Helyreállítják a Péteri-tó természetes medrét

Mintegy 330 millió forintot fordított a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) a Péteri-tó eredeti medrének helyreállítására, ezzel költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számos védett madárfajnak - közölte a szervezet az MTI-vel.

Kiss Mónika, az igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályának vezetője kifejtette: a Péteri-tó Kiskunfélegyházától 10 kilométerre délre, Petőfiszállás és Pálmonostora között fekszik. A 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek, legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak.

A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág, hiszen több mint 200 madárfaj fordul itt elő. A Péteri-tó nádasaiban az összes hazai gémfaj költ, jellemző fészkelő a feketenyakú és a búbos vöcsök, a gulipán, a cigányréce és a nagy goda.

A tó állapotát az 1920-30-as évekbeli szabályozások határozták meg. Ezek következtében a szabad vízfelület jelentősen csökkent, a medret halastavi hasznosításra alakították át, három egységből álló tórendszert létrehozva. Halastóként azonban ma már egyik tó sem működik.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a lehetőségekhez mérten visszaalakítsa az egykori szikes tó eredeti úgynevezett mederalakulatát. Az így megújuló vizes élőhely szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába, költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számtalan védett fajnak.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) 329,9 millió forint támogatásával megvalósuló élőhely-rekonstrukció során azért, hogy újra egységes legyen a tó medre, az elmúlt több mint öt évben elbontották a tavak közötti gátakat és egy erősen erodálódott töltést. A vízutánpótlás és a vízvisszatartás stabilizálása érdekében feltöltő csatornákat és azokhoz kapcsolódó vízügyi műtárgyakat újítottak fel, továbbá felszámoltak minden olyan létesítményt, amely az egykor ott folytatott halgazdálkodást szolgálta, köztük zsilipeket és ivadéknevelő tavakat, ezzel is növelve a terület természetességét.

A Péteri-tónál most is látogatható Vöcsök-tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó mellé a tó két másik oldalára is épült egy emeletes kilátó és egy madármegfigyelő les a természetvédelmi bemutatás részeként, valamint elkészült egy új tanösvény is.

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás:

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában, sajtótájékoztatón.
2026. 01. 15. 01:30
Megosztás:

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi LXXXI. törvényt, amely több ponton megváltoztatta az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályokat.
2026. 01. 15. 01:00
Megosztás:

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás:

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás:

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
2026. 01. 14. 21:00
Megosztás:

Ez a 4 kriptovaluta túlteljesíti az Ethereumot 2026-ban

Az Ethereum jelenleg egy döntési zónában helyezkedik el. Az árfolyam kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szintek között mozog. A forgalom gyenge. A kereskedők egyértelmű kitörésre vagy letörésre várnak. Ez a konszolidáció másutt teremt lehetőséget.
2026. 01. 14. 20:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1788,47 pontos, 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2026. 01. 14. 19:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
2026. 01. 14. 19:00
Megosztás:

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
2026. 01. 14. 18:30
Megosztás:

Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 01. 14. 18:00
Megosztás:

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás: