Februártól 300.000 Ft készpénz vehető fel ingyenesen havonta

Kihirdették a vonatkozó jogszabályt, így most már biztos, hogy februártól az eddigi duplájára, havi 300 ezer forintra nő a bankkártyás készpénzfelvétel díjmentességének az értékhatára. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a változás nyomán a készpénzállomány is megugorhat a lakosságnál.

Februártól 300.000 Ft készpénz vehető fel ingyenesen havonta

Megjelent a Magyar Közlönyben az a jogszabály, amelynek értelmében február elsejétől duplájára, 300 ezer forintra emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel felső határa.

Az alapelv nem változik

Ahogy arról korábbi cikkében a BiztosDöntés.hu már utalt, a keretrendszer nem változik, vagyis a lehetőség csak egy bankszámlához kapcsolható, és havonta legfeljebb két tranzakcióra vonatkozik. A két ingyenes tranzakció bármely magyarországi ATM-nél végrehajtható, nem kell a saját bank készülékét keresni. Szintén fontos kitétel, hogy a bankok a készpénzfelvétel műveletenkénti értékhatárát nem vihetik 150 ezer forint alá. Erre a kikötésre azért lehetett szükség, mert a pénzintézetek sok esetben korlátozzák az idegen kártyával egy tranzakció keretében felvehető összeget.

A bankoknak drága lesz a módosítás

A készpénzfelvételi limit emelésére vonatkozó javaslat azzal az indoklással kapott parlamenti támogatást, hogy több mint egy évtized után már éppen időszerű emelni az eddigi felső határon. A Magyar Bankszövetség viszont – érthetően – bírálta a módosítást, emlékeztetve arra, hogy a bankautomatáknál történő készpénzfelvételi tranzakciókat 0,9 százalékos tranzakciós illeték terheli, amit a bankoknak – illetve más csatornákon keresztül nyilván az ügyfeleknek – kell megfizetniük. 

Ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél teljesen kihasználja a törvényben biztosított feltételeket, a banknak az eddigi 1 350 forint tranzakciós illeték helyett 2 700 forintot kell befizetnie havonta – egyetlen folyószámla után.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint mindenesetre a belföldi kártyás készpénzfelvételek összegének változása önmagában nem feltétlenül indokolná a limit duplázását: 2025. harmadik negyedévében összesen 2 346,4 milliárd forint készpénzt vettek fel Magyarországon, ami 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A tranzakciók száma pedig még vissza is esett éves összevetésben: a július és szeptember között regisztrált, 20,34 millió művelet 4,5 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál.

Az egész éves adatokat vizsgálva is hasonló a kép. A jegybank adatai szerint 2024-ben a hazai ATM-es készpénzfelvételek száma 3,6 százalékkal, az összértéke pedig 1,6 százalékkal esett vissza: előbbi 85,7 millió darabra, utóbbi pedig 9 029 milliárd forintra.

Megugorhat a készpénzállomány

A készpénzfelvételi limit duplázódása nyomán a háztartásoknál lévő készpénz állományának növekedése is felgyorsulhat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint 2025. harmadik negyedévének végén valamivel több mint 7300 milliárd forint készpénz volt a háztartásoknál, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. Mivel a szektor pénzügyi eszközeinek teljes állománya 9,2 százalékkal gyarapodott ugyanezen időszak alatt, a készpénz súlya kisebb mértékben – 6,5-ről 6,4 százalékra – csökkent a teljes portfólión belül.

Ez a tendencia viszont akár meg is fordulhat az előttünk álló időszakban, hiszen a havi 300 ezer forintos limit bevezetésével sokan dönthetnek úgy, hogy az eddiginél több készpénzt vesznek fel a számlájukról. Utóbbi csoportba tartozhat például a nyugdíjasok egy része, vagy azok a kártyabirtokosok, akiknek ugyan bankszámlára érkezik a jövedelmük, ám a számlaforgalmuk havi néhány tranzakcióra korlátozódik.

Kevesebb kedvezmény marad a bankoknál

A pénzintézetek várhatóan a kedvezményes készpénzfelvételi lehetőségek további ritkításával is reagálnak majd a változásra. A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most is jellemzően a prémium számlacsomagoknál, illetve a nemzetközi ATM-hálózatban biztosítanak kedvezményes készpénzfelvételi lehetőségeket egyes piaci szereplők.

Az Ersténél egy fix díjas, kiegészítő csomag segítségével lehet korlátlan számban és összegben, a 0,9 százalékos tranzakciós illetékért készpénzt felvenni a bank automatáiból belföldön és külföldön is. A bank prémium számlacsomagjainál pedig havi két kedvezményes tranzakció hajtható végre, hasonló feltételekkel. Emellett a pénzintézet kedvezményes díjat ad külföldi bankkártya használat esetén a saját csoportjának ATM-jeinél Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában.

A Gránit Bank Prémium számlacsomagjánál az első négy belföldi készpénzfelvétel díjmentes, efölött 200 forint plusz 1,05 százalékos díjat számol fel a pénzintézet.

Az OTP Bank Smart számlacsomagja havi 854 forintért kínálja a 2 ATM csomagot, 1 459 forintért pedig az 5 ATM csomagot. Ezek 2, illetve 5 saját ATM készpénzfelvételt kínálnak havonta további díj nélkül, ezért egyfajta átalánydíjas készpénzfelvételnek is felfoghatók- A pénzintézet a prémium számlacsomagjánál is ad kedvezményt: az első két, bármely belföldi ATM-ből végrehajtott készpénzfelvételnél 300 ezer forint a díjmentesen elérhető felső limit. A pénzügyi szolgáltató emellett ingyenes készpénzfelvételt biztosít az ügyfeleinek külföldön, nyolc országban a bankcsoport által üzemeltetett ATM-ekből.

A K&H Prémium számlacsomagjánál havonta az első öt készpénzfelvétel ingyenes a készpénzfelvételi nyilatkozat megtétele nélkül is, ám a tranzakciós költséget a kedvezménnyel érintett tranzakcióknál is felszámítják.

Az UniCredit Banknál a saját hálózatba tartozó külföldi ATM-eknél érhető el kedvezményes díj: így Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Törökországban és Ukrajnában is.

A CIB Bank szintén a külföldi tranzakcióknál biztosít kedvezményt: az Intesa Sanpaolo bankcsoport ATM-jeiből díjmentes a készpénzfelvétel Olaszországban, Horvátországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Albániában, Szerbiában, Oroszországban, Ukrajnában és Egyiptomban.

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás: