Feléledt a bérlakások piaca, ismét jöhetnek a járvány előtti árak

Habár a rövid távú lakáskiadás továbbra sem állt talpra, ennek ellenére a tavalyi évben már elkezdett magához térni a hosszú távra kiadott bérlakások piaca. A befektetők ismét az ingatlanpiac felé orientálódhatnak, míg az árak visszatérhetnek a járvány előtt jellemző szintekre.

Feléledt a bérlakások piaca, ismét jöhetnek a járvány előtti árak

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője szerint a belső kerületekben a bérlakások ismét “fénykorukat élik”. Ez azt jelenti, hogy jelentős volt irántuk a kereslet a tavalyi évben: újra keresleti piac alakult ki, egyelőre itt még mérsékelt áremelkedéssel. Vagyis nem tértek még vissza a járvány előtt jellemző bérleti díjak, azonban, ha a lendület kitart, akkor ez is bekövetkezhet, annak ellenére, hogy a rövid távú lakáskiadás feléledéséről továbbra sem beszélhetünk - tette hozzá.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan észak- és bel-budai irodájának szakmai vezetője viszont úgy látja, hogy a budai kerületekben az árak már a tavalyi évben visszakapaszkodtak a járvány előtti szintekre, ugyanakkor mivel a kereslet is erős, így a magas árakon is találnak bérlőt. Mivel a kínálat vegyes, az árak széles skálán mozognak: 200-500 ezer forint között. Egy háromszobás házrész esetében például 300 ezer forintos havi bérleti díjra lehet számítani a III. kerületben.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője viszont nem tapasztalt nagyobb emelkedést tavaly a bérleti díjaknál: 120-130 ezer forintért már ki lehetett bérelni egy hónapra egy átlagos, kétszobás panellakást a XI. kerületben, ahogy az azt megelőző évben is. Az persze jellemző, hogy a kínálati ár magasabb ennél, ebből viszont alkudni szoktak a bérlők - jegyezte meg.

A XIII. kerületben hatalmas kínálat alakult ki a bérlakások piacán - hívta fel a figyelmet Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője. A bérleti díjak 100 ezer forintnál indultak a kerületben, és minden típusból bőségesen lehetett válogatni. Az árakat természetesen az elhelyezkedés, adottságok, minőség határozza meg, és a felső határ “a csillagos ég” - fogalmazott a szakértő.

A X. kerületben bérelhető kertes házakból vagy éppen kisállatokkal költözhető otthonokból óriási a hiány - mondta Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Tavaly egy 2-3 szobás panel bérleti díja a X. kerületben mintegy 120-140 ezer forint között alakult, de egy új és minőségi ingatlanért ennek akár dupláját is elkérhették a tulajdonosok.

A XVIII. kerületben Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője azt tapasztalta, hogy a bérlakások iránt tavaly erősödött a kereslet, ami talán annak is köszönhető, hogy mintegy 10 százalékkal olcsóbban kínálták őket, mint a járvány kitörését megelőzően. A XIX. és XX. kerületekben viszont nem volt túl élénk a bérleti piac, a járvány idején sem tapasztaltak visszaeső bérleti díjakat az ingatlanközvetítők, jelenleg pedig még az egy-két évvel ezelőtti áraknál is magasabb szintekkel lehet találkozni - mondta Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ez azt jelenti, hogy egy jó állapotú, jó helyen található, 1+2 félszobás lakás 140 ezer forint körüli áron adható ki.

Míg sok budapesti kerületben jelentős a kínálat albérletekből, addig Csepelen szinte alig találni kiadó lakást - mutatott rá Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. Így, ha valaki kiadná itt a lakását, akkor szinte azonnal talál rá bérlőt. Az érdeklődés tehát jelentős a bérlakások iránt, csak nincs miből válogatni - összegezte a szakértő.

A Balatonon is emelkedtek tavaly a bérleti díjak, mivel lekövetik az ingatlanárak alakulását - mutatott rá Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője. Ráadásul hosszú távra kiadó ingatlanok gyakorlatilag nem is léteznek most a balatoni piacon, ami a szakértő szerint egy rejtett lehetőség a befektetők számára.

A befektetők száma pedig ismét nőhet, mivel a már kevésbé jó üzletnek számító MÁP+ állampapírból sokan közülük ismét az ingatlanpiacra menekülnek - jelezte Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője. Azok, akik felismerték, hogy a jelenlegi környezet nem kedvez a befektetésüknek, a jóval "inflációállóbb" ingatlanpiac felé fordulhatnak, és a készpénzben vásárlók táborát fogják erősíteni - tette hozzá.


Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás: