Fordulat a babaváró hitelnél: az év elején már olvadni kezdett az állomány

Ha minimális mértékben is, de már csökkent januárban a babaváró hitel állománya, amire eddig nem akadt példa a támogatott konstrukció eddigi, hat és fél éves történetében – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A babaváró-portfólió zsugorodásában a fokozatosan csökkenő érdeklődés mellett szerepet játszhat az is, hogy az igénylők egyre nagyobb része válik jogosulttá a tartozás egy részének, vagy egészének elengedésére is.

Fordulat a babaváró hitelnél: az év elején már olvadni kezdett az állomány

Lényeges fordulat történt januárban a babaváró hitel eddigi, hat és fél éves történetében: nem egészen egymilliárd forinttal ugyan, de már zsugorodott a bankok könyveiben nyilvántartott portfólió – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A támogatott hitel állománya – teszi hozzá – éves alapon még 2,5 százalékkal emelkedett, ám ez az ütem is jóval elmaradt a teljes lakossági hitelportfólió több mint 15 százalékos bővülésétől.

Az Otthon Start sem hozott fordulatot

A 2019 júliusa óta elérhető babaváró hitel szempontjából 2020. volt az eddigi rekordév: akkor 63,6 ezer új szerződést kötöttek a bankok, 618,4 milliárd forint értékben. Azóta viszont fokozatosan csökkent a kereslet a támogatott konstrukció iránt, és tavaly már csak 231,1 milliárd forint összegben kötöttek új szerződéseket a gyermekvállalásra készülő házaspárok – ez egyébként 10,8 százalékos visszaesést jelentett a megelőző évhez képest.

„A babaváró hitel iránti keresletnél az eddigi tapasztalatok szerint az Otthon Start hitel múlt év szeptemberi megjelenése sem hozott érdemi növekedést, sőt, a január az eddigi egyik leggyengébb hónapnak számít a 14,1 milliárd forintnyi új szerződés alapján” – emlékeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt – teszi hozzá – a babaváró hitel jelentőségét egyáltalán nem szabad lebecsülni, hiszen hat és fél év alatt közel 290 ezer új szerződést kötöttek az arra jogosultak, csaknem 2 900 milliárd forint értékben. Az állomány alapján pedig a babaváró hitel a második legfontosabb hiteltermék a lakossági piacon: bár a részesedése mostanra 17,4 százalék környékére olvadt a portfólióban, 2024. elején még 20 százalék felett is mozgott.

Nem csak a szerényebb érdeklődés állhat a háttérben

Az állomány egyre lassabb növekedéséhez, majd a kezdődő zsugorodásához viszont nem csak az új szerződések mennyiségének csökkenése járult hozzá Barát Mihály szerint: a babavárónál ugyanis a második gyermek születése után a még fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezésekor pedig a teljes tartozást átvállalja az állam, ami az idő előrehaladtával egyre több szerződésnél válik aktuálissá.

A babaváró hitel ugyanakkor – emeli ki a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója – változatlanul az egyik legvonzóbb támogatott konstrukció a piacon, hiszen a gyermekvállalásra készülő házaspároknak öt éves türelmi időt biztosít a szabályozás, és már az első gyermek érkezésével kamatmentessé válik az egyébként teljesen szabad felhasználású, legfeljebb 11 millió forint összegű hitel. „A babaváró iránti, fokozatosan csökkenő kereslet tehát nem azzal magyarázható, hogy ne lenne elég vonzó a konstrukció, hanem inkább azzal, hogy az idő előrehaladtával fokozatosan szűkül az életkori korlátoknak, és egyéb feltételeknek megfelelő potenciális ügyfelek köre” – véli Barát Mihály.

A bankok lelkesedése töretlen, repkednek az ajándékpénzek

A BiztosDöntés.hu adatai szerint a támogatott konstrukciót változatlanul gáláns kedvezményekkel kínálják a pénzintézetek, sok esetben nagyobb összegű, egyszeri jóváírás mellett. Ennek az lehet az oka, hogy a babaváró hitel közönsége nagyon értékes a bankok szempontjából: a tapasztalatok szerint jellemzően magasan képzett, jó jövedelmi helyzetű párok igénylik a konstrukciót, akiknél számítani lehet arra, hogy nagy számlaforgalmat bonyolítanak, és persze később egyéb hiteltermékeket is igénybe vesznek.

A Gránit Bank akár 260 000 forint egyszeri jóváírást is ad a babaváró hitel mellé: ez abban az esetben lehetséges, ha a házaspár mindkét tagja számlát is nyit a pénzintézetnél. Magáért a hitel felvételéért 180 000 forint egyszeri jóváírás jár. A Gránit Banknál a babaváró hitel online igényelhető, a szerződéskötés pedig Videóbankon keresztül is lehetséges.

A MagNet Bank 150 000 forintos egyszeri jóváírást kínál a hitel mellé: ennek feltétele, hogy az igényelt összeg érje el a 8 millió forintot, és a házaspár mindkét tagja vezessen számlát a pénzintézetnél.

Az OTP Banknál szeptember óta a babaváró hitelhez kapcsolódó hitelfedezeti biztosítás kiterjed az ügyletben szereplő adóstársra is a bank honlapján szereplő tájékoztató szerint. A kiterjesztés vonatkozik a korábban megkötött, illetve a szeptember elseje utáni szerződésekre is.

Az Ersténél 150 000 forintos kedvezmény jár a babaváró hitel mellé, ha annak összege a maximálisan igényelhető, 11 millió forint, és az igénylő pár legalább egyik tagja „aktív” lakossági számlával is rendelkezik a pénzintézetnél. A kölcsön mellé „babaváró csomaggal” igényelhető az Erste Max hitelkártya: itt egy évig az öt vezető bababoltban történt vásárlások után adnak 10 százalék kedvezményt.

A K&H 100 000 forint jóváírást ad, ha az igényelt hitel összege 11 millió forint, és az egyéb feltételeket is teljesítik az igénylők. További 60 000 forint egyszeri jóváírás jár akkor, ha csoportos hitelfedezeti életbiztosítást is kötnek a hitelhez kapcsolódóan.

Az MBH Banknál a 130 000 forintos, egyszeri jóváírás mellé 50 000 forint értékű Brendon ajándékkártyát is adnak akkor, ha a hitel összege eléri a 10 millió forintot.

A Raiffeisen Banknál 150 000 forint egyszeri jóváírást kínálnak a babaváró hitelhez. A következő hat hónap alatt további, összesen 120 000 forint járhat emellett akkor, ha a házaspár mindkét tagja új ügyfélként nyit számlát, és teljesülnek a kért feltételek is.

Az UniCredit Bank és a CIB Bank egyaránt 180 000 forint egyszeri jóváírással kínálja a babaváró hitelt.

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás: