Fenntarthatóság: Nem elég jónak lenni, be is kell tudni mutatni

A KPMG szakértői szerint a feltörekvő magyar vállatoknak okoz majd a legnagyobb fejtörést a CSRD, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere, ami alapján először 2026-ban kell beszámolót közzétenni a 2025-ös év eredményeiről, kitekintéssel a jövőt illetően. A felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretrendszerek kialakítása hosszadalmas, és gyakran beruházásigényes folyamat, ráadásul a pénzügyi szféra, azon belül különösen a bankok, már most is komoly adatigényt támasztanak a vállalatokkal szemben egy hitelkérelem elbírálásakor.

Fenntarthatóság: Nem elég jónak lenni, be is kell tudni mutatni

 Első lépésként a pénzintézeteket és a tőzsdei cégeket (az EU direktívája szerint a közérdeklődésre számot tartó vállalatokat) érte el Magyarországon a fenntarthatósági jelentések készítésének kötelezettsége, nekik már a 2024-es eredményekről is kell fenntarthatósági jelentést közzétenniük 2025-ben.

A CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) kritériumrendszere alapján azok a magyar vállalkozások lesznek kötelezettek, amelyek a legalább 250 foglalkoztatott, 40 millió euró árbevétel, illetve 20 millió eurós mérlegfőösszeg hármas kritériumrendszerből két feltételt teljesítenek. Ez lényegében egybeesik az Európai Unió középvállalkozás kategóriájának beugró szintjével.

„Az EU CSRD, azaz kötelező fenntarthatósági jelentési direktívája alapján azonban hamarosan minden magyar középvállalatnak hasonló jelentést kell készítenie, először 2026-ban a 2025-ös vállalati tevékenységekről.” – mondta el a KPMG Hungária Kft. szakmai konferenciáján Teveli-Gazsó Emese, a társaság vezető tanácsadója.

Ez legalább 1000-1500 magyar céget jelent, de a fenntarthatósági jelentések térhódítása az ezt következő években tovább terjedhet. A KPMG szakértői szerint ez a kötelezettség a következő években leginkább a feltörekvő, magyar tulajdonú cégeknek, zömmel családi vállalkozásoknak okoz majd komoly fejtörést, mivel a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatai az anyacégek jelentéstételi kötelezettsége miatt már ma készítenek fenntarthatósági jelentést, vagy legalább szolgáltatnak adatokat a működésükről az anyavállalat sztenderdjei alapján.

Nem elég jónak lenni, megbízhatóan és átláthatóan szükséges beszámolni arról – figyelmeztet Deme Ágnes a KPMG menedzsere. Ehhez adatokra, mérésekre, a CSRD-ben meghatározott mutatók kiszámítására és ehhez kapcsolódó tevékenységek, stratégiai célkitűzések beépítésére is szükség lesz, ami korántsem magától értetődő. Ennek egyik oka, hogy a CSRD bevezeti a kettős lényegesség elvét, ami azt jelent, hogy nemcsak a fenntarthatósági intézkedések és kockázatok tartalmáról, hanem ezek várható pénzügyi hatásairól is be kell számolni a megfelelő beszámolási sztenderdek alkalmazásával, ha azok lényegesnek bizonyulnak.

Az elmúlt bő egy évben – azaz az energiaárak megugrása óta – számos magyar vállalkozás hajtott végre energiahatékonysági beruházásokat. „Nem elég azonban leolvasni a villany- és gázórát, és felírni a mért adatokat, mindezek várható hatását a vállalkozás jövőbeli pénzügyi helyzetére vonatkozóan is figyelembe kell venni” – figyelmeztet a KPMG szakértője.

Az értékeket be kell építeni a vonatkozó célkitűzés teljesítését leíró KPI-ba (Key Performance Indicator), azaz teljesítménymutatóba, amivel az energiahatékonysági célt mérjük, és aminek célértékét már jó előre meghatároztuk. Mindezt be kell illeszteni a társaság hosszú távú fenntarthatósági terveibe, és be kell mutatni, hogy a beruházás hogyan támogatja az ebben foglaltakat. Ez természetesen feltételezi, hogy legyenek ilyen terveink, amik előírt sztenderdek szerinti kialakítása már önmagában is komoly erőfeszítés lesz a vállalkozások részéről.

„Téved, aki azt gondolja, hogy a rendelkezésre álló felkészülési idő bőven elegendő” – mondja Nagy Julianna a KPMG szenior menedzsere. A szakértő szerint érdemes már idén elkezdeni a felkészülést, 2024-ről pedig már komplex önkéntes jelentést írni ahhoz, hogy a buktatók a 2025-ről szóló beszámolók idejére feltárásra kerüljenek. Ez annál is inkább célszerű, mivel a pénzügyi szféra számára rövidebb határidő áll rendelkezésre a többi vállalattal szemben a fenntarthatósági jelentéstételben egyéb szabályozások szerint, például SFDR (pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről szóló rendelet), ezért az új hitelekhez, vagy a régiek refinanszírozásához már ma is komoly fenntarthatósági adatközlési igényt támasztanak a cégekkel szemben, az ezeken való megfelelés pedig kedvezőbb finanszírozási feltételekben nyilvánulhat meg.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: