Hasznos tudnivalók a 2021. évi szja-bevallásokkal kapcsolatban

Már kevesebb, mint másfél hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, hogy az előző évben megszerzett jövedelmükkel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek eleget tegyenek, ugyanis a 2021. évre vonatkozó szja-bevallások benyújtásának határideje 2022. május 20. Eddig az időpontig van lehetőség az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is, amely történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül a bevallás benyújtásának módjától.

Hasznos tudnivalók a 2021. évi szja-bevallásokkal kapcsolatban

Habár az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbb lett, valamint a kapcsolódó folyamatok az elmúlt évek során egyszerűsödtek, hasznos lehet a bevalláskészítés során a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódni.

A NAV idén korábban, már március 1-től elérhetővé tette a munkáltató, kifizető által megadott adatok alapján a szja-bevallási tervezetet elektronikus felületén a magánszemélyeknek, mezőgazdasági őstermelőknek, áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak.

A magánszemélyeknek, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, valamint a főállású katás egyéni vállalkozóknak, akik más jövedelmet nem szereztek 2021-ben, a tervezet 2022. május 20-án automatikusan bevallásá válik külön jóváhagyás nélkül, amennyiben azt nem írják felül, vagy nem nyújtanak be külön szja-bevallást. Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek nem válik automatikusan bevallássá a tervezetük, nekik továbbra is önállóan kell bevallaniuk a tevékenységből származó jövedelmüket, az adóhivatal nyilvántartásában nem szereplő adatokkal kiegészítve.

Igénybe vehető kedvezmények

A 2021-es adóévre vonatkozóan továbbra is igénybe vehetők adóalap-kedvezmények, amelyeket meghatározott sorrendben kell érvényesíteni:

-    a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye,
-    személyi kedvezmény,
-    első házasok kedvezménye,
-    családi kedvezmény.

Tekintettel arra, hogy a személyi kedvezményre jogosító betegségek listája folyamatosan bővül, érdemes minden évben ellenőrizni a jogszabályi változásokat, hiszen a 2021-as adóévre vonatkozóan is közel 100.000 Ft megtakarítást is jelenthet azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely az szja kötelezettség szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősül. A kedvezményre jogosíthat többek között a glutén- és a laktózérzékenység is. Amennyiben az adóév elteltével utólag kerül megállapításra a kedvezményre való jogosultság, az orvosi igazoláson szereplő kezdő naptól az adókedvezmény visszamenőleg, az adóbevallás önellenőrzésével érvényesíthető elévülési időn, azaz 5 éven belül. Továbbá, az elévülési időn belül az önkéntes pénztári (pl. egészségpénztár) befizetések utáni kedvezmények is érvényesíthetők utólag, amennyiben a magánszemély elmulasztotta adóbevallásában jelölni jogosultságát a kedvezményre.

A fentieken túl, azok, akik a 2021-es év bármely napján családi kedvezményre jogosultak és 2021-ben összevont adóalapba tartozó jövedelmet szereztek (pl. munkabér, megbízási díjat, ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem, őstermelői jövedelm, vállalkozói kivét) jogosultak adó-visszatérítésre legfeljebb 809.000 forintig. A visszatérítés a külön adózó jövedelmek (pl. ingatlan eladása, osztalék, tőzsdei nyereség) utáni adóból nem vehető igénybe. Fontos, hogy a visszatérítés a családi kedvezményre jogosult magánszemélynek akkor is jár, ha a családi kedvezményt nem érvényesítette vagy nem ő veszi igénybe.

Amennyiben a magánszemély már év közben érvényesített adóalapot csökkentő kedvezményt, a kedvezményekkel csökkentett adóalapból a munkáltató, kifizető által levont adóelőleg jár vissza az adó-visszatérítésre jogosultnak. Megjegyzendő, hogy amennyiben az adó-visszatérítés miatt az összevont adóalap adója nulla lesz, a magánszemély nem tehet rendelkező nyilatkozatot, mint pl. önkéntes kölcsönös pénztári vagy nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Azonban az adó 1+1%-ára vonatkozó rendelkezés megtehető a megállapított adó összegére, az adó-visszatérítés figyelembevétele nélkül.

Az adóhivatal azoknak az adó-visszatérítésre jogosult magánszemélyeknek, akiknek 2021-ben a munkabérből levont adóelőleget a kifizető feltüntette a havi adó- és járulékbevallásban és adatot szolgáltatott arról, hogy a magánszemély családi kedvezményt vesz igénybe év közben, vagy a családi pótlékot folyósító szerv az ellátásban részesülő magánszemélyről adatot szolgáltattak és utalási adatuk ismert volt, 2022. február 15-ig kiutalta az adó-visszatérítés összegét. Továbbá, azon magánszemélyek is eddig az időponti kapták meg az adó-visszatérítés összegét, akik 2021. december 31-ig nyilatkoztak arról, hogy családi kedvezményre jogosultként adó-visszatérítés illeti meg őket.

Azoknak a jogosultaknak, akiknek a jövedelméről az adóhivatalnak nincs információja, az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizették meg a személyi jövedelemadót és nincs munkaviszonyuk vagy kifizetőtől származó jövedelmük, az adóbevallásukban vagy a tervezet kiegészítésével igényelhetik meg az adó-visszatérítést.

„Amennyiben a magánszemély nem ért egyet a kiutalt adó-visszatérítés összegével vagy olyan jövedelme is van, amely után ő fizeti meg az adóelőleget, lehetősége van arra, hogy az adóbevallási tervezete kiegészítésével vagy önállóan benyújtott 21SZJA jelű bevallásában igényelje vagy módosítsa a visszatérítés összegét” - hívja fel a figyelmet Kövesdy Zoltán, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Egyéb bevételek adózása

Munkaviszonyuk mellett sokan jutnak bevételhez egyéb forrásokból, mint például ingatlan bérbeadásából. Egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély szálláshely kiadása esetén választhatja a szobánként 38.400 Ft tételes átalányadózás lehetőségét, vagy hasonlóan az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem esetén az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerinti tételes költségelszámolást vagy 10%-os költségelszámolást is. Ebben az esetben a magánszemély a költségek elszámolását követően fennmaradó bevételre számított 15% személyi jövedelemadót minden negyedévet követő hónap 12. napjáig köteles megfizeti, valamint az éves szja-bevallásban is feltüntetni.

Fontos, hogy a választott elszámolási módot az adott adóévben valamennyi önálló tevékenységből származó bevételre azonosan kell alkalmazni. Amennyiben a magánszemély a tételes átalányadózást választja, úgy egyéb felmerülő költséget nem tud elszámolni.

A külföldi befektetésekből származó 2021-ben megszerzett jövedelem bevallásának és adózásának vonatkozásában is körültekintően szükséges eljárniuk az adózóknak, tekintettel arra, hogy a NAV automatikus információcsere keretében a magyar magánszemélyek külföldi jövedelmeiről most már rendszeresen kap adatot.

„Az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít annak ellenőrzésére, hogy a külföldről származó bevételek megfelelően szerepelnek-e a magánszemélyek adóbevallásában. Abban az esetben, ha a bevallásban egyáltalán nem, vagy csak részben szerepelnek a külföldről származó jövedelmek, úgy a NAV jogkövetési vizsgálatot, de akár adóellenőrzést is indíthat a magánszemélyekkel szemben” – mutatott rá Baranyi Gábor, a Deloitte adóosztályának partnere.

Megjelentek a kriptoeszközök a bevallásban

Újdonság, hogy 2022. január 1-jétől szabályozásra került a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelem az szja törvényben. Az új szabályozás értelmében, a jövedelem után 15% szja-t kell fizetni, a tárgyévi igazolt költségeket el lehet számolni és alkalmazható adókiegyenlítés is. Adóköteles ügylet csak akkor keletkezik, ha a kriptoeszköz kikerül a “kriptovilágból”, ameddig a kriptoeszköz kriptoeszközre kerül átváltásra, az ügylet adómentes. Az átmeneti rendelkezés szerint, a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat már a 2021. adóévre is lehet alkalmazni, így a kriptoeszköz átruházásából, átengedéséből megállapított jövedelem a 2021. évre vonatkozó szja-bevallásban is feltüntethető. Abban az esetben, ha a magánszemély a 2021. adóévet megelőzően kriptoeszköz átruházására, átengedésére tekintettel jövedelmet nem állapított meg, annak ügyleti eredményét majd a 2022. évi ügyleti eredményként veheti figyelembe.

Továbbra is lehetőségük van a már korábban elfogadott és hatályban lévő jogszabályok által kínált könnyítési lehetőségek igénybevételéhez azoknak a magánszemélyeknek, akik adóbevallásuk elkészítésével, az adókötelezettség megfizetésével nehézségbe ütköznek. Bizonyos esetekben az szja-bevallás benyújtásának késedelmével, valamint az esetleges bírságok, pótlékok megfizetésével kapcsolatban a magánszemélyeknek lehetőségük van kimentési lehetőséggel élni.

Könnyítések is kérhetők

Az szja törvény és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény lehetőséget biztosít igazolási kérelem benyújtására, amennyiben a (nem ÁFA köteles) magánszemélynek az szja-bevallás elkészítéséhez, az adóbevallási tervezet adatainak felülvizsgálatához szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak a rendelkezésére és emiatt előreláthatólag nem tudja bevallását határidőben benyújtani, a tervezetet felülvizsgálni. Fontos, hogy a bevallás benyújtásának késedelméről a benyújtásra előírt határidőn belül szükséges a bejelentést megtenni a NAV felé, azaz május 20. előtt. Az igazolási kérelemről az adóhivatal egyedileg dönt, azonban a kérelem nem utasítható el, ha a magánszemély külföldről származó jövedelemmel is rendelkezik és a mulasztást azzal menti ki, hogy az adókötelezettség megállapításához nemzetközi egyezmény, viszonosság, vagy külföldi adójog vizsgálata szükséges.  Amennyiben a magánszemély az szja-bevallás késedelmes benyújtására vonatkozó bejelentést tesz, a bevallási késedelem miatt mulasztási bírság a bevallás naptári évének november 20. napjáig nem szabható ki, kivéve, ha az adózó bevallását november 20-a előtt nyújtja be és késedelmét igazoltan nem menti ki.

Abban az esetben, ha a magánszemélynek az szja-bevallás benyújtásával egyidejűleg adófizetési kötelezettsége is keletkezik, késedelmes fizetés esetén nem kell késedelmi pótlékot fizetnie arra az időszakra, amelyre a késedelmét igazolta. Az igazolásnak csak abban az esetben van helye, ha a késedelmet elháríthatatlan külső ok (vis maior) idézte elő.

A fizetési kedvezménnyel kapcsolatos kérelem benyújtható elektronikusan vagy papír alapon postai úton az adóhivatal felé. Fontos, hogy a mérséklés vagy elengedés csak lejárt esedékességű, ki nem egyenlített tartozásra engedélyezhető és magánszemélyek esetén feltétel a megélhetés veszélyeztetettsége. Amennyiben a magánszemély fizetési könnyítést, azaz részletfizetést vagy halasztást kérvényez, feltétel az átmeneti fizetési nehézség fennállása. Továbbá, amennyiben a magánszemély adózó a már folyamatban lévő fizetési könnyítést a járvány okozta nehézségek miatt nem tudja teljesíteni, kérheti a tartozás átütemezését is. Lehetőség van az általános szabályoktól eltérő fizetési kedvezmény engedélyezésére is a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény rendelkezései alapján. Ilyen esetben a magánszemélynek kérelmet kell előterjeszteni és a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolnia kell, hogy a fizetési nehézsége a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Az ilyen jellegű kérelem 2022. június 30-ig terjeszthető elő.


Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás: