Hat havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció

Januárban hat hónapja a legmagasabbra, 2,5 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció elsősorban az energiaárak emelkedésének köszönhetően az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint.

Hat havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció

Az euróövezet éves inflációs rátája 2025 januárjában 2,5 százalék volt, 2024 júliusa óta a legmagasabb, szemben a 2024. decemberi 2,4 százalékkal. Egy évvel korábban a ráta 2,8 százalék volt.

Az Európai Unió éves inflációja 2025 januárjában 2,8 százalék volt, szemben a 2024. decemberi 2,7 százalékkal. Egy évvel korábban a ráta 3,1 százalék volt.

Az inflációt elsősorban az energiaköltségek emelték meg, az euróövezetben 1,9 százalék volt az emelkedés, szemben a decemberi 0,1 százalékkal. Eközben a nem energetikai ipari termékek inflációja 0,5 százalékos szinten maradt, míg a szolgáltatásoké 3,9 százalék volt 4,0 százalék után.

2025 januárjában az euróövezet éves inflációs rátájához a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá, 1,77 százalékponttal, ezt követték az élelmiszerek, alkohol és dohányáruk (0,45 százalékpont), az energia (0,18 százalékpont) és a nem energetikai ipari termékek (0,12 százalékpont).

Egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek januárban a decemberi 0,4 százalékos havi emelkedés után.

A maginfláció (élelmiszer- és energiaárak nélkül) 2,7 százalékkal emelkedett januárban, már az ötödik egymást követő hónapban 2,7 százalék maradt, ami 2022 eleje óta a legalacsonyabb szintet jelenti. Havi bázison élelmiszer- és energiaárak nélkül 0,9 százalékkal csökkent az árindex a várt 1,0 százalékos csökkenés helyett, a decemberi 0,5 százalékos növekedés után.

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás:

Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket

A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
2026. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás: