Hatéves rekordot döntött a lakóingatlanok iránti kereslet - a vevők közel 3/4-e hitelt is felvenne

Az ingatlan.com kutatása szerint a lakáskeresők 71 százaléka részben hitelből finanszírozná a lakásvásárlást, szemben a márciusi 52 százalékkal. Az eladó lakóingatlant keresők több mint fele fél éven belül tervezi a vásárlást. Az augusztus 20. előtti héten a kereslet 90 százalékkal haladta meg az Otthon Start bejelentése előtti hét szintjét, éves összevetésben pedig 60 százalékos növekedés következett be. Budapesten és a megyei jogú városokban a kereslet 94–110 százalékkal nőtt az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest, de a városokban és községekben is 64–85 százalékos keresletnövekedés látható. Az elmúlt 10 évben csak 2017-ben és 2018-ban volt nagyobb az augusztus közepén mért lakásvásárlói kereslet az idei értéknél, ami 6 éves csúcsot jelent.

Hatéves rekordot döntött a lakóingatlanok iránti kereslet - a vevők közel 3/4-e hitelt is felvenne

Újabb változás körvonalazódik a lakáspiacon a szeptembertől induló program, az Otthon Startnak köszönhetően. Az ingatlan.com kutatási adatai szerint többen vennének saját célra lakóingatlant, míg a befektetési célú vásárlók aránya csökkent. Ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a lakáshitel-felvételi kedv, miközben az eladó lakások iránti kereslet tovább fokozódott.

3 százalékos kamat dinamizálja a piacot

Az ingatlan.com július végén és augusztus elején, több mint 11 ezer lakáskereső körében végzett, nem reprezentatív felmérése szerint a válaszadók 89,2 százaléka saját célra vásárolna lakóingatlant, ami enyhe növekedést jelent a márciusi 86,7 százalékos eredményhez képest. A befektetési célú vásárlók aránya közben 10,8 százalékra csökkent a korábbi 13,3 százalékról.

„Sokkal látványosabb emelkedést mutat viszont a lakáshitel-felvételi kedv megugrása. Márciusban még csak a lakáskeresők 51 százaléka gondolkodott hitelfelvételben, augusztusban már 71 százalékos volt az arányuk. Vagyis a lakás- és házvásárlást tervezők közel háromnegyede már hitelből finanszírozná a vételt. Ez jelentős elmozdulás az év eleji adatokhoz képest, és elsősorban az Otthon Start Program indulásával van összefüggésben, aminek keretében maximum 3 százalékos kamatozású lakáshitelt lehet igényelni az első lakás megvásárlására” – ismertette a felmérés eredményeit Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: „Az, hogy a lakásvásárlást tervezők háromnegyede már hitelfelvétellel kalkulál, erőteljesen jelzi, hogy mennyire megmozgatja majd a lakáspiacot az Otthon Start program.” Az ingatlan.com kutatásából az is kiderült, hogy a vásárlást tervezők közel 60 százaléka fél éven belül szeretne lakást venni, míg márciusban ez az arány még csak 52 százalék volt. Vagyis az Otthon Start nemcsak a hitelfelvételi kedvet növelte, hanem a tényleges vásárlási szándékot is sokaknál előrébb hozta.

Hat éves rekord a keresletben

Már az Otthon Start bejelentése óta fokozatosan erősödik a kereslet az eladó lakások iránt az ingatlan.com adatai szerint. A legfrissebb statisztikák alapján az augusztus 20-át megelőző 33. héten az eladó lakásokra és házakra már 90 százalékkal több telefonos érdeklődés érkezett, mint az Otthon Start bejelentése előtti 26. héten. Az államalapítás ünnepét is megában foglaló 34. héten pedig 77 százalékos volt a keresletnövekedés a júniusi végi szinthez képest. Emellett éves összevetésben is jelentős az élénkülés, mivel az elmúlt két hétben több mint 60 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel korábban.

Az ingatlan.com adatai alapján a legnagyobb keresletnövekedés Budapesten és a megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken történt, ezekben a lokációkban a 33. héten 94–110 százalékkal ugrott meg az érdeklődések száma az eladó lakások és házak iránt.

A keresletélénkülés viszont országos jellegű: a kisebb városokban 85, a községekben pedig 64 százalékkal nőtt a telefonos érdeklődések száma az Otthon Start Program bejelentése előtti időszakhoz képest. A növekedés éves összevetésben is egyértelmű: minden településtípusnál 50–60 százalékos plusz látható tavalyhoz képest. A vevők aktivizálódása azt is jelenti, hogy az augusztus közepén mért érdeklődések száma az elmúlt 10 évben csak 2017-ben és 2018-ban volt magasabb az idei értékeknél, ami hatéves csúcsot jelent.

Trükkök vevőknek és eladóknak

Az ingatlan.com szakértője a felfokozott piaci aktivitás fényében praktikus tanácsokat is megfogalmazott a vevőknek és eladóknak. „Az első lakásvásárlók egyik legnagyobb kihívása abból a bizonytalanságból ered, hogy hitelképesnek találják-e őket a bankok vagy sem. Ebben segíthet nekik a hitelelőminősítés, amit akár online is be tudnak nyújtani a bankokhoz, és az eredmény birtokában már bátrabban tudnak alkudozni a kiszemelt otthonukra.”

Az előzetes hitelbírálat során a bankok igazolást adnak a lakásvásárlóknak, hogy mekkora hitelre lesznek jogosultak a jövedelmük és vagyoni helyzetük alapján. A megnövekedett igényeket jelzi, hogy az ingatlan.com felületén keresztül benyújtott előzetes hitelbírálati kérelmek száma több mint háromszorosára nőtt júliusban az előző hónaphoz képest.

Balogh László azt is elmondta, hogy az eladóknak a kibontakozó keresleti hullám miatt érdemes minél előbb látható módon piacra lépniük, hogy a lehető legtöbb vevő találkozzon az általa eladásra kínált ingatlannal. „Minél nagyobb a verseny a keresleti oldalon egy-egy lakás vagy ház iránt, annál valószínűbb, hogy magasabb áron lehet értékesíteni. Fontos szempont viszont a tulajdonosok számára, hogy az eladási árak meghatározásánál két lábbal a földön maradjanak, mert a túlárazott ingatlanok kieshetnek a hitelprogramból az Otthon Start szabályrendszere miatt.” – hívta fel a figyelmet a szakember

Balogh László hozzátette azt is, hogy ingatlanközvetítőként csak olyan szakembert érdemes megbízni az eladással, aki a lehető legtöbb vevő figyelmébe tudja ajánlani az eladó lakást vagy házat. A szakember szerint így bebiztosíthatja a tulajdonos, hogy a lehető leghamarabb és reális áron cseréljen gazdát az ingatlana. „A továbbköltözésben gondolkodók ugyanis a saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy a lakáspiacon ősszel különösen igaz lesz a mondás, hogy az idő pénz.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Rekordérdeklődés a Demján Sándor Program iránt: rövid idő alatt elfogyott az EXIM szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt kerete

Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került. A keret gyors merülése ellenére a további konstrukciók továbbra is elérhetők.
2026. 03. 18. 08:00
Megosztás:

Indul a kishajós szezon: sokan megfeledkeznek néhány fontos kötelezettségről

Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja. Hazánk adottságai miatt itthon kifejezetten népszerű a hobbihajózás, és bár 2022-ben sokat lazultak a vonatkozó jogszabályok, napjainkban is sokan megfeledkeznek olyan fontos kötelezettségekről, mint az orvosi alkalmassági vizsgálat és az időszakos műszaki szemle. Az Insura hangsúlyozza, a megfelelő biztosítási védelem hobbihajózás esetén is rendkívül fontos.
2026. 03. 18. 07:30
Megosztás:

12 dolog, amit még mindig nem tudunk a magyar Revolutról

A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
2026. 03. 18. 06:30
Megosztás:

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás: