Fiktív akciók, csaknem 2 évig tartó végkiárusítás – szőnyegkereskedést bírságolt meg a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forint bírságot szabott ki egy vállalkozásra, amiért a fogyasztókat számos szempontból megtévesztve reklámozta keleti szőnyegeit. A Szőnyeg galéria Kft. többek között 21 hónapig – szinte teljes fennállása során – folyamatosan végkiárusítással hitegette a vevőket.

Fiktív akciók, csaknem 2 évig tartó végkiárusítás – szőnyegkereskedést bírságolt meg a GVH

A nemzeti versenyhatóság eljárása megállapította, hogy a kézi csomózású keleti szőnyegek értékesítésével foglalkozó, korábban budapesti üzletet és webáruházat működtető Szőnyeg galéria Kft. a fogyasztókat megtévesztve reklámozta termékeit többek között a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon.

A vizsgálat alapján a cég több különböző szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. A kereskedés nem tudta megfelelően alátámasztani sem piacelsőségére, sem termékválasztéka bőségére (pl. „Több, mint 30 000 keleti és perzsa szőnyeggel rendelkezünk”) vonatkozó állításait – ahogy azt sem, hogy egyes „különleges árkedvezményeinek” eredeti árait valaha is ténylegesen alkalmazta volna.

A vállalkozás emellett valótlanul állította, hogy felhagy a tevékenységével (így termékei, akciói később nem lesznek elérhetőek), üzletvitele ugyanis ellentmondott ennek: a végkiárusítás meghirdetésétől, 2020 szeptemberétől egészen 2022 májusáig folytatta a kereskedést, közben jelentős árukészlet-feltöltéseket is végezve. Szintén jogsértőnek bizonyultak a fogyasztókat sürgető, az akciók korlátozottságára vonatkozó üzenetek (pl. Most vagy soha!” „Garantáltan egyedi lehetőség!”), amelyek a tévéreklámokban visszaszámlálással is párosultak. Az ígért kedvezmények ugyanis a megjelölt időpontokat követően is elérhetőek voltak, sőt, esetenként még magasabb akciók kerültek meghirdetésre.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a szőnyegkereskedés jelentős összegeket fordított a tisztességtelen reklámokra, amelyek lényegében értékesítési tevékenységének teljes időszakát lefedték. A versenyhatóság ugyanakkor tekintettel volt a cég együttműködésére is. A kereskedés ugyanis – bár nem ismerte el a jogsértéseket – nem vitatta a hatóság álláspontját és önként lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH mindezek alapján 25 millió forint bírságot rótt ki a Szőnyeg galéria Kft.-re.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/13/2022.

Kedvező trend: egyre kevesebb vállalkozást érintenek súlyosan az infláció hatásai

Tartós javulás figyelhető meg a hazai vállalatok inflációs terheltségében: 2024 eleje óta folyamatosan mérséklődik azoknak a cégeknek az aránya, amelyek jelentős negatív hatásként élik meg az inflációt. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 negyedik negyedévére vonatkozó felmérése szerint az elmúlt három hónapban már minden harmadik vállalat képes volt áraiban érvényesíteni az inflációt.
2026. 02. 08. 12:00
Megosztás:

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.
2026. 02. 08. 11:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszüntette az Indiára az orosz kőolaj importja miatt kivetett büntetővámot

Az Egyesült Államok szombattól megszüntette az Indiára az orosz kőolaj importja miatt korábban kivetett büntetővámot.
2026. 02. 08. 10:00
Megosztás:

Kivontad az autót a forgalomból? Sokan rosszul tudják: mikor kell mégis gépjárműadót fizetni?

Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy ideiglenesen kivonják a gépjárművüket a forgalomból, például eladás, hosszabb javítás vagy egyszerű spórolás miatt. Ilyenkor az egyik leggyakoribb kérdés így hangzik: kell-e gépjárműadót fizetni egy forgalomból kivont autó után?
2026. 02. 08. 09:00
Megosztás:

Az EU 20. szankciócsomagja az orosz energiát, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti

Mivel Oroszország csak akkor fog őszinte szándékkal tárgyalóasztalhoz ülni, ha nyomást gyakorolnak rá, az Európai Bizottság új, immár a 20. szankciócsomagot készíti elő, amely az orosz energiát, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti - közölte Ursula von der Leyen pénteken.
2026. 02. 08. 08:00
Megosztás:

Kína tovább szigorítja a kriptotilalmat: célkeresztben a stablecoinok és az eszköztokenizáció

Kína pénzügyi felügyeleti hatóságai új szintre emelték az ország már eddig is szigorú kriptoszabályozását. A friss intézkedések immár nemcsak a kriptokereskedelmet és a bányászatot érintik, hanem kifejezetten a stablecoinok kibocsátását, valamint a valós eszközök tokenizációját is célba veszik. A lépés a 2021-es, történelmi jelentőségű kriptotilalom óta a legátfogóbb szigorításnak számít.
2026. 02. 08. 07:00
Megosztás:

A magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők

A kormány elvárása januárban is teljesült: a magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 08. 06:00
Megosztás:

Alulértékelt kriptós részvény lehet a Cipher Mining?

A Cipher Mining neve első hallásra továbbra is elsősorban a kriptobányászathoz kötődik, ám a vállalat üzleti modellje az elmúlt időszakban látványos átalakuláson ment keresztül. Miközben bevételeinek jelentős része még mindig a Bitcoin-bányászatból származik, a cég egyre inkább az AI-adatközpontok kiszolgálására építi a jövőjét – és ez alapjaiban változtathatja meg a befektetői megítélését is.
2026. 02. 08. 05:00
Megosztás:

Profitálhat-e a Bitcoin a mesterséges intelligencia térnyeréséből?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatot végez el, amely korábban kizárólag emberekhez kötődött, beleértve a pénz kezelését, mozgatását és optimalizálását is. Az úgynevezett „agentic AI” irányzat terjedésével egyre reálisabbá válik, hogy pénzügyi döntéseket és tranzakciókat nem emberek, hanem szoftverek indítanak el – akár saját működésük érdekében, nem pedig közvetlen emberi haszonért.
2026. 02. 08. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjas vagy, de nem tudod, hová fordulj a problémáddal? Ez a „titkos térkép” megmutatja

A magyar nyugdíjrendszer egyik legnagyobb buktatója nem a szabályok bonyolultsága, hanem az, hogy sokan nem tudják, melyik ügyükkel pontosan melyik hivatalhoz kell fordulniuk. Emiatt hónapok csúszhatnak el, kérelmek pattannak vissza, és nem ritkán pénz is elúszik. Az alábbi gyakorlati útmutató abban segít, hogy nyugdíjasként vagy nyugdíj előtt állóként pontosan tudd, kihez kell menned az adott problémával.
2026. 02. 08. 03:00
Megosztás:

Tarot kártya 2026 – Megérkezett a személyes jóslatod!

2026 sorsfordító év lehet számodra. A tarot lapjai nem véletlenül kerülnek elő: rejtett lehetőségekre, döntésekre és belső átalakulásra hívják fel a figyelmedet. Olvasd úgy a jóslatot, mintha neked üzenne – mert pontosan ezt teszi.
2026. 02. 08. 02:00
Megosztás:

Újraszámolják a nyugdíjadat, ha igaz Rád ez a feltétel!

Sokan reménykednek abban, hogy a nyugdíjuk összege utólag megemelhető, ám a valóság jóval szigorúbb: 2026-ban is csak nagyon korlátozott esetekben van mód a nyugdíj újraszámítására. A szabályok azonban léteznek, és akik megfelelnek a feltételeknek, komoly összegektől eshetnek el, ha nem élnek időben a lehetőséggel.
2026. 02. 08. 01:00
Megosztás:

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás: