Három évtized a volán mögött: a Hertz magyarországi partnere, a Mercur Rent a Car Kft. 30 éves története

1995 tavaszán, amikor a magyar utak még főként Trabantok és Ladák uralták, egy új szereplő jelent meg az autókölcsönzés piacán: a Mercur Rent a Car Kft. A cég célja az volt, hogy a világhírű Hertz partnereként magas színvonalú, nemzetközi standardokat követő autókölcsönzési kultúrát honosítson meg Magyarországon.

Három évtized a volán mögött: a Hertz magyarországi partnere, a Mercur Rent a Car Kft. 30 éves története

Az elmúlt három évtizedben a Mercur Rent a Car Kft. a megbízhatóság, gyorsaság és ügyfélközpontúság szinonimájává vált. A cég 1998-ban nyitotta meg modern központját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett, ahol külön sávokat alakítottak ki a járműkiadásnak és -visszavételnek (a légiközlekedési check-in pultok mintájára), ezzel is növelve a hatékonyságot és az ügyfélélményt.

Ügyfélélmény és gyorsaság: a siker alapjai

„Az idő és a megbízhatóság a legfontosabb értékeink” – fogalmaz Alpern Géza tulajdonos. „Ha valakinek autóra van szüksége, nem várakozni akar, hanem menni. Mi ezt értjük, és erre építettük fel a szolgáltatásunkat.” A flotta kiemelkedően gyorsan frissül, a legtöbb autó mindössze hat hónapig van aktív használatban, így mindig korszerű és jól felszerelt járművek állnak rendelkezésre.

A Mercur Rent a Car Kft. jelenleg országos lefedettséggel, 12 telephellyel és 78 saját munkavállalóval működik, amelyet további 15–20 fő egészít ki ügynöki jogviszony keretében. A vállalat évente több mint 27 millió kilométert tesz meg a flottájával, és közel 35 ezer bérlőt szolgál ki – ebből a vendégek 58%-a magánszemély, 42%-a céges ügyfél. 2024-ben több mint 40 ezer bérlés történt, a flotta mérete jelenleg 1100 autó körüli, amely nyárra elérheti az 1200 darabot is.

Díjak és eredmények

A Mercur Rent a Car 2014-ben elnyerte az Év Franchise Hálózata díjat, amely a nemzetközi sztenderdek és a helyi alkalmazás példás összehangolását ismeri el. A vállalat azóta is meghatározó szerepet tölt be a magyarországi reptéri és városi autókölcsönzési szegmensben.

„Franchise partnerként egy stabil, nemzetközileg ismert márkához tartozunk, de a működésünket teljes egészében magyar szakemberek és munkatársak építik fel. Ez lehetőséget ad arra, hogy gyorsan és rugalmasan alkalmazkodjunk a hazai ügyféligényekhez” – mondja Alpern Géza.

A jövő fókusza: mobilitási megoldások

A magyarországi autókölcsönzési piac 2025-ben várhatóan 1,2 milliárd eurós méretet ér el, és a Mercur Rent a Car Kft. ebben a dinamikusan fejlődő környezetben is meghatározó szereplő maradt.

A vállalat egyre inkább mobilitási szolgáltatóként pozícionálja magát: vállalati flottakezelés, hosszú távú bérleti konstrukciók, szezonális megoldások, valamint akár dedikált kiszállítási szolgáltatások is elérhetők. A Mercur vezetőinek célja, hogy a következő 5 évben még inkább a rugalmas, ügyfélre szabott mobilitási megoldások felé mozduljon el a kínálat – beleértve a hosszabb távú bérléseket, vállalati flottákat, és akár autómegosztási funkciókat is.

A flottában jelenleg 35–40%-ot tesznek ki a hibrid és mild-hibrid hajtású járművek, és a jövőben ebben az arányban, további növekedés várható. A cég emellett tovább fejleszti digitális szolgáltatásait, az e-foglalási rendszer használatát, valamint a papírmentes dokumentációs folyamatait is.

A Mercur Rent a Car a jövőben is azon dolgozik, hogy a hazai és nemzetközi ügyfelek számára gyors, kiszámítható és fenntartható mobilitási megoldásokat nyújthasson, a globális trendekre érzékenyen, de a helyi igényekhez igazodva.

További információ:
www.hertz.hu

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás:

A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré

Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.
2026. 03. 16. 17:30
Megosztás:

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás: