Fizethet az, aki illetéktelen fényképeket készít valakiről, aki ehhez nem járult hozzá

Az elmúlt időszakban rengeteget lehetett hallani róla, hogy engedély nélkül fotóztak, videóztak főként nőket Budapesten és országszerte, de nemzetközi szinten is. A közösségi média-oldalakról is számos képet töltöttek le, majd rakták fel ezeket egy Motherless nevű pornóoldalra, ahol AI generálta csonkítások, nyilvános mosdókban, tömegközlekedésen készített fotók szerepelnek. A szakértő szerint nehéz megakadályozni a lesifotózást, ám a felkerült képekkel kapcsolatban már több lehetőségünk van.

Fizethet az, aki illetéktelen fényképeket készít valakiről, aki ehhez nem járult hozzá

Több engedély nélkül feltöltött képnél név, ország, város, életkor is meg volt jelölve a vérdíj mellett azért, hogy elkapják, megerőszakolják, megöljék vagy bezárják a nőket, akiket ábrázolnak. A brutális jelenség ellen több hazai influenszer is szót emelt és több magyar nő, aki felismerte magát a képeken, feljelentést is tett a rendőrségen. Az eset világszerte elborzadást váltott ki, sokakban pedig ennek kapcsán felmerült a kérdés, vajon mit tehet, aki azt veszi észre, hogy az engedélye vagy tudomása nélkül lefényképezik vagy levideózzák az utcán, valamilyen üzletben vagy éppen az otthonában az ablakon keresztül. A szakértő szerint ez azért nehéz helyzet, mert az áldozat nem ismeri a tettest, ha ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, sok esetben úgy zárul le az ügy, hogy soha nem tudják meg a kilétét, így nehéz bármiféle ellenlépést tenni.

„Nagyon nehéz bebizonyítani ez ilyen jogellenesen készült képekkel kapcsolatban, hogy ki az elkövető. Akkor azonban, amikor a kép felkerül a netre, akkor már személyes adattal való visszaélésről beszélünk, ami bűncselekmény. Megsérti a GDPR rendelkezését, ami arról szól, hogy előzetesen tájékoztatni kell az illetőt arról, hogy mikor és hol fog megjelenni a kép” - fejtette ki Dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és pénzmosási szakjogász.

A nyomozó hatóság a visszaélések jelzése után a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. Törvény vonatkozó rendelkezései szerint intézhet megkereséseket a tárhelyszolgáltatók felé adatok szolgáltatása érdekében, valamint jelzéssel él a bűncselekményt megvalósító tartalmat illetően a szolgáltató irányába. A tárhelyszolgáltatók részére ugyanakkor bárki közvetlenül jelzéssel élhet a sértő tartalmakkal kapcsolatban, amely jelzés a visszaélések bejelentésére a honlapokon biztosított email címen tehető meg. Ez utóbbit javasolja az adatvédelmi szakjogász is.

Ha eddig nem tudtuk, mi a DPO, most érdemes megjegyezni

„Ha már felkerült valahová a fénykép, az a legegyszerűbb útja, hogy levetessük azt, ha az adott portálhoz fordulunk, hiszen nekik is felelősségük van abban, hogy mi jelenik meg az oldalon, mint ahogyan lennie kell adatvédelmi felelősnek (DPO) is. A fénykép és a videófelvétel is személyes adatnak minősül. A tárhelyszolgáltató, mire lefuttatja az eljárást, az hónapokig vagy akár egy évig is eltarthat, az adatvédelmi felelősnek azonban harminc napos határideje van a válaszadásra. A DPO-t az adatkezelési tájékoztatóban találhatjuk meg, ahol lennie kell egy névnek és email címnek vagy valamilyen konkrét elérhetőségnek” - magyarázta Dr. Tóth Judit Lenke.

A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban már bevezették a Digital Services Act-et, azaz a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt, amely az online közvetítőket és platformokat szabályozza és szűri az ilyen jellegű tartalmakat, az életkort, a gyűlöletbeszédet, az erőszakos tartalmat, illetve azt, hogy a tartalom ne ütközzön bűncselekménybe. Dr. Tóth Judit Lenke arra is rávilágított, hogy egy tanulási folyamaton megyünk keresztül, hisz míg az ilyen esetekre mindenki felkapja a fejét, alapvetően rengetegszer fotózunk úgy, hogy nem is gondolunk bele, hogy ezzel másoknak esetleg kárt okozhatunk a tudtunkon kívül.

„Az a legnagyobb probléma, hogy viszonylag friss a törvény, nekünk azonban még nincs adatvédelmi kultúránk. Legyen szó akár egy lovaglóóráról vagy sportfoglalkozásról, ahol képek készülnek a gyerekekről, szülőkről, bele sem gondolunk, hogy ezek a képek nem feltétlenül csak ott jelennek meg, ahová szánjuk, egy kedves posztnak vagy egy foglalkoztatás promóciózásának nevében. De ott vannak azok a képek is, amiket úgy készítünk, hogy nem is vesszük észre az embereket a háttérben. Ezt meg kell tanulnunk, kezdjünk el engedélyt kérni azoktól, akik a képen szerepelnek vagy fotózzunk úgy, hogy más ne látszódjon rajta.” - tanácsolja a szakember.

A cégek is pórul járhatnak, ha nem figyelnek

Dr. Tóth Judit Lenke arra az új trendre is kitért, ami a TikTokon és egyéb felületeken hódít, és amelynek az a lényege, hogy az utca emberét kérdezik meg egy-egy témával kapcsolatban, majd felteszik az elkészült videót valamelyik platformra.

„Ilyenkor mindig kellene lenni a kamera mellé kirakva egy konkrét adatkezelési tájékoztatónak. Felhasználóként látnunk kell ugyanis, hogy ki az adatkezelő, melyik cégnek vagy kinek a nevében készül a videó, ki az adatfeldolgozó, mennyi a megőrzési idő, vagy éppen milyen jogalapon kezelik a felvételt. Ezek a GDPR 12. és 13. cikkelye szerinti tájékoztatási kötelezettségek, ami nem csak a jogszabály miatt fontos, hanem azért is, mert e nélkül a nyilatkozó nem fogja tudni, hogy kihez fordulhat, ha bármiféle problémája van a későbbiekben a felvétellel kapcsolatban. Ez pedig a cégek esetében is fontos tényező, hiszen a jogszabályt nekik kell betartani” - magyarázta a szakértő, aki azt is elárulta, hogy egy vállalkozás akár többmilliós bírságra is számíthat, ha elmulasztja az adatvédelmi törvényben foglaltakat. „Az adatvédelmi bírságolási gyakorlat rengeteget emelkedett az elmúlt időszakban. Ezt azért emelték drasztikusan, mert a magyarországi gyakorlat sokkal kisebb összegekkel operált, ám a hatóságok szerették volna elkerülni, hogy egy magyar leányvállalattal rendelkező külföldi cég jóval kevesebb bírságot fizessen, mint máshol Európában. Magánemberként, ha például átkukucskálunk a szomszéd kertjébe, már annak minősül, hogy megsértettük a személyes szféráját és több ezer Eurós bírságra számíthatunk” - tette hozzá a szakember, aki szerint a cégeknek érdemes segítséget kérnie adatkezeléssel kapcsolatban, hogy az esetleges buktatókat el tudják kerülni.

A magyar jogrend szerint pedig sérelemdíj is járhat akkor, ha az illető, akiről a felvétel készült, érintettként a bírósághoz fordul. Sérelemdíj esetében nem kell bizonyítani az összegszerűséget személyiségi jogi sérelem lévén. Ilyenkor automatikusan megítél a bíróság egy bizonyos összeget, amelyek Magyarországon egyelőre jellemzően még inkább az alacsony kategóriába tartoznak.


Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás: