Félmillió forint felett a képzett fizikai dolgozók fizetése

Az idei jelentős növekedés után jövőre is nagymértékben emelkedhet a kékgalléros munkavállalók fizetése – derült ki a fizikai dolgozók toborzására szakosodott Gi Group kutatásából. A képzett kékgallérosok körében elérkeztünk a bruttó 500 ezer forintos fizetéshez, de a nyelveket beszélő munkavállalók már 1 millió forint közelében is kereshetnek a hiányszakmákban.

Félmillió forint felett a képzett fizikai dolgozók fizetése

Jövőre 10-12%-kal nőhet a fizikai dolgozók bére a Gi Group Kékgalléros munkaerő-piaci trendek 2024 kutatása szerint. A bérek emelkedését egyrészt a munkaerőhiány, másrészt a minimálbér várhatóan jelentős mértékű növekedése hajthatja. „Miután a kormány a rendszeres átlagkereset 50%-ára zárkóztatná fel a minimálbért, így jövőre kétszámjegyű emelkedésre számítunk. A legkisebb fizetések nagymértékű emelése pedig felfelé tolja az egész bérstruktúrát, így a minimálbérnél magasabb jövedelmi szinteken is jelentős emelés várható” – mondta el Kosztolányi Virág, a cég üzletágvezetője.

A bérek emelkedését az is hajthatja, hogy a Gi Group várakozása szerint jövőre még inkább megnő az igény a szakképzett magyar munkaerő iránt. A cég tapasztalata szerint a nyitott pozíciók száma egyébként már az idei év második felében növekedésnek indult a gyártás-termelésben, az építőiparban és a logisztikában. Jövőre várhatóan még szélesebb körben nőhet a munkaerőhiány, ahogy a gazdasági növekedés felgyorsul.

Miután a vállalatok egyre nehezebben találnak képzett munkaerőt, így egyre nagyobb az igény az átképzésre. Számos cég elindult abba az irányba, hogy fejlessze, képezze a fizikai állományt is, hiszen a technológiai változások miatt ez lassan elengedhetetlen.

Kosztolányi Virág szerint miután egyre több gyártó cég kezd komoly fejlesztésekbe az automatizáció terén, aminek a következménye lehet a képzetlen munkaerőigény csökkenése is, illetve a képzett munkaerő felértékelődése, hiszen ők azok, akik ezen komplex gépek üzemeltetésében és karbantartásában kompetensek lesznek.

Jelenleg a munkavállalók 64%-a nyitott a munkahelyváltásra. Az extrém infláció időszakában, 2022-23-ban egyértelműen a magasabb fizetés miatt voltak nyitottak a váltásra a kékgalléros munkavállalók, most viszont más szempontok is szerepet játszanak. Amíg 2022-ben a kékgallérosok 55%-a a jobb kereseti lehetőség miatt váltott, mostanra ez az arány 33%-ra csökkent.  

A Gi Group kutatása szerint továbbra is keresik a jó lehetőségeket a munkavállalók, de már a pénz mellett az is fontos, hogy milyen a munkakörnyezet, a munkahelyi kultúra, a rugalmasság, illetve van-e képzés és előrelépési lehetőség. Korábban ezek leginkább a fehérgalléros munkavállalók motivációi között szerepeltek, ma már viszont egyértelműen megjelent a fizikai dolgozók körében is.

A képzett kékgalléros munkavállalók körében jelenleg bruttó 450-550 ezer forintnál kezdődnek a fizetések. Minél összetettebb, bonyolultabb a munkafolyamat, a bér is annál magasabb. Egyes pozíciókban, ahol széleskörű technológiai ismeretekre és nyelvtudásra van szükség, már elérhető a bruttó 1 millió forintos fizetés is. A tapasztalt termelésvezetőknek 850 ezer és 1 millió 170 ezer között mozog a bére, de a raktárvezetők és a karbantartási csoportvezetők is elérhetik a 900 ezres fizetést.

A szenior műszakvezetőknek és a minőségügyi csoportvezetőknek 700 ezer és 950 ezer között mozog a bérük. Ez a bérszint már vetekszik a fehérgallérosok fizetésével, hiszen alapvetően hasonló képességekre és készségekre van szükség a pozíciók betöltéséhez, mint az irodai munkák esetén.

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: