Fontos a szerelem, de gyerekvállalás esetén az anyagi biztonság fontosabb

A családalapítást tervező felnőtt lakosság körében a gyerekvállalás legfontosabb szempontja az anyagi biztonság megléte - derült ki az OTP Bank megbízásából készült felmérésből.[1] A párkapcsolati stabilitás a második helyen áll, ezt követik az önálló háztartás vezetése és a saját tulajdonú ingatlan birtoklása. Ezek a feltételek azonban még azon családoknál sem teljesülnek minden esetben, ahol már megfogant a gyermek. A kutatásból az is kiderült, hogy a gyerekvállalást tervezők 37 százaléka ugyan lélekben már készen állna a család bővítésére, azonban anyagilag még nem.

Fontos a szerelem, de gyerekvállalás esetén az anyagi biztonság fontosabb

A magyar lakosság csaknem egyharmada tervezi a gyermekvállalást, háromnegyedük elsősorban az anyagi biztonság és az újszülött kényelmes lakhatásának megteremtésével készül erre a vízválasztó lépésre.

A gyerekvállalás feltételeinek fontosságát tekintve nincs jelentős különbség azok között, akiknél már megfogant a gyerek  és akik még csak tervezik az érkezését. Ezzel szemben az, hogy már rendelkezésre állnak-e ezek a feltételek, határozottan összefügg azzal, hogy milyen távon tervez valaki családot bővíteni. Azoknál, akiknél már megfogant a gyermek, 73 százalékban minden szükséges feltétel teljesült, míg az 1-2 éven belül gyereket tervezőknél ez az arány már csak 41 százalék, a hosszabb távon tervezők esetében pedig 10 százalék alatt van.

A 3-5 éven belül gyerekvállalásra készülők háromnegyede lelkileg már készen áll, de anyagilag még nem tudna fenntartani egy bővülő családot és ez a megállapítás a teljes, gyermeket tervező népesség 37 százalékára is igaz.

„A kutatás adataiból is egyértelműen látszik, hogy minél közelebb kerül egy pár az új családtag érkezéséhez, annál fontosabbá válik az, hogy minden feltétel adott-e ehhez. A gyerekvállalással járó kiadások az egyéni céloktól függően a százezres tételektől akár a több tízmilliós beruházásokig terjedhetnek, ezért már a család bővülésének tervezésekor érdemes számba venni a rendelkezésre álló forrásokat. A Babaváró kölcsön kézenfekvő megoldást jelenthet gyerekvállalás feltételeinek megteremtésére, hiszen kiszámítható, tervezhető, és szabadon felhasználható, így segítséget nyújthat mindazon költségek finanszírozására, amik nélkülözhetetlenek egy gyermek születése esetén. Egy gyerek esetén már kamatmentes, kettő és három gyerek esetében pedig részben vagy egészben vissza nem térítendő támogatássá alakul.” – mondja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

A gyermeket tervezők számára a család bővítésének legfontosabb feltétele a folyamatos, stabil jövedelem megléte (73 százalék), valamint az, hogy legyen elegendő megtakarításuk ahhoz, hogy az egyik szülő otthon tudjon maradni az új jövevénnyel (67 százalék). Szintén 67 százalék tekinti szükséges feltételnek az érzelmi elköteleződést párja iránt, 61 százaléknak a saját háztartás vezetése nélkülözhetetlen a gyerekvállaláshoz, 55 százalék számára pedig a saját tulajdonú ingatlan kiemelten fontos.

A családalapítást tervezők 60 százaléka higiénés feltételek megteremtésével (pelenkázó, babakád, pelenkák vásárlása) készül az újszülött érkezésére, az érintettek fele tartja fontosnak azt, hogy gondoskodjon gyerekruhák beszerzéséről, mielőtt megszületik a gyermek. A jövevény biztonságát szolgáló berendezések beszerzésével 36 százalékuk készül, megfelelő autó vásárlásával 32 százalék, gyerekjátékokkal pedig 28 százalék készül a születés pillanatára. Azok számára, akiknél már megfogant a gyermek, a higiénés feltételek, az autóvásárlás, a ruhák és biztonsági berendezések jelentősége nő, míg az anyagi feltételek megteremtésének fontossága kissé csökken.

A kutatásból az is kiderült, hogy a gyerekvállalást tervezők kétharmada saját erőből teremtené elő a gyerekvállalás feltételeit, négy százalék családtól kérne kölcsönt, két százalék pedig banki kölcsönhöz folyamodna. Általában nyitottabbak a hitelfelvételre azok, akik a közeli vagy távoli jövőben tervezik a gyerekvállalást. Ebben a körben különösen magas az ingatlancélú hitelek iránti érdeklődés, minden második leendő szülő venne igénybe banki kölcsönt erre a célra. Az átlagosnál jelentősebb (38 százalék) köztük azoknak is az aránya, akik otthonfelújításra, illetve korszerűsítésre vennének fel hitelt.


Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás: