Februárban több mint 3%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom – folyamatos a fogyasztói bizalom erősödése

Az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene 4%-kal nőtt. A forgalom élénkülése a fogyasztói bizalom egyértelmű erősödését jelzi. A magyar háztartások egyre magabiztosabban terveznek, ami nemcsak a boltok forgalmán, hanem a turizmus élénkülésében is érezhető hatást gyakorol. A kedvező folyamatokat elsősorban a magas foglalkoztatottság, és a reálbérek 17 hónapja tartó folyamatos növekedése alapozza meg.

Februárban több mint 3%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom – folyamatos a fogyasztói bizalom erősödése

A Központi Statisztikai Hivatal kiigazított adatai alapján februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben 3,3%-kal nőtt (az előző hónaphoz képest 0,6%-kal mérséklődött). Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,5%-ot, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,0%-ot, az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig 0,4%-ot ért el a forgalom bővülése.

A kormány célja, hogy a magyar családok anyagi biztonságát tovább erősítse, ennek érdekében Európa legnagyobb adócsökkentési programját indítja el, emellett pedig harcol az áremelésekkel szemben. 

A csecsemőgondozási díj (CSED) és a gyermekgondozási díj (GYED) adómentessé válik, bevezetésre kerül a két- és háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentessége, valamint két lépésben megduplázásra kerül a családi adókedvezmény. 

A kormány a családok és a nyugdíjasok érdekében továbbra is határozottan fellép az indokolatlan áremelkedésekkel szemben, ezért bevezette az árrés csökkentést. Az intézkedés hatása jelentősnek bizonyult, az érintett termékek ára több mint 18%-kal lett olcsóbb. 

A kormány az intézkedés betartatása érdekében a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság rendszeres ellenőrzései pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a kereskedelmi láncok betartsák a szabályozást, ezáltal a vásárlók kedvezőbb áru termékekhez juthassanak.

A növekvő jövedelmek és a kedvezőbb bolti árak hatására a fogyasztás bővülése a következő hónapokban tovább folytatódhat, amelyet az online pénztárgépek előzetes adatai is megerősítenek.

Mindezeken túlmutatóan kiemelt figyelmet kapnak a vidéki kisboltok, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi közösségek mindennapi ellátásában. Az új támogatási program keretében az 5000 fő alatti településeken működő, alapvető élelmiszereket és napi fogyasztási cikkeket árusító kisboltok akár 3 millió forint vissza nem térítendő, 100%-ban előfinanszírozott támogatásban részesülhetnek.

A kezdeményezés célja, hogy elősegítse a vidéki üzletek fennmaradását, és hozzájáruljon a helyben elérhető alapvető termékek kínálatának megőrzéséhez. 

Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
2025. 06. 17. 03:00
Megosztás:

Minimálbér emelés 2026 és 2027 - a vállalkozók kompenzációt kapnak a Kormánytól

A bérmegállapodás eredményeként a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik.
2025. 06. 17. 02:00
Megosztás:

Fontos OTP felhívás az internetbank használóihoz

A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
2025. 06. 17. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár változás – Friss bejelentés a 67 éves korhatár tervezett bevezetéséről!

Egyre több európai ország dönt úgy, hogy megemeli a nyugdíjba vonulás korhatárát, válaszul a lakosság élettartamának növekedésére – és könnyen elképzelhető, hogy ez a tendencia hamarosan Magyarországot is eléri.
2025. 06. 17. 01:00
Megosztás:

Megújult épületegyüttessel erősíti a vadgazdálkodási képzést a MATE

A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés és modern oktatási intézmények szükségesek - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megújult épületegyüttesének ünnepélyes átadóján, Gödöllőn a tárca közleménye szerint.
2025. 06. 17. 00:30
Megosztás:

Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

A kriptovaluta kereskedők számára jelenleg nem egyszerű meghatározni merre veheti az irányt a piac. A Bitcoin múlt héten háromszor is átlépte a 110 ezer dollárt, azonban a hétvége előtt csúnya esésbe kezdett, és 103.000 dollár alá süllyedt.
2025. 06. 17. 00:01
Megosztás:

Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. 06. 16. 23:30
Megosztás:

Az MKIK a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének a teljes jogú tagja lett

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének - közölte az MKIK hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 23:00
Megosztás:

Gyors és határozott fellépést követel az Elf Bar elleni küzdelem

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerint továbbra is gyors és határozott fellépés szükséges az ízesített elektronikus cigaretták (Elf Bar típusú termékek) illegális kereskedelmének és használatának visszaszorításában - derült ki az Elf Bar-kerekasztal hétfői budapesti ülésén.
2025. 06. 16. 22:30
Megosztás:

Több mint 16 millió euró jut a kiszolgáltatott kukoricatermelőknek

Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll a tavalyi súlyos aszállyal sújtott kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelők rendelkezésére. Az uniós krízisalapból így akár 56 ezer termelő is pénzügyi forrásokhoz juthat. A támogatási kérelmeket 2025. július 1-től nyújthatják majd be az érintettek - hívta fel a figyelmet Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.
2025. 06. 16. 22:00
Megosztás:

Trump szerint hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Donald Trump szerint "nagy hiba" volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból - az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
2025. 06. 16. 21:30
Megosztás:

Lemondott Tóth János, Gyömrő polgármestere

Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere.
2025. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 16. 20:30
Megosztás:

Mi lesz a forinttal? Mekkora növekedésre lesz képes Magyarország?

A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
2025. 06. 16. 20:00
Megosztás:

Nagy tőzsdei zuhanást vizionál az RBC - tehát: emelkedés jöhet

Az RBC Capital Markets 5.730 pontra várja az S&P 500 indexet év végére, de extrém esetben közel 20%-ot is eshet idén az index, ami az áprilisi mélypont körüli 4.800 pontot jelenti.
2025. 06. 16. 19:30
Megosztás:

Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára

Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban - közölte az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn Tokióban.
2025. 06. 16. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn - írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
2025. 06. 16. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: Montenegró hazánk kiemelt gazdasági partnere, az együttműködés tovább mélyülhet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Nik Gjeloshaj Montenegró gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és gazdaságfejlesztési miniszterét.
2025. 06. 16. 17:30
Megosztás:

Az izraeli-iráni háború legfontosabb kérdése

Az izraeli-iráni háború kapcsán számos kérdés mellett az egyik legfontosabb, hogy lezárják-e a Hormuzi-szorost.
2025. 06. 16. 17:00
Megosztás:

A munkahelyi hatékonyság és az erős párkapcsolat: összefügg?

Képzeljünk el egy hétfő reggelt. Az ébresztő csörög, odakint még félhomály, de Te könnyedén kelsz, mert este valaki megölelt, meghallgatott, hozzád bújt. Elindulsz dolgozni, és bár vár rád pár kihívás, valahogy mégis több kedved van belevágni. Nem varázslat ez – hanem a párkapcsolatod hatása.
2025. 06. 16. 16:30
Megosztás: