél évében az ágazat termelése meghaladta a 2021-es értékeket, a második fél évtől már gyengülés várható, részben a lakásépítési kapkodások, részben az állami beruházások csökkenése miatt. Az előbbit a kormány a kedvezményes lakásáfa kitolásával csillapította: a 2024-ig megszerzett engedélyekkel 2026-ig 5 százalékos áfával lehet értékesíteni az új lakásokat. Az állami beruházások csökkenését lakásépítésekkel és a magánberuházokkal lehetne ellensúlyozni, ez azonban kormányzati ösztönzést igényel - mondta Koji László.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője kommentárja szerint a júniusi építőipari adat negatív meglepetés: az előző havi kedvező adatok után az ágazat teljesítménye mind havi, mind éves alapon csökkent, az éves alapú 8,1 százalékos visszaesésben szerepet játszott a magas bázisidőszaki adat is. 

Júniusban az ágazat termelését még inkább a kínálati oldal problémái határozták meg. A drasztikus építőanyaghiány és áremelkedés korábban is jellemző volt, ezt az orosz-ukrán háború tovább fokozta, az építőipar termelői árai 25 százalékkal nőttek egy év alatt - jegyezte meg. Szerinte a továbbra is magas építőipari rendelésállomány alakulása is azt jelzi, hogy hosszabb távon a kereslet is mérséklődhet, többek között az állami beruházások visszafogása és az építőipar árainak emelkedése miatt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője közölte: várakozásuk szerint az idén csaknem 7 százalékos lehet az iparág bővülése. A folyamatban lévő lakossági építkezési és felújítási megrendeléstömeg még elegendő volument biztosít, ezt támogathatja a háztartások energetikai (napelem, hőszivattyú, hőszigetelés) beruházásai is - tette hozzá.

Ugyanakkor jelezte, a második negyedévben érezhetően megtört az építőipar növekedési trendje, az átlagos éves növekedés 0,8 százalékra lassult az első negyedévi 18 százalék után, míg negyedéves alapon 5,5 százalékkal csökkent. Az építőipar alapvető problémája továbbra is az anyagellátás kiszámíthatatlansága, az akut munkaerőhiány, kapacitáshiány és az áremelkedés - közölte.

Vida Tamás, a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki: a friss adatok szerint megtorpanás látható az ágazatban. Legutóbb 2021 áprilisában volt negatív tartományban az éves összevetésben mért termelés. Az idei első fél évben ugyanakkor még pozitív tartományban van a szektor, a termelés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2021 első hat hónapjában feljegyzett szintet.

Az ágazat jövőbeni teljesítményére alapvetően meghatározó rendelésállomány június végén 1,2 százalékkal az egy évvel korábbi szint felett volt. Azonban az év korábbi hónapjaiban ez a mutató is magasabban volt, ami  visszafogottabb növekedést jelez - írta. A nyersanyag- és alapanyag-drágulás, a béremelkedés mellett a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet, az Ukrajnában zajló háború negatív hatása is kedvezőtlenül befolyásolja az építőipar helyzetét - tette hozzá a vezérigazgató.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: