Garzonlakást venni vagy bérelni éri meg jobban Budapesten?

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után a bérlés helyett a lakásvásárlás kérdése is előkerül azoknál a családoknál, ahol van elegendő saját erő egy lakáshitel felvételéhez. A dilemma a saját keresettel rendelkező fiatalok esetében is rendszeresen felmerül.

Garzonlakást venni vagy bérelni éri meg jobban Budapesten?

2022-ig a garzonok esetében a lakáshitellel vásárolt lakások havi törlesztőrészlete rendszerint alacsonyabb volt, mint a havi bérleti díj, de azóta sokat változott a kép. Budapesten belül a VIII. kerületben egy 20 százalékos önrésszel felvett 20 éves futamidejű lakáshitel törlesztőrészlete még mindig alacsonyabb az átlagos bérleti díjnál. 

Ugyanakkor a fiatalok és egyetemisták körében is népszerű kerületekben a garzonlakások törlesztőrészlete már magasabb, mint a havi bérleti díj. A XI. és XIII. kerületben például az albérletárak 32 és 16 százalékkal alacsonyabbak az átlagos havi törlesztőrészletnél.

Idén július 24-én hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, összesen 120 ezer diák esetében dől el, hogy melyik egyetemen folytathatja a tanulmányait. Ezzel párhuzamosan megkezdődik az albérletpiaci főszezon, amikor a fiatalok jelentős része kiadó lakást keres magának. Ebben az időszakban sok bérlőjelölt családjában felmerül a kérdés, hogy bérlés helyett lakáshitelből vásároljanak-e ingatlant. A válasz azonban városonként és budapesti kerületenként is eltérő lehet - áll az ingatlan.com friss elemzésében

Mennyiért lehet kivenni vagy megvenni a garzonokat Budapesten belül? 

“Az albérletpiaci főszezon egyik slágerét az egyetemvárosokban található, 40 négyzetméternél kisebb alapterületű garzonlakások jelentik. Ezek iránt megnő a kereslet, bár a szóban forgó ingatlanok mind az eladó, mind a kiadó lakásoknál egész évben keresettek” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “2022-ig az alacsonyabb kamatszinteknek köszönhetően ugyanannak a lakásnak a törlesztőrészlete tipikusan alacsonyabb volt, mint a bérleti díja, azóta viszont változott a kép. 2023-ban a magas kamatkörnyezet miatt drágábbá váltak a lakáshitelek, ám a kamatok azóta jelentősen csökkentek. Ma már a megfelelő önrésszel rendelkező családoknak vagy fiataloknak ismét érdemes mérlegelniük, hogy a bérlés helyett inkább vásároljanak egy garzonlakást.”

Az ingatlan.com adatai szerint a legnagyobb garzonkínálattal rendelkező városrészek közé tartozik Budán a III. és a XI. kerület, előbbiben 180 ezer, utóbbiban 190 ezer forint a garzonok átlagos bérleti díja, az eladási áruk pedig átlagosan 40 és 47 millió forint. A money.hu adatai szerint egy 20 százalékos önrésszel felvett 20 éves futamidejű, 6,5 százalékos fix kamatozású lakáshitelnél 238 ezer és 280 ezer forintos törlesztőrészlettel lehet számolni. Azaz a bérleti díj a törlesztés 76 és 78 százalékát adná. A szintén jelentős garzonkínálatot felvonultató pesti kerületek közül a VI.-ban, a VII.-ben, a IX.-ben, a XIII.-ban és a XIV.-ben 165-200 ezer forintos átlagos bérleti díjjal kínálják a kiadó garzonokat. Az eladási ár pedig 32,4-42,7 millió forint. A szóban forgó kerületekben a bérleti díj a példában szereplő lakáshitel törlesztőjének 75-84 százalékát fedezné. “Rendhagyó a VIII. kerület, ahol a kiadó garzonlakásokra 200 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemző. Az eladó társaik esetében az ár 40 millió forint. A lakáshitelből történő finanszírozás a 193 ezer forintos törlesztőrészlet lényegében pariban van egymással” - emelte ki Balogh László. 

Mi a helyzet az egyetemvárosokban?

A nagy egyetemvárosok közül Debrecenben 150 ezer forintos átlag jellemző a garzonokat. Míg Győrben 135 ezer, Székesfehérváron 130 ezer, Szegeden és Pécsen 120-120 ezer, Veszprémben 110 ezer forintos bérleti díjjal indul a szezon.

Kecskeméten pedig 100 ezer, Miskolcon pedig 95 ezer forint ugyanez. Az érintett városokban a garzonlakások átlagára 19,9-47,2 millió forint. Így a bérleti díj a törlesztőrészlet 63-95 százalékát adja. A legjobb mutató Miskolcot jellemzi, ahol az átlagos bérleti díj súrolja a havi törlesztőrészlet összegét.

Balogh László kiemelte, hogy a fenti példák az adott területek átlagos adatai alapján kerültek kiszámításra. Egy-egy konkrét esetben viszont lehetnek módosító tényezők, amik befolyásolhatják a végeredményt. A money.hu adatai szerint a bankok lakáshitel-ajánlatai között például 5 millió forintos különbség is lehet egy 20 évre felvett 20 milliós hitel visszafizetendő összegében. A szakember jótanácsként fogalmazta meg a döntés előtt állóknak, hogy a megoldandó helyzet időtartamát is érdemes mérlegelni. “Ha csak 2-3 éves képzési időre kell megoldani a fiatalok lakhatását, akkor lehet, hogy a bérlés a kifizetődőbb. Ha viszont a fiatalok az adott városban vállalnak munkát is, vagy a lakást később bérbeadják, akkor 5-10 éves időtávon már a vásárlás lehet előnyösebb döntés. Egy 30 millió forintba kerülő ingatlan ugyanis 8-8,5 millió forinttal is többet érhet 5 év múlva, ha a lakáspiac tartani tudja a jelenlegi 5 százalékos éves drágulási ütemet.” - fogalmazott az ingatlan.comszakértője.

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: