Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában

Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában

A kínai statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árindex éves bázison számított növekedése áprilisban 2,1 százalékos volt. Ez meghaladta az 1,8 százalékos bővülést valószínűsítő elemzői várakozásokat, és az áremelkedés ütemének gyorsulását jelezte a márciusi, 1,5 százalékos növekedés után. Az áprilisi áremelkedés a legnagyobb volt tavaly november óta, és a második legnagyobb 2020 augusztusa óta.

Havi összevetésben a fogyasztói árindex 0,4 százalékkal nőtt márciusról áprilisra, míg az év első négy hónapjában 1,4 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakában regisztrált adatot.

Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben a fogyasztói árak áprilisi növekedését az ország több részén kialakult járványhelyzet hatásainak, valamint a nemzetközi árak emelkedésének tulajdonította. Rámutatott: az élelmiszerek ára mind havi, mind éves összevetésben emelkedésre váltott a márciusban regisztrált zsugorodásból. Az áremelkedést a szakértő részben a járványhelyzet miatt megemelkedett szállítási költségekkel, részben pedig azzal magyarázta, hogy a különböző lezárásoktól és karanténintézkedésektől tartva sokan vásároltak fel nagy mennyiségben élelmiszereket. A nemzetközi olajárak alakulásának hatására pedig éves összehasonlításban jelentősen emelkedtek a gáz- és dieselolaj, valamint a cseppfolyósított petróleumgáz árai - tette hozzá.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 0,9 százalékkal emelkedett áprilisban éves összevetésben, a bővülés mértéke ezzel mérséklődött valamelyest a márciusi, 1,1 százalékhoz képest.

A kínai parlament márciusi, éves ülésszakán a tavalyi céllal megegyezően idén ismét 3 százalék körüli fogyasztói árindexet tűztek ki, a fogyasztói árak stabilon tartását előirányozva.

A termelői árak éves bázison 8,0 százalékkal nőttek áprilisban. A növekedés mértéke ezzel az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére enyhült. Utoljára 2021 áprilisában mértek ennél mérsékeltebb ütemű - 6,8 százalékos - áremelkedést. Elemzők áprilisra 7,7 százalékos áremelkedést jeleztek előre a márciusi, 8,3 százalékos növekedés után.

Havi összevetésben a termelői árak 0,6 százalékkal bővültek márciusról áprilisra, míg az év első négy hónapjában 8,5 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához képest.

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
2025. 12. 07. 13:00
Megosztás:

A lakossági számlákra jellemző kedvezmények már a vállalkozói csomagoknál is megjelennek

A bankok egyre inkább a lakossági termékeknél bevált kedvezményekkel próbálják megszólítani az új vállalkozói számlanyitókat: ilyen például az egyszeri jóváírás vagy a díjmentes számlavezetés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a kedvező költségek megtartása érdekében különösen fontos tisztában lenni a számlahasználati feltételekkel és a cég bankolási gyakorlatával.
2025. 12. 07. 12:00
Megosztás:

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója, amelyen 800 tételből álló kollekció került kalapács alá a MOM Kulturális Központban - közölte a BÁV ART pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 06. 22:00
Megosztás:

A Bitcoin visszatér 93 000 dollár fölé, miközben az altcoinok is magukhoz térnek: a Digitap ($TAP) válik a 2026-os év legígéretesebb kriptós előértékesítésévé

A Bitcoin időről időre emlékezteti a befektetőket arra, milyen gyorsan képes mozdulni bármelyik irányba. Októberben 126 000 dollárig emelkedett, novemberben 80 000 dollár alá esett vissza, most pedig decemberre újra 93 000 dollár fölé kapaszkodott. A ciklus végi volatilitás jelen van, az ETF-beáramlások újra felerősödtek, a Vanguard végre csatlakozott a piacra, és a vezető kriptoeszközök is széles körben kezdenek visszapattanni.
2025. 12. 06. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A Fitch Ratings ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat – negatív kilátások mellett. 2025-ben világszerte leminősítési hullám volt látható, amely számos európai és régiós országot érintett, ezért is komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban elkerültük a leminősítést, így mind a három nagy hitelminősítő – a Fitch Ratings, a Standard and Poors és a Moody’s – változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re

Az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségimédia-platformra a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) átláthatósági előírásainak megsértése miatt - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás: