Hat év után ismét Egerben a Közgazdász-vándorgyűlés

Különleges plenáris programra készülhetnek a 61. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a konferencia nyitó plenáris ülésén Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében vitatják meg a gazdaságpolitika aktuális kérdéseit.

Hat év után ismét Egerben a Közgazdász-vándorgyűlés

A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára – amelynek 2023. szeptember 21–22-én Eger ad otthont – mintegy 700 kárpát- medencei magyar közgazdászt vár a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

Hat év után tér vissza Egerbe a közgazdász-vándorgyűlés: legutóbb, 2017-ben Tom Sargent Nobel-díjas közgazdász előadásának örülhetett itt a konferencia közönsége. Neves előadókban és gazdag szakmai programban idén sem lesz hiány: két plenáris és 16 helyszíni szekcióülés várja majd a résztvevőket Heves vármegye székhelyén.

A nyitó plenáris ülés előadói között ott lesz Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is, a pénteki, záró plenáris ülés központi pedig témáját az infláció adja majd: erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter; Valkó Gábor, a KSH elnökhelyettese; Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője, az MKT Kereskedelmi Szakosztá- lyának elnökségi tagja; valamint Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MTA doktora, az MKT alelnöke osztja majd meg gondolatait a hallgatósággal.

A nyitó és a záró plenáris ülésen felül a közgazdász-vándorgyűlés 16 helyszíni, tema- tikus szekcióban tárgyalja majd a poszt-covid időszak, a háború, az energiaválság és a mesterséges intelligencia okozta gazdasági kihívásokat.

A két nap alatt négy teremben párhuzamosan zajlanak majd a szekcióülések a makrogazdaság, a pénz- és tőkepiacok, a vállalati versenyképesség és innováció, valamint a demográfia és az európai integráció témakörében. A szekciókban szó esik majd a magyar gazdaság középtávú kilátásairól, a mesterséges intelligenciáról, a hazai borágazat helyzetéről és a népszámlálás első ered- ményeiről, a sportközgazdasági szekcióban pedig – immár hagyományosan – olimpiai bajnokokkal is találkozhatnak majd az érdeklődők.

A szekciók előadói között ott lesz- nek a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, neves gazdaságkutatók, elemzők, a Magyar Nemzeti Bank és a különböző minisztériumok felsővezetői egyaránt. A vándorgyűlés programját idén is mintegy tucatnyi előre rögzített szekció egészíti ki – ezek videófelvételét a konfe- rencia kezdetekor teszi közzé a konferencia honlapján az MKT.

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő programja, valamint regisztrációs linkje megtalálható a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu oldalon.


Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás: