Fenntarthatósági startupokat támogat a Kék Bolygó Alapítvány

Lezárult a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány startupokat támogató fejlesztési programjának második köre, a tevékenységükkel a környezeti fenntarthatóságot előmozdító kezdő vállalkozások hétfőn este Budapesten mutatták be cégüket és piaci megoldásaikat a szakmai zsűri és befektetők előtt.

Fenntarthatósági startupokat támogat a Kék Bolygó Alapítvány

Az alapítvány az idén indította el .wave elnevezésű üzletfejlesztési programját, hogy segítse a klímaváltozás ellen fellépő, innovatív startupok fejlődését. A program tavasszal öt magyar céget támogatott, a második félévben pedig már nyitottak a Kárpát-medencei régió vállalkozásai felé is - mondta Sódar Gabriella, az alapítvány üzletfejlesztési vezetője az MTI-nek.

A program különlegessége, hogy csak olyan kezdő vállalkozások kerülhetnek be, amelyek tevékenysége kapcsolódik a környezeti fenntarthatósághoz. Nem ötletfázisban lévő, hanem annál valamivel már előrébb tartó cégeket keresnek - emelte ki.

A háromhónapos intenzív fejlesztést a második körben hét résztvevő fejezte be, köztük energetikával, élelmiszerellátással, hulladék-újrahasznosítással és mikromobilitással foglalkozó vállalkozások. A cégek között öt magyar és két osztrák startup volt - ismertette az üzletfejlesztési vezető. Hozzátette: a .wawe szeretne regionális központi szerepet betölteni az üzletfejlesztésben a fenntarthatósági témakörben.

Az ingyenes program keretében a résztvevők a vállalkozásra szabott szakmai, üzleti, pénzügyi és jogi tanácsadást, valamint mentorálást kaptak, olyan ismereteket, amelyek támogatják megoldásaik piacra jutását, fejlesztik finanszírozhatóságát, és emellett kapcsolatokat alakíthattak ki szakértőkkel.

Sódar Gabriella elmondta: a résztvevők közvetlen pénzügyi támogatáshoz nem jutnak a program keretében, de az alapítvány két kockázati tőkealapot is működtet, hogy pénzügyileg is támogathassa a legjobb innovációk megvalósulását. Emellett a program során a résztvevők kapcsolatba kerültek külföldi és hazai befektetőkkel, így a vállalkozások megtalálhatják a lehetőségeket - hangsúlyozta.

Közgyógyellátás 2026: kinek jár, hogyan történik a közgyógy igénylése?

A közgyógyellátás 2026 egyik legfontosabb szociális-egészségügyi támogatása lehet azoknak, akik tartós betegség, alacsony jövedelem vagy speciális élethelyzet miatt rendszeresen költenek gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre vagy rehabilitációs ellátásra. Mutatjuk, közgyógyellátás kinek jár, mire használható fel az igazolvány, és hogyan történik a közgyógy igénylése lépésről lépésre.
2026. 04. 28. 00:01
Megosztás:

A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint

A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
2026. 04. 27. 23:30
Megosztás:

A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel

A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 04. 27. 23:00
Megosztás:

A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben

A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
2026. 04. 27. 22:30
Megosztás:

Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok

A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
2026. 04. 27. 22:00
Megosztás:

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás:

Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket

A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
2026. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás: