Fordulat a lakás-árakban Budapesten - csökkenés látszik!

Éles és meglepő fordulatot vett a lakáspiac, amire valamennyire számítani lehetett a kereslet mérséklődése és a kínálat bővülése miatt. Az ingatlan.com legfrissebb, novemberi lakásárindexe szerint országos szinten érdemben lassult a lakásárak emelkedése. Havi szinten országosan 0,5 százalékos emelkedés történt, ami jóval elmarad a szeptemberi 2,8, valamint az októberi 1,5 százalékos havi drágulási ütemtől. Budapesten pedig tavaly óta először minimális csökkenés történt: a fővárosban ugyanis 0,1 százalékkal mérséklődtek az árak, ami inkább stagnálásnak tekinthető. Budapest a szeptembert 2,6, az októbert pedig 1,4 százalékos havi drágulással zárta.

Fordulat a lakás-árakban Budapesten - csökkenés látszik!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Az elmúlt hetekben látványosan megváltozott a kereslet és a kínálat korábbi mérlege. A vevők aktivitása éves és havi összevetésben is mérséklődött, miközben a kínálat érezhetően bővült. Ez a kettős hatás mostanra a lakásárakban is megjelent, ezért országosan visszafogottabb drágulást látunk, Budapesten pedig már enyhe árcsökkenést mutatnak a számok.”

Az új lakások tömeges megjelenése az egyik fő tényező

A budapesti eredményben komoly szerepet játszhat, hogy sok vevő még kivárásra játszik. A következő hónapokban ugyanis több ezer új építésű lakás érkezik a piacra és ezek közül több projektben használt panelek árában lehet új lakást vásárolni. Emiatt erős árverseny indulhat el a főváros használt lakáspiacán is.

Balogh László szerint ez a folyamat az állami támogatások hatását is módosíthatja, „Ha a budapesti vevők - különösen az első lakásvásárlók - nagyobb arányban választják a tömegesen megjelenő új építésű lakásokat, az mérsékelheti az Otthon Start Program hatását a használt lakások piacán. Ilyenkor kisebb lesz az extra kereslet és az abból eredő áremelkedés is, ami lépéskényszerbe hozhatja az eladókat.” - mondta a szakértő.

A fővárosi fordulattal párhuzamosan Pest vármegyében továbbra is dinamikus áremelkedés figyelhető meg: novemberben 1,7 százalékos havi drágulás történt, éves összevetésben pedig 18,8 százalékos növekedés látható.  „Ez megerősíti azt a korábbi várakozásunkat, amely szerint sok budapesti eladó az értékesítésből származó összegből keres nagyobb, esetleg jobb állapotú lakást vagy családi házat az agglomerációban. Erre azoknak a házaspároknak is lehetősége nyílik, akik 50-50 százalékban voltak tulajdonosai annak az ingatlannak, aminek az eladásából finanszíroznák a következő otthonuk megvásárlását akár 3 százalékos hitellel.” – fogalmazott Balogh László. 

Kelet felzárkózik Nyugathoz a lakásárakban

Az ingatlan.com lakásárindexének  régiós adataiból az is látszik, hogy Nyugat-Magyarországon lassabb a drágulás, Kelet-Magyarországon viszont gyorsabb ütemű áremelkedéssel megkezdte a felzárkózást. A Nyugat-Dunántúlon novemberben 0,9 százalékos havi és 15,2 százalékos éves drágulás következett be novemberben, ezzel szemben a Dél-Alföld októberhez képest  2,1, a múlt év novemberéhez viszonyítva pedig 19,4 százalékos éves növekedést produkált.

Hogyan indult a december és mi lesz később?

A novemberi tendenciák decemberben tovább erősödhettek: a kínálat tovább nő, a vevőjelöltek egy része pedig várja az új építésű lakások megjelenését. Balogh László szerint így nem kizárt, hogy az év vége meglepő fordulatot hoz a lakásárakban. Az év elején látott erős emelkedés után akár egy enyhe korrekció is bekövetkezhet.

A kínálati piacot nézve Budapesten a használt lakóingatlanok esetében négyzetméterenkénti mediánérték közel 1,4 millió forint volt. Az V. kerület a legdrágább 2 millió forint feletti összeggel, a második és harmadik helyen van az I. és a XII. kerület, előbbinél 1,83 millió, utóbbinál 1,78 millió forint volt a négyzetméterárak középértéke december elején. A legolcsóbb városrészekben, azaz a XVII., a XVIII., a XX. és a XXIII. kerületben ugyanakkor 800 ezer és 981 ezer forintos mediánnal számolhatnak a lakásvásárlást tervezők.

A vármegyeszékhelyek között továbbra is Debrecenben a kerülnek legtöbbe a lakások és házak, a medián négyzetméterárak ott 997 ezer forintot tettek ki december elején. Szeged és Győr van még a dobogón, 952 ezer és 920 ezer forinttal. A középmezőnyben van többek között Kecskemét, Tatabánya, Szombathely és Nyíregyháza 732-804 ezres mediánnal. A legolcsóbb vármegyeszékhelyek közé sorolható Békéscsaba, Salgótarján és Kaposvár, ezekben a városokban 285-541 ezer forint a négyzetméterárak középértéke.


Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás: