Hamarosan eléri a 3 milliárd eurót az Ukrajnának folyósított támogatás

Hamarosan eléri a 3 milliárd eurós célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által Ukrajnának folyósított pénzügyi támogatás - közölte pénteken a londoni pénzintézet.

Hamarosan eléri a 3 milliárd eurót az Ukrajnának folyósított támogatás

A feltörekvő európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására 1991-ben életre hívott bank elnöke, Odile Renaud-Basso Kijevbe látogatott, ahol fogadta őt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A látogatás alkalmából Londonban ismertetett tájékoztatójában az EBRD közölte, hogy az idén eddig 1,2 milliárd euró finanszírozást nyújtott Ukrajnának.

Az EBRD - Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője - a háború kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra. Tavaly ebből 1,7 milliárd eurót folyósított, és további 200 millió euró finanszírozást hajtott fel pénzügyi partnerintézmények bevonásával.

Pénteki ismertetésében a bank hangsúlyozta: a 2023 eddigi szakaszában saját forrásból folyósított további 1,2 milliárd eurós támogatás azt jelenti, hogy nagyon rövid időn belül teljesülhet a két évre szóló 3 milliárd eurós finanszírozási program.

Az EBRD kiemelte azt is, hogy az Ukrajnának 2022-ben nyújtott 1,7 milliárd eurós pénzügyi csomag meghaladta a bank működési területének folyósított teljes tavalyi finanszírozási összeg tíz százalékát.

Az EBRD rekordösszegű, 13,1 milliárd euró - az egy évvel korábbinál csaknem 3 milliárd euróval több - befektetést hajtott végre 2022-ben a tevékenységi régiójához tartozó 38 országban, miután az Ukrajna elleni orosz invázió miatt példátlan finanszírozási igény mutatkozott a térség ipari és banki szektorai részéről.

Az EBRD 2022 egészében 2,35 milliárd euró finanszírozást folyósított legfejlettebb kedvezményezett országainak, vagyis a közép- és kelet-európai EU-gazdaságoknak is.

E térségen belül Magyarország, Lengyelország, Szlovénia és Litvánia egyenként is rekordösszegű EBRD-támogatásban részesült; az e gazdaságoknak nyújtott tavalyi EBRD-folyósítások meghaladták a koronavírus-járvány idején folyósított előző rekordokat.

Magyarország 215 millió euró értékű EBRD-támogatást kapott 2022-ben.

Az ukrajnai programról összeállított pénteki tájékoztatásában az EBRD hangsúlyozta, hogy egyre inkább az orosz támadásokban megsérült ukrán infrastrukturális létesítmények sürgősségi helyreállításának és újjáépítésének finanszírozására összpontosítja ukrajnai tevékenységét.

A fő figyelem a közúti és vasúti export- és importútvonalak fejlesztésére irányul, tekintettel arra, hogy a háború a fekete-tengeri kikötőkből induló fő ukrán hajózási útvonalakat is érinti - áll az EBRD pénteki tájékoztatásában.

A bank közölte, hogy e programon belül 300 millió euróval finanszírozza az Európai Unió által tavaly májusban, "szolidaritási folyosók" néven meghirdetett kezdeményezést, amelynek célja alternatív szállítási lehetőségek kialakítása Ukrajna mezőgazdasági exportja számára.

Pénteki tájékoztatásában az EBRD megerősítette, hogy még az idén tőkeemelési javaslatot terjeszt a részvényes országok elé, annak érdekében, hogy folytatni tudja ukrajnai finanszírozási tevékenységét.

Az EBRD májusban tartott idei közgyűlésén jelezte, hogy várhatóan tőkeemelést kér részvényeseitől az ukrajnai újjáépítés további finanszírozásához.

Az EBRD kormányzótestülete a közgyűlésen elhangzott tájékoztatás szerint úgy tartja, hogy a befizetett tőkeállomány 3-5 milliárd eurós emelése lehetővé tenné Ukrajna támogatását 2024-ben és azután, anélkül, hogy a továbbiakban is szükség lenne az ukrajnai finanszírozások kockázatainak rendszerszintű megosztására külső adományozók bevonásával.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: