Heteken belül engedélyezteti az 5-11 éves korcsoportnak fejlesztett vakcinát a A BioNTech

Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.

Heteken belül engedélyezteti az 5-11 éves korcsoportnak fejlesztett vakcinát a A BioNTech

Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.
    
Az adatok megfelelőek, és "minden a terv szerint halad" - húzták alá, hozzátéve, hogy már el is kezdték az engedélyeztetési dokumentáció összeállítását, és az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek.
    
Arra a kérdésre, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriáscéggel folytatott fejlesztések révén akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását, kiemelték: a fejlesztők nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.
    
Ugyanakkor a gyártás előkészületei már elkezdődtek. Az oltóanyag ugyanaz, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú, így kevesebbet kell tölteni az ampullákba - fejtették ki.
    
A Németországba bevándorlóként érkezett török házaspár a többi között arról is szólt, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcinából.
    
A delta "szerencsére nem egy szupermutáns", amely nemcsak fertőzőképesebb a korábbi változatoknál, hanem ki is kerüli az "immunválaszt", a szervezet védekező rendszerét. Azonban frissítő oltás nélkül "nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni a deltát" - mondták.
    
Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel a fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen. Így nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni, de továbbra is a legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.
    
Az oltóanyag globális elosztása körüli vitákról elmondták, hogy legkésőbb 2022-ben lesz elég vakcina ahhoz, hogy a világon mindenkit beoltsanak. A BioNTech/Pfizer-féle vakcina gyártására szolgáló kapacitást is jelentősen növelték, az idén hárommilliárd adagot, jövőre akár négy- vagy ötmilliárd adagot tudnak készíteni, ha lesz rá igény - mondták.
    
Hozzátették: a Covid-19 ellen védő oltások összes típusát együttvéve a vakcinagyártók kapacitása jövőre egyedül Európában eléri majd a havi 500 millió adagot.
    
Ugyancsak pénteken Németországban az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) - a szövetségi kormány munkáját a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében ajánlásokkal segítő szakértői testület - frissíttette a Covid-19 elleni oltásokról szóló javaslatát. Az új ajánlás szerint a terheseket és a szoptatós anyákat is be lehet oltani, méghozzá mRNS-típusú vakcinával és két adaggal.
   
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter üdvözölte az utóbbi hetek tudományos eredményeire épülő döntést, pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy "hosszú hónapok és sok megválaszolatlan kérdés után most már végre van tudományosan megalapozott bizonyosság", és így "a terhes és a szoptató nők is egyértelmű ajánlást kaptak a védőoltás beadatására".
    
A kormány pénteki összesítése szerint a 259 napja tartó oltási kampányban 103,8 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 66,3 százaléka - 55 144 235 ember - kapott, teljes oltással a lakosság 61,9 százaléka - 51 465 740 ember - rendelkezik.
    
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 12 969 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csökkenés az egy héttel korábbi 14 251-hez képest.
    
Az új esetekkel együtt 4 059 081 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly tavaszi kezdete óta.
    
A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 55 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 553-ra emelkedett.

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: