Három részre szakadt az ország a takarékoskodást illetően - Ön melyikbe tartozik?

Meglehetősen borúlátóak a magyarok, a jövőjükkel és az anyagi biztonságukkal kapcsolatban – hangzott el az OTP Bank mai sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a megújult Öngondoskodási kutatás eredményeit.

Három részre szakadt az ország a takarékoskodást illetően - Ön melyikbe tartozik?

A magyar lakosság három részre szakadt: miközben a legtöbben (43%) egyáltalán nem foglalkoznak az öngondoskodással, több mint harmaduk (38%) aktívan építi saját anyagi biztonságát, míg a fennmaradó 19% a kettő között „billeg”. Az OTP Bank szerint a takarékoskodást soha nem késő elkezdeni, ezért a hitelintézet új Öngondoskodási csomagjával bárki - anyagi helyzettől függetlenül – megteheti az első lépést a pénzügyileg tudatos életmód felé.

Idén megújult az OTP Bank Öngondoskodási Indexe. Az adatfelvételi módszert hozzá igazították az elmúlt évtized technológiai és információgyártási trendjeihez, valamint az 1500 fős minta összetétele nem csak demográfiai, hanem attitűd, illetve elérhetőség tekintetében is megfelelően tükrözi a magyar valóságot. Az új Index ugyan így nem összehasonlítható a korábbival, viszont sokkal több információt kínál rövid és hosszú távon is.

„2024-ben az Öngondoskodási Index értéke 54 pont lett. Eszerint a magyar bankkapcsolattal rendelkező lakosság az öngondoskodás közepes szintjén áll. Ez azonban egy átlag, amely mögött nagyon különböző egyéni értékek húzódnak, vagyis a bankoló lakosság öngondoskodás szempontjából heterogén: eltérő igények, lehetőségek és pénzügyi tudásszint jellemzi” – mondta el Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.

Az Öngondoskodási Index 60 pont feletti értékénél beszélhetünk valódi öngondoskodásról - minél magasabb ez az érték, annál erősebb az öngondoskodás mértéke. A bankoló lakosság 38%-a tartozik jelenleg ide. A megkérdezettek 43%-a (50 pont alatti érték) még egyáltalán nem lépett rá az öngondoskodás útjára.  Őket meg kell győzni ennek fontosságáról, kifogásaik kezelésére a kis összegű, de rendszeres megtakarítások felé terelés lehet a kulcs. A válaszadók 19%-a pedig “billegő”, azaz már megfogalmazódott bennük a szándék, de nem alakították ki stabilan az öngondoskodási szokásaikat, valamint önállóan nehezen igazodnak el a pénzügyekben.  

„Az OTP Bank célja, hogy edukációval és megfelelő termékekkel támogassa az öngondoskodásban a magyar lakosságot, tartsanak bárhol a nyugodt jövőért tett lépésekben. Ezért vezetjük be az új Öngondoskodási csomagunkat.” – mondta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős területének vezetője.

Öngondoskodási csomag bármely bankfiókban igényelhető és menet közben módosítható. Az ügyfelek három különböző ajánlat közül választhatnak a potenciális havi megtakarítási összegtől függően. Az összeget megoszthatják a Persely funkció mellett, az OTP Nyugdíjpénztár, az OTP Egészségpénztár és a Lakástakarék között.

Az Öngondoskodási kutatás eredményei szerint tízből hat (60%) magyar az egészségügyben, a nyugdíjak és az oktatás területén is az államtól várja a megoldást. Tízből nyolcan (82%) arra számítanak, hogy nem lesz elég nyugdíjuk a tisztességes megélhetéshez. Idén már csak 18% mondta azt, hogy elegendő lesz az állami nyugdíja, míg tavaly ez az arány még 25% volt.

„Az alacsony nyugdíjra szinte minden második magyarnak (46%) az élethosszig tartó munka a megoldása. Sajnos ennél kevesebben (38%) keresik a megoldást a megtakarításokban, befektetésekben. A fentiek miatt fontos, hogy a lakosság ne csak a rövid távú fogyasztást, hanem a hosszú távú tervezést is szem előtt tartsa. Érdemes megteremteni ebben is az egyensúlyt a Nyugdíj- és Egészségpénztári előtakarékossággal” – mondta Budai József, az OTP Pénztárak ügyvezető igazgatója.

Nem csak az öngondoskodás szükségességére, de a pénzügyi tudatosság fontosságára is rávilágít a kutatás, amely szerint a magyar lakosság ötöde (20%) nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, illetve közel negyedének (23%) nehézséget okoznak a mindennapi kiadások is. A lakosság fele (52%) semmilyen kimutatást nem vezet pénzügyeiről, ötöde (21%) is csak fellángolásszerűen. Mindössze 26% követi rendszeresen a pénzügyeit. Az előrelátó tervezést és így az öngondoskodást tovább nehezíti, hogy a válaszadók nem szívesen foglalkoznak pénzügyekkel. 

„Ezek a számok is azt mutatják, hogy már egészen fiatal korban fontos a pénzügyi felvilágosítás. Az OTP Bank által alapított OTP Fáy Alapítvány az elmúlt években több százezer diáknak és fiatal felnőttnek tartott oktatást a pénzügyi alapismeretek mellett jövőtudatosságról, vállalkozói, illetve munkavállalói ismeretekről” – mondta Csufor Lilla, az OTP Fáy Alapítvány képzési igazgatója.

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás: