Ha megismerjük az AI-t, kevésbé tartunk tőle

Mit tudunk a metaverzumról és a mesterséges intelligenciáról? Mennyire ismerjük és mennyire tartunk tőle? Amennyiben használjuk ezeket a technológiákat, akkor mire és hogyan? A Deloitte legfrissebb Digital Consumer Trends kutatásában ezekre a kérdésekre volt kíváncsi. A kutatás során a kiderült, hogy egyre többen ismerik a technológiákat, a felhasználók száma emelkedik, azonban több fontosabb kérdésnél is jelen van a tanácstalanság a hazai kitöltők körében.

Ha megismerjük az AI-t, kevésbé tartunk tőle

A metaverzum ismertsége évről évre emelkedik. Egyre többen rendelkeznek az alapismeretekkel a fogalommal kapcsolatban: a megkérdezettek 36%-a már hallott róla, 22% keveset tud is róla, míg 7%-nak komolyabb ismerete is van a témáról. Eközben, egy év alatt 35%-ról 28%-ra csökkent azok aránya, akik egyáltalán nem hallottak még a metaverzumról.

A magyar válaszadók közül 29% mondta azt, hogy hallott már a technológiáról, a férfiaknál 45% volt ez az arány, a 35 év alattiaknál szintén, míg a 65-75 évesek 28%-a egyáltalán nem ismeri.

Jelentős eltérés van a nemek között ebben a témában, az adatok alapján a férfiak sokkal jobban érdeklődnek a metaverzummal kapcsolatos információk iránt. A megkérdezettek közük 41% azon férfiak aránya, akik legalább egy keveset tudnak róla, míg a nőknél ez csak 17%-ot tesz ki. Azok a férfiak, akik nem is hallottak még a technológiáról 19%-ot képviselnek, ehhez képest a nőknél ez az arány majdnem kétszeres, 38%.

Félünk a mesterséges intelligenciától?

A mesterséges intelligenciát (AI) a válaszadók legnagyobb része, 82%-a oktatási céllal használja. A megkérdezettek több mint fele, 54%-a saját célra, munkára 34% alkalmazza. Gyakoriságot tekintve a válaszadók közül kimagasló, 40%-os azok aránya, akik csak párszor használták, kipróbálták ezt az új technológiát. Számottevő, 21%-os azok aránya is, akik legalább heti egyszer használnak AI-t.

A teljes munkaképeskorú lakosság nagyobb része vélekedik inkább úgy, hogy a mesterséges intelligencia csökkenteni fogja a jövőben rendelkezésre álló munkahelyek számát, a megkérdezettek 27%-a nyilatkozott úgy, hogy inkább egyetért ezzel az állítással, a megkérdezettek negyede azonban nem tudja ezt a kérdést eldönteni.

Ha azonban a vizsgált mintát leszűkítjük azokra, akik már használtak mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert, sokkal kevésbé egyértelmű a sokaság vélekedése: azok aránya, akik nem tudják eldönteni, hogy a mesterséges intelligencia csökkenti-e majd a munkahelyek számát 25%-ról 30%-ra nő, miközben az egyet nem értők aránya 11%-ról 17%-ra emelkedik.

„Az adatokból kiolvasható, hogy minél többet tud valaki a mesterséges intelligenciáról, annál kevésbé tart attól, hogy ez a technológia a későbbiekben elveszi a munkalehetőségét. Az is egyértelmű, hogy minél többet tud egy csoport a mesterséges intelligenciáról, annál pozitívabbra becsüli a munkáltatója hozzáállását a használatát illetően” – mondta Zaránd Miklós, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

A válaszadók között többségben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a munkáltatójuk nem támogatná, hogy mesterséges intelligencia programokat használjanak munkájuk során: a válaszadók 35% vélekedett úgy, hogy a munkáltató legalább részben nem támogatná az AI használatát. Amennyiben azonban azokra a válaszadókra szűkítjük a megkérdezettek körét, akik már hallottak az AI-ról, többségbe kerülnek azok, akik nem tudják ezt a kérdést eldönteni. Azon a csoporton belül, akik már használtak AI-t, akkor 23% szerint inkább támogatná a munkáltató az AI használatát a munkája során, 11% szerint pedig határozottan támogatná.

Megosztottan válaszoltak a megkérdezettek arra, hogy felválthatja a munkahelyi szerepüket a mesterséges intelligencia. Minden vizsgált csoport többsége úgy véli, hogy inkább vagy határozottan nem ért egyet azzal, hogy ez lehetséges lenne a jövőben, viszont különbség figyelhető meg azok között, akik határozottan egyetértenek ezzel az állítással.

„Azok, akik használják is ezt az új technológiát csak 7%-ban nyilatkoztak arról, hogy határozottan úgy gondolják, hogy az AI kiválthatja a munkahelyi szerepük egy részét. A teljes népesség arányában, ahol olyan válaszadók is szerepelnek, akik még nem használták a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket ez az arány 11%” – mondta Gercsák Csilla, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának menedzsere.

Mennyire megbízható a mesterséges intelligencia?

Érdekesen alakult az AI válaszaival kapcsolatos kérdés: arra, hogy a mesterséges intelligencia elfogult válaszokat ad vagy sem, minden megkérdezett csoportban hasonló mintát láthatunk, a többség nem tudta ezt eldönteni. Ehhez képest azon a válaszadók 30%-a, akik már használtak mesterséges intelligenciát inkább egyetért azzal, hogy elfogulatlan válaszokat ad az AI.

Arra a kérdésre, hogy a generatív mesterséges intelligencia mindig tényszerű, pontos válaszokat ad-e nem volt szignifikáns eredmény, a válaszadók ezt leginkább nem tudták eldönteni. Hasonlóan tanácstalanok voltak a válaszadók abban a kérdésben, hogy a generatív mesterséges intelligencia engedély nélkül használ-e fel szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat: minden csoportban a nem tudom eldönteni választ jelölte meg a válaszadók többsége.

„Összességében elmondható, hogy markánsabb véleménnyel vannak, akik használtak már AI-t azokkal összehasonlítva, akik még csak hallottak róla: a használattal egyenes arányban jobb véleménnyel vannak a megkérdezettek az elfogulatlanság kapcsán. Egyben a válaszok megbízhatóságával, jogi tisztaságával kapcsolatban elég nagy a tanácstalanság” – mondta Takács Ádám, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának tanácsadója.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: