Friss kutatás: Még a saját kollégáit sem tudja megszólítani a cégek zöme

Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan tudnák azt a gyakorlatban is megvalósítani.

Friss kutatás: Még a saját kollégáit sem tudja megszólítani a cégek zöme

A közelmúltban jelent meg az egyik legnagyobb, okoskommunikációs hálózatokat működtető, a régió több országában jelenlévő cseh cég, a Munipolis megbízásából készült reprezentatív felmérés eredménye. A vállalkozások belső kommunikációját vizsgáló kutatás sajátos eredményeket hozott.

Mint kiderült, a vezetés és az alkalmazottak közötti hatékony belső kommunikációt a cégek 62%-a tartja az egyik meghatározó elemnek a vállalat életében. Ehhez képest csak a cégek 11%-a biztos abban, hogy alkalmazottaik teljesen elégedettek a kommunikációval, 32%-uk pedig nem tudja ezt felmérni, vagy figyelmen kívül hagyja a problémát ‒ ismertette a meglepő arányokat Czinger Erik, a Munipolis magyarországi vezetője.

A kutatás tanúsága szerint mindössze a megkérdezett vállalkozások 16%-a tudja garantáltan, valós időben és tömegesen megszólítani az alkalmazottait, miközben mindössze 25%-uk képes elérni őket, ha a szokásostól eltérő helyszínen dolgoznak/tartózkodnak, és csak 10% tudja garantáltan, tömegesen megszólítani az alkalmazottakat munkaidő után.

A szakember hozzátette: természetesen nem lehet cél, hogy munkaidőn kívül üzenetekkel terheljük a kollégákat, de számtalan olyan információ keletkezhet, ami akár a másnapi munkavégzést is befolyásolja (találkozók, váratlan események, változások stb.), és minden résztvevő közös érdeke az azonnali tájékoztatás. Kiderült az is, hogy a vállalatok negyedénél akár több napig is tarthat, mire az összes alkalmazottat el tudják érni, de csaknem háromnegyedüknek (73%) is több órába telik ugyanez.

A cégek 43%-a nem képes megállapítani, hogy elolvasták-e az üzeneteit, de amely vállalat igen, ott is csak a munkavállalók kicsit több mint harmada (37%) olvassa ezeket.

A felmérés kitért arra is, milyen arányban használják a különböző platformokat az egyes cégek. Az eredmény szintén elgondolkodtató, különösen azoknál a vállalkozásoknál, ahol magas a fizikai vagy terepen dolgozó munkatársak aránya. A platformok mögötti szám azt jelenti, a válaszadók hány százaléka jelezte, hogy használja az adott felületet.

E-mailek 97%, megbeszélések 94%, vállalati hirdetőtábla 81%, intranet 58%, vállalati magazin 46%, közösségi hálózatok 41%, SMS-ek 32%, Microsoft Teams 21%, Slack 6%, okostelefonos alkalmazások 4%.

Mint látható, az elérések annak ellenére nagyon alacsonyak és kontrollálhatatlanok, hogy a cégek jó része több, párhuzamos platformot is „bevet” az üzenetek eljuttatására. Mindezt úgy, hogy a kutatás egyértelműen rámutatott: azok a munkavállalók, akik rendszeresen és időben tájékoztatást kapnak a vállalatnál zajló eseményekről, minden más tényezőtől függetlenül 64%-kal elégedettebbek, míg ugyanezen tájékoztatás hiánya vagy elégtelensége ott van a munkahelyváltás okainak top 4-es listáján.

A közvetlen és tisztelettudó kommunikáció a 45 év feletti munkavállalók, a gyermekes szülők és a fizikai munkások körében például több mint ötszörösére növeli a munkahely iránti lojalitást, a vezetéssel folytatott nyílt, kétirányú kommunikáció pedig körülbelül 27%-ban, azaz csaknem egyharmadában járul hozzá az alkalmazottak elégedettségéhez. Ebből a szempontból csak a jutalom/elismerés mértéke és a munkatársi légkör fontosabb. Ugyanakkor a kommunikáció az a terület ‒ hangsúlyozza Czinger Erik –, amit nagyon gyorsan és hatékonyan lehet fejleszteni, míg a másik kettő lényegesen összetettebb kérdés.

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Az erős forint pörgeti a használtautó-importot

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét. A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.
2025. 12. 04. 12:00
Megosztás:

Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre.
2025. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte meg az új engedélyt. A BlockBen tulajdonosainak lettországi vállalata első magyar tulajdonú szereplőként felelt meg az új, egységes európai kriptoszabályozási követelményeknek a Lett Nemzeti Bank engedélye alapján.
2025. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
2025. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
2025. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás:

Fordulat a lakáspiacon: a vevőknek áll a zászló az év végén

Novemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kereslet csökkenése éves összevetésben annak is köszönhető, hogy tavaly november kiugróan erős volt az állampapírból kiszálló befektetők fokozódó jelenléte miatt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
2025. 12. 04. 05:00
Megosztás:

Így pihennek a magyarok: a termál- és élményfürdőzés a legkeresettebb wellnessprogram

A magyarok döntő többsége félévente jár wellnessezni, elsősorban a szállodai wellnessrészlegeket választja, és ezért akár hosszabb utat is megtesz –– derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A szolgáltatások közül a termál-, illetve az élményfürdő a legkedveltebb, ezt követi a szauna és a gőzfürdő, majd a masszázs, amelyeket főként stresszoldás és relaxáció céljából vesznek igénybe.
2025. 12. 04. 04:30
Megosztás:

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb - írja közleményében a Bank360.
2025. 12. 04. 04:00
Megosztás:

Több száz romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio

Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 04. 03:30
Megosztás:

Nem kell, hogy a nyugdíjas feladja Önmagát!

A nyugdíjas évek nem kell, hogy az önfeladásról szóljanak, sokkal inkább egy új életszakaszról, amikor több idő jut önmagunkra, a szeretteinkre és a társas kapcsolatainkra.
2025. 12. 04. 03:00
Megosztás: