Heves zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat

Heves zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: szerdán a nap második felében már kipattanhatnak zivatarok, de estétől jégesővel, szélviharral és felhőszakadással kísért zivatarokra is számítani kell, elsősorban az ország északi felén.

Heves zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat

Az MTI-hez kedden este eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: szerda hajnaltól, reggeltől az ország keleti felén előfordulhat már dörgés, villámlás, de az érdemi események a nap második felében várhatók. Ekkor egy nyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében délután már kipattanhatnak zivatarok, amelyek lokálisan heves jelenségeket produkálhatnak, majd várhatóan estétől egy zivatarrendszer környezetében akár kiterjedtebben is számítani lehet heves kísérőjelenségekre - írták.

Hozzátették: késő estére a zivatarok fokozatosan a keleti országrészre is átterjedhetnek. Közölték azt is, a legintenzívebb cellákat nagy méretű - jellemzően 2-4 centiméteres, de akár 5 centiméternél is nagyobb - jég, óránkénti 80-100 kilométeres vagy ennél erősebb szélvihar, illetve felhőszakadás kísérheti, legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén.

A meteorológiai szolgálat ezért másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Vas és Veszprém vármegye területére.

Ugyanakkor szerdán a napi középhőmérséklet az északkeleti területeket leszámítva 25 Celsius-fok felett, főként a Dél-Alföldön 27 fok körül várható. A magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben szerda estig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna vármegye területén.

Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit

Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a budapesti Édes Szelet cukrászdáé lett az év diós bejglije, a gyomaendrődi Desszert Centeré az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a siófoki Dinasztia Cukrászda Adventi pirkadat elnevezésű bejglije nyert.
2023. 11. 29. 20:00
Megosztás:

Az átlagnál erősebb decemberrel zárhat az ingatlanpiac

Az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben.
2023. 11. 29. 19:30
Megosztás:

Alulteljesített a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.
2023. 11. 29. 19:00
Megosztás:

London kivételével pluszban zártak az európai tőzsdék

London kivételével erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2023. 11. 29. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kötelező biztosítást váltók száma

A végéhez közeledik az idei kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampány, amelyben a 2010 előtt gyártott személyautókra péntek éjfélig köthettek új biztosítást a tulajdonosok és üzembentartók.
2023. 11. 29. 18:00
Megosztás:

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2023. 11. 29. 17:30
Megosztás:

Bezáratott egy váci pékséget a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok, higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy a Pest vármegyei Vácon működő pékség és cukrászüzem tevékenységét - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.
2023. 11. 29. 17:00
Megosztás:

Rengeteg gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetés, eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a kifizetések ütemesen folytatódnak - mondta el az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint kedden a sárospataki gazdafórumon Feldman Zsolt, aki emellett a jövőre induló új vidékfejlesztési pályázatok legfontosabb tudnivalóiról és a megváltozott agrárpiaci helyzethez való szükségszerű alkalmazkodásról is beszélt.
2023. 11. 29. 16:30
Megosztás:

Nemsokára befejezik a családi bölcsődét Halásztelken

Hamarosan elkészül a családi bölcsőde Halásztelken - közölte a Pro Regio Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2023. 11. 29. 16:00
Megosztás:

December 10-től érvénybe lép a MÁV az új menetrendje

December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
2023. 11. 29. 15:30
Megosztás:

Szlovénia helikoptereket vásárol Olaszországtól

Szlovénia hat Leonardo AW-139 M típusú többcélú helikoptert vásárol Olaszországtól 188 millió euró értékben - jelentette be kedden a védelmi minisztérium.
2023. 11. 29. 15:00
Megosztás:

Nyilvános a jövő évi fogyasztóvédelemi ellenőrzések programja: mutatjuk, kik számíthatnak vizsgálatra

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a játékokat, a mosó-, és tisztítószereket, valamint a kozmetikumokat forgalmazók ellenőrzésére is.
2023. 11. 29. 14:30
Megosztás:

Nőtt a horvát gazdaság

A horvát gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
2023. 11. 29. 14:00
Megosztás:

Megújult és kibővült a KSH Ingatlanadattára

Megújult formában és kibővült tartalommal, valamint egy, területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelentkezik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ingatlanadattár című kiadványa, amely a lehető legrészletesebb területi bontásban mutatja be a használt lakások négyzetméterárát: a települési (a fővárosban a kerületi) átlagárak mellett a városokban utcánként is közli az átlagos árakat és azok relatív szórását. A lekérdezőfelületet sajtótájékoztató keretében mutatta be a KSH.
2023. 11. 29. 13:30
Megosztás:

Riválisát dicsérte, az Alibabát pedig ösztönözte Jack Ma

Érdekes üzenetben válaszolt az Alibaba egyik dolgozójának posztjára a vállalat belső levelezési rendszerében az e-kereskedelmi óriás alapítója, Jack Ma.
2023. 11. 29. 13:00
Megosztás:

Újabb fejlesztés az ALTEO-nál

Az ALTEO jövő év első felében újabb fejlesztésekkel bővíti a szabályozó központját.
2023. 11. 29. 12:30
Megosztás:

Lezárult a foglalkoztatási program Csongrád-Csanád vármegyében

Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási program keretében - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat az MTI-t.
2023. 11. 29. 12:00
Megosztás:

Uniós támogatásból épült bölcsőde Borsodnádasdon

Borsodnádasdon csaknem 330 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével épült új bölcsőde - közölte a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2023. 11. 29. 11:30
Megosztás:

Csoda, hogy kapható! Január 1-től a személyi kölcsönök THM plafonja 35,5%-ra csökken, hitelkártyák esetén pedig 50%-os lesz

A jegybank legutóbbi kamatvágásának már meglesz a hatása a THM-plafonra is: január elsejétől 35,5 százalékra csökken a személyi kölcsönöknél a maximális teljes hiteldíj mutató, a hitelkártyák esetén pedig éppen 50 százalék fölött marad ez az érték - hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.
2023. 11. 29. 11:00
Megosztás:

Uniós pénzből bővült a makói Váll-Ker Kft.

Uniós támogatással, több mint hárommilliárd forintos beruházással bővítette gyártókapacitását a kandallókat gyártó makói Váll-Ker Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2023. 11. 29. 10:30
Megosztás: