Joe Biden megy a levesbe? Az USA elnöke mélyen van...

Eddigi mélypontja közelébe került Joe Biden amerikai elnök támogatottsága az AP hírügynökség által csütörtökön közölt országos közvéleménykutatás adatai szerint.

Joe Biden megy a levesbe? Az USA elnöke mélyen van...

Az elnök munkájáról elégedetten nyilatkozók aránya 38 százalék volt, a februári 45 és januári 41 százalék után.

Biden támogatottsága a megugró infláció, és ezen belül is a rekord szintre dráguló üzemanyagok nyomán tavaly júliusban érte el eddigi mélypontját, 36 százalékkal, az elmúlt hónapokban ugyanakkor meghaladta a 40 százalékot az AP hírügynökség és a NORC közvéleménykutató közös felmérése alapján.      

Az elnök gazdaságpolitikáját a friss felmérés alapján a megkérdezettek 31 százaléka, miközben külpolitikáját 39, klímapolitikai intézkedéseit pedig 41 százaléka támogatja.

Az elemzésből kiderül, hogy az elnök támogatottsága elsősorban a 45 évnél fiatalabb demokrata szavazók elpártolása miatt romlott, akik körében Biden intézkedései 66 százalékos támogatottságot élveznek, miközben az idősebb demokraták körében 85 százalékost.

Ezen belül az elnök gazdasági intézkedéseit a demokratákhoz tartozó fiatalok 54 százaléka, míg az idősebbek 72 százaléka támogatja.

Jogviták – Nem szeretünk békésen megegyezni, pedig milliárdok múlnának rajta

Hiába terjedtek el az alternatív vitarendezési megoldások Magyarországon, a peres ügyekhez viszonyított arányuk messze elmarad az angolszász vagy a nyugati-európai átlagtól. Pedig a mediáció nyomán kötött egyezség időigénye és költsége negyede-ötöde, mint a pereskedésé, és a közvetítői eljárások több mint fele megállapodással zárul – derült ki a mediáció jelenét és jövőjét vizsgáló konferencián.
2023. 06. 06. 04:00
Megosztás:

133 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók

A gazdálkodók 133 303 egységes kérelmet nyújtottak be hétfőig, ebből 95 987 darabot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak segítségével - közölte a NAK hétfőn az MTI-vel.
2023. 06. 06. 03:30
Megosztás:

Sporttehetségeket támogat a Mol-Új Európa Alapítvány

Hetvenöt millió forintos keretösszeget különített el a hazai és nemzetközi sportversenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtó 10-17 éves tanulók, általános és középiskolás diákok támogatására a Mol-Új Európa Alapítvány, melyhez július 16-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
2023. 06. 06. 03:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíja? Így lehet igényelni 8000 Ft havi nyugdíj-emelést

Mi az a méltányossági nyugdíj, mit kell tudni róla? Pontosan mi áll a méltányossági nyugdíj 2023-as jogszabályi hátterében? Mint általában a jogszabályok, a méltányossági nyugdíjak egyes szabályai is változtak 2023-ban. Érdemes ismerni a pontos szabályokat, mert akár havi max. 8.000 Ft-ot is kérelmezhetünk méltányossági emelésként. Hogyan lehet élni ezzel a lehetőséggel? Ki igényelheti és mekkora nyugdíj esetén tudunk élni a lehetőséggel? Cikkünkben az ado.hu szakmai portál útmutatásai alapján részletesen körüljárjuk a témát.
2023. 06. 06. 02:00
Megosztás:

Áprilisban csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Az euróövezetben csökkentek a termelői árak áprilisban az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
2023. 06. 06. 01:30
Megosztás:

Orbán Viktor az ázsiai befektetési bank elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) vezetőjével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
2023. 06. 06. 01:00
Megosztás:

Újabb jelentős élelmiszer áremelés jöhet Magyarországon a fizetendő EPR díjak miatt

Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetésre kerül az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR).
2023. 06. 06. 00:01
Megosztás:

Újrahasznosított papír új életben

Sok más nyomda mellett a budapesti <a href="https://profinyomda.hu/" target="_blank">Profi Nyomda</a> is fontosnak tartja az újrahasznosított papírok használatát, mivel a fenntarthatóság egyre fontosabbá válik minden iparágban, és a nyomdaipar sem kivétel. Ahhoz, hogy csökkentsük a környezetre gyakorolt hatásunkat, fontos, hogy olyan anyagokat és folyamatokat válasszunk, amelyek kímélik a természeti erőforrásokat. Az újrahasznosított papír egy kiemelkedő lehetőség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy minőségi nyomdai termékeket készítsünk, miközben csökkentjük az új papír előállításával járó negatív hatásokat.
2023. 06. 05. 23:30
Megosztás:

Kijevbe utazik a pápa békeküldötte

Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését - jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.
2023. 06. 05. 23:00
Megosztás:

Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói

Gyengüléssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 06. 05. 22:30
Megosztás:

Hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb előkészítő munkálatai

Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2023. 06. 05. 22:00
Megosztás:

GFM-államtitkár a vállalati kötvények és a befektetési alapok újraszabályozásáról

A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénzügyi szabályozási területe - összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával - a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki - fogalmazta meg a GFM hétfői közleményében Túri Anikó közigazgatási államtitkár.
2023. 06. 05. 21:30
Megosztás:

Június 11-től Kincses Áron lesz a KSH elnöke

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2023. 06. 05. 21:00
Megosztás:

Nőtt a bruttó kereset, csökkent a reálbér Csehországban

Éves összehasonlításban az első negyedévben 8,6 százalékkal 41 265 koronára (646 210 forint) emelkedett a bruttó havi kereset Csehországban. A reálbérek éves csökkenése így 6,7 százalékos lett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
2023. 06. 05. 20:30
Megosztás:

A FÉSZ egyeztetne a kormánnyal a kiterjesztett gyártói felelősségi díjról

A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) - közölte a FÉSZ hétfőn az MTI-vel.
2023. 06. 05. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. 06. 05. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2023. 06. 05. 19:00
Megosztás:

A Mol és az OTP részvényei húzták a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,32 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 48 117,93 ponton zárt hétfőn.
2023. 06. 05. 18:30
Megosztás:

Nőtt az amerikai gyáripari megrendelések értéke áprilisban

Nőtt a gyáripari megrendelések értéke az Egyesült Államokban áprilisban havi szinten - közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfőn.
2023. 06. 05. 18:00
Megosztás:

Egyszerűbb üzletági struktúra és új vezetők a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki a szoftveres üzletág élére, Oszlánszki Péter, a Gloster HR területért felelős vezetője pedig csatlakozott a vállalat igazgatóságához, ezzel a HR formálisan is a kiemelt fontosságú területek közé lépett. A társaság célja a belső átszervezéssel egy hatékonyabb struktúra kialakítása, amely tovább növeli a cégcsoport eredményességét és támogatja a Glostert 2025-ös stratégiájának megvalósításában.
2023. 06. 05. 17:32
Megosztás: