Helyettesítő termékek felé tereli a vásárlókat az infláció a KPMG szerint

Aggódik, és változtat vásárlási szokásain az emberek többsége a magas infláció miatt. A KPMG Consumer Pulse Summer Survey kutatása szerint tíz fogyasztóból hat tervezi, hogy kevesebb árut helyez online kosarába vagy bevásárlókocsijába, „lefelé” vásárol, azaz jobban figyeli az akciókat, inkább az olcsóbb termékeket választja, illetve átszokik valamelyik diszkont áruházba. Az új helyzethez a kereskedőknek, gyártóknak is alkalmazkodniuk kell – ebben segíthetnek például a bevételnövelést támogató adatelemzések mellett a saját márkás és egyéb jó ár-érték arány&ua cute; termékekben, az automatizálásban és a munkaerő-menedzsment átgondolásában rejlő lehetőségek.

Helyettesítő termékek felé tereli a vásárlókat az infláció a KPMG szerint

 A KPMG „Consumer Pulse Survey” című, 2022 nyarán folytatott, 1000 fős amerikai kutatása szerint a vásárlók az áremelkedések hatására elkezdtek változtatni szokásaikon: máshol és máshogy költik el pénzüket, és ennek oka elsősorban az, hogy aggasztónak találják az inflációt, a növekvő megélhetési költségeket, ugyanakkor tartanak egy esetleges recessziótól. A megkérdezettek 87 százaléka aggódik az infláció miatt, 72 százalékuk a következő egy évben gazdasági visszaesésre számít. A vásárlók fele (55 százalékuk) szerint a további áremelkedés elkerülhetetlen – és minden második válaszad ó gondolja úgy, hogy a saját háztartásának költségvetése nem bír már el további terheket. A válaszadók 51 százaléka fél attól, hogy az alapvető háztartási cikkek is megfizethetetlenekké válnak.

Olcsóbban és kevesebbet: meghúzzák a nadrágszíjat a háztartások

Egekbe szökő energiaárak, egyre drágább élelmiszerek, szolgáltatások – a megélhetési költségek emelkedését a válaszadók 94 százaléka tapasztalta az utóbbi évben. A megugró árak miatt sokan átértékelik szükségleteiket, tudatosabban vásárolnak, kevesebb pénzt szánnak a nélkülözhető dolgokra, visszafogják a vágyalapú, impulzív költéseket, például kevesebb ruhát vesznek, ritkábban mennek étterembe. A KPMG Consumer Pulse Summer Survey amerikai mintán elvégzett kutatása azt mutatja: tízből csaknem hat fogyasztó tervezi, hogy visszaszorítja a költekezést. Minden ötödik válaszadó úgy képzeli el, hogy kevesebb terméket vásárol majd. 14 százalék a korábbinál jobban figyelné a különböző akciókat, és nagyjából ilyen azok aránya is, akik több akciós vagy leértékelt terméket vennének, átérnének a diszkont vagy az olcsóbb áruházakra, illetve hajlandók több üzletet végig járni az éppen olcsóbban kínált termékekért. A válaszadók 43 százaléka ugyanakkor nem gondolja, hogy bármin is változtatni tudna. A magyar kiskereskedelem helyzete két tényező miatt eltér a fentebb vázolt Egyesült Államokbeli jellegzetességtől.  Egyrészt az év elején a lakosság felé menő kormányzati transzferek emelték a bázist, így természetszerű, hogy azokhoz a hónapokhoz képest már most kevesebbet fogyasztanak a magyarok. Másfelől az árstoppal védett termékeken elszenvedett veszteségeiket a kereskedők más áruk drágításával kompenzálják, és ezeknél is átlagot meghaladó mértékben csökkenhet a kereslet.

Üres polcok és teli raktárak

Az áremelkedések mellett a legtöbb vásárló áruhiányt is tapasztalt az elmúlt három hónapban. Többségüket aggasztja is ez a jelenség, főként az élelmiszerek, gyógyszerek és higiéniai cikkek esetében. Az orosz-ukrán háború hatásai tovább fokozták a növekvő szállítási költségekből, lezárásokból, geopolitikai bizonytalanságokból eredő ellátási nehézségeket. Eközben a kiskereskedői készletgazdálkodásban egyszerre van jelen a hiány és a felhalmozódó felesleg problémája. A mellőzhető cikkek esetében számos kereskedő készletei meghaladják a csökkenő keresletet. Ez jelentős fordulat az egy évvel e zelőtti helyzethez képest – akkor még gyakran felárral tudták értékesíteni ezeket a készleteket, például számítás- és híradástechnikai cikkek, lakberendezés, ruházat és kiegészítők körében.

Webkosár helyett inkább bevásárlókocsi

A járvány alatt az e-kereskedelemben kiugró növekedést tapasztalhattunk – a jelenlegi bizonytalan helyzet azonban az USA-ban kezdi visszahozni a vásárlókat az online térből a szupermarketekbe. A KPMG Consumer Pulse Summer Survey kutatása szerint a válaszadók nagy része a legtöbb árukategóriában ismét a személyes vásárlást részesíti előnyben. Az online kereskedelem lassulása jól megfigyelhető például a ruházati termékek vagy a játékok esetében. A vevők ugyanis egyrészt most ezekről a netes vásárlásokról mondanak le leginkább, másrészt pedig, ha már vásárolnak, szeretik jobban megnézni, megtapintani, mit kapnak a pénzükért – valóban &eac ute;r-e annyit az a cipő, kabát vagy távirányítós autó. Ettől némileg eltérnek a magyar tapasztalatok, amely szerint áprilisban ugyan még 4,2 százalékkal csökkent a csomagküldő és internetes kereskedelem forgalma, júniusban viszont 5,9 százalékos növekedést regisztrált a KSH. Eközben persze az infláció miatt több területen, köztük a vendéglátóiparban, a turizmusban, a szórakoztatóiparban a fizikai vásárlás terén egyértelműen csökkenés jellemző. A tapasztalatok összességében azt mutatják, hogy a viszonteladók számára most a többcsatornás értékesítési stratégia nyújthatja a legjobb megoldást.

A kereskedőknek is alkalmazkodniuk kell

Ahogy a vásárlók szokásai a vágyaktól a szükségletek felé mozdulnak, a kiskereskedőknek és a fogyasztási cikkek gyártóinak is reagálniuk kell – és ezt egy olyan környezetben kell tenniük, ahol a robosztus keresletet felváltja a gazdasági bizonytalanságok miatt aggódó, költségérzékeny vásárlók tömege.

A fogyasztók árérzékenységének köszönhetően a diszkont áruházak most kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek a piacon. A vásárlókat vonzzák a különböző akciók, és az, hogy a nagyobb kiszerelésű áruk esetében kisebb árnövekedést tapasztalnak. Az alapvető élelmiszerekből, higiéniai termékekből a vevők készek nagyobb mennyiséget felhalmozni, ha az ár kedvezőnek tűnik – főként, ha úgy gondolják, később drágábban jutnak hozzá ezekhez.

A KPMG szerint a kereskedőknek, gyártóknak a változó helyzethez való alkalmazkodásban segíthetnek a stratégiai bevételnövelést támogató adatelemzések, az optimalizált kereskedelmi promóciók, a hatékonyabb marketing. Sok lehetőség rejlik a saját márkás és más jó ár-érték arányú termékekben, amelyek most egyre keresettebbek a vevők körében. Az innováció, a back-office funkciók automatizálása, a logisztika hatékonyabbá tétele, a megfelelő munkaerő-menedzsment is segítheti a költségcsökkentést, a nagyobb haszonkulcsok elérését.

„A fogyasztói szokások és preferenciák értelemszerűen sok változáson kényszerültek átmenni az utóbbi években. Most azonban olyan időszak előtt állunk, mikor minden bizonytalan, akár napi szintű zavarok keletkezhetnek ellátásban, árazási stratégiákban, fogyasztói igényekben. Ilyen körülmények között a kereskedelemben dolgozó cégeknek a piac árgus szemmel való figyelésére, a csatornáik maximális rugalmasságára, és az ehhez szükséges adatelemzői és logisztikai háttér biztosítására kell koncentrálniuk” – foglalta össze a javasolt stratégiát Halász Erika, a KPMG szenior menedzsere.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: