Tündökölt a FTSE-100 index - 6 éve nem látott emelkedés júliusban

A továbbra is súlyos recesszió ellenére több mint hat éve nem zárt olyan jó hónapot a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója, mint júliusban, azon befektetői reményektől hajtva, hogy a gazdaság talán már túljutott a visszaesés legrosszabb időszakán. (ProfitLine.hu)

A FTSE-100-as az utolsó júliusi kereskedési napot ugyan 23,25 pontos, fél százalékos veszteséggel fejezte be, a 4608,36 pontos záró azonban 8,5 százalékos egész havi emelkedésnek felelt meg. A fő londoni index 2003 áprilisa óta nem erősödött ennyit egy hónap alatt.

 

Az LSE irányadó mutatója 2007 nyara és 2009 kora tavasza között csaknem 50 százalékot zuhant, de azóta szinte folyamatosan és ütemesen erősödik. Még most is azonban több mint 2100 ponttal, 32 százalékkal jár legutóbbi zárási csúcsértéke, a 2007 júniusában mért 6732 pont alatt, vagyis ehhez mérve a londoni tőzsde még mindig a "bear market" kategóriában van.

 

A nemzetközileg elfogadott tőzsdei meghatározás szerint - amely a tartós felfutást a bikával (bull), a hosszas lejtmenetet a medvével (bear) jelképezi - a "bear market" állapot akkor áll be, ha valamely tőzsde egy vagy több részvényindexe a megelőző csúcsról az időszaki kilengésektől függetlenül, folyamatszerűen, hosszabb idő alatt legalább 20 százalékot süllyed.

 

Ha azonban az idei mélypont, a március 3-án mért 3513,54-es záró a mérce, akkor a FTSE-100-as már bőven a "bull market" sávban jár, mivel onnan eddig 30 százalékot erősödött a mutató. A tavalyi év egészében negyedszázados történetének legrosszabb naptári esztendejét zárta az LSE irányadó árfolyammutatója. Az 1984. január 3-án, ezer pontos bázisszinten indult FTSE-100-as 2008-at 4434,17 ponton fejezte be, 31,5 százalékkal alacsonyabban a tavaly év eleji nyitó szintnél. Ekkora veszteséget januártól decemberig terjedő időszakban a fő londoni árfolyammutatóban még nem mértek; az eddigi legnagyobb éves zuhanás 2002-ben volt, amikor 24,5 százalékot esett a tőzsdeindex az év eleje és vége között.

 

A brit gazdaság súlyos recesszióban van, de a befektetők a londoni tőzsde immár tartósnak tűnő felfutása alapján már az év második felétől várt fellendülésben bíznak. A brit statisztikai hivatal (ONS) július végén kiadott legfrissebb, előzetes adatsora szerint a korábbinál jóval kisebb mértékben, de így is a várt ütem több mint kétszeresével csökkent a hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben, éves összehasonlításban pedig akkora volt a visszaesés, amilyenre a negyedéves kimutatások közzétételének fél évszázados történetében nem akad példa.

 

Az ONS első becslése alapján 0,8 százalékkal csökkent a brit GDP-érték a második negyedévben az első negyedéviről; az első negyedben 2,4 százalékos volt a visszaesés. A tavalyi második negyedévitől 5,6 százalékkal maradt el a brit GDP az idei azonos időszakban. Az első negyedévben 4,9 százalékos volt az éves visszaesés. A londoni elemzői közösség előzetesen 0,3 százalékos negyedéves és 5,2 százalékos éves visszaesésre számított a második három hónapban.

 

Az éves összehasonlítású GDP-csökkenés 1955 - a negyedéves növekedési adatok közlésének kezdete - óta a legnagyobb volt. A brit gazdaság teljesítménye a kimutatás szerint immár öt negyedévben csökkent egymás után, és a GDP-érték ebben az időszakban összesen 5,7 százalékkal zuhant. A brit kormány 3,5 százalékos, független elemzők 4 százaléknál nagyobb idei egész évi brit GDP-mínuszt jósolnak.


Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás: