Globális bankpiaci körkép - A bizalom letéteményesei

Egy évtizeddel a pénzügyi válságot követően a bankszektor egyre biztosabb talajt érezhet a lába alatt. A nyugodtabb időszakot az ügyfélélmény fejlesztésére és a működési hatékonyság javítására kellene felhasználniuk a bankoknak – derül ki a Deloitte Center for Financial Services 2019-es kitekintéséből, amely a nemzetközi bankszektor és a tőkepiacok folyamatait vizsgálta.

Globális bankpiaci körkép - A bizalom letéteményesei

A Deloitte Banking and Capital Markets tanulmány három, magyar szempontból legrelevánsabb fejezetét foglaljuk össze:

Pénzügyi eredmények – Nyugodtabb vízeken vegyes teljesítmény

A globális bankrendszer nem csak nagyobb és nyereségesebb, de ellenállóbb is, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A világ 1000 legnagyobb bankjának1 az összeszközértéke 2018-ban 124 billió $, az eszközarányos megtérülés (ROA) 0,9 százalék, az elsőrendű alapvető (Tier 1) tőkemutató 6,7 százalék volt. Mindegyik érték jelentősen magasabb, mint 2008-ban volt.

A bankok sikerességének foka azonban földrajzi piaconként eltérő volt. Az amerikai bankszektor 11,8 százalékos tőkearányos nyeresége (ROE, 2017) és hatékonysági mutatói is a válság utáni csúcson vannak. A kínai bankok előretörését mi sem jelzi jobban, mint hogy a világ 4 legnagyobb mérlegfőösszegű bankja kínai, pedig tíz évvel ezelőtt a Top 10-ben nem volt egy sem ebből az országból. Ráadásul ez idáig a legnagyobb kínai bankok profitabilitása is kiemelkedő, 2017-es ROE-juk 15,3 százalék.

 

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Európában vegyes a kép. A 2007-ben legnagyobb öt szereplő profitja 10 év alatt 60 milliárd dollárról 18 milliárd dollárra, az egykori 30 százalékára olvadt. Strukturális hiányosságokkal, többletkapacitással, alacsony/negatív kamatlábakkal küszködve az európai bankoknak 8,6 százalékos tőkemegtérülése volt 2017-ben. Különösen ehhez képest mondható, hogy a magyar bankszektor jól teljesít. A szektor több veszteséges év után 2017-ben 15 százalékos ROE-t ért el, és a következő évek még jobbak lehetnek.    

 

Információs technológia – A szimfonikus vállalat megteremtése

A 2018-as kitekintés vezető témája a technológiai vezetők, a CIO-k előtt álló kihívások voltak, azaz a rendszerek, szoftverek, platformok és interfészek kavalkádja. Ez a téma változatlanul aktuális. A bankok sikeressége a digitális transzformációban végső soron azon fog múlni, hogy a stratégiájuk, működési megoldásaik és technológiájuk miként dolgozik egy irányba, az üzletágakat összefogva.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Szimfonikus vállalatként gondolunk arra a bankra, ahol a különböző technológiák és megoldások egységbe olvasztva teremtenek értéket, éppúgy, mint egy szimfonikus zenekar 21 hangszere teszi. Persze egy bank ritkán ússza meg mindössze ennyi informatikai rendszerrel.

A kiemelkedő hangzás biztosításához a core infrastruktúra elemeinek modernizálása, a data management rendbetétele, a mesterséges intelligenciával és felhő megoldásokkal való kísérletezés lesznek a sláger témák 2019-ben.  


Tehetséggondozás – Megtanulni tanulni


A bankoknak új megközelítésre van szüksége, hogy elkezdjék a felkészülést a munka természetének megváltozásához. Az automatizáció immár többet jelent majd, mind a rutin feladatok kiváltása és költségcsökkentés. Egyre nagyobb szerepe lesz az ügyfélélmény teremtésben és lehetővé teszi, hogy az emberi munkában a problémamegoldás és kreativitás legyen hangsúlyosabb.

Fokozatosan felértékelődnek olyan relatív iparág független tudások, mint az ügyfélút tervezés vagy a változás menedzsment. Ahogy a manuális munkát a gépek veszik át, egyre nagyobb versenyelőnyt jelent majd a gyors alkalmazkodási képesség és folyamatos tanulásra való nyitottság. Olyan képességek értékelődnek majd fel, mint a kreativitás, ítélőképesség, meggyőző erő, döntési képesség, empátia. A munkahelyi környezetnek is a gyorsabb tanulást kell szolgálnia. A funkciókat átfogó, adott projekt leszállítására fókuszáló kisebb és átmenetibb teamek lesznek jellemzők.  


Mindeközben egyre szorosabbra fűződik a bankok, fintech cégek és a nagy technológiai vállalatok kapcsolata. A fintech cégek egyre kevésbé tűnnek civakodó ellenfeleknek, sokkal inkább az együttműködés lesz a norma. A bankoknak általában szükségük van a technológiai óriások szolgáltatásaira, számos techcégnek pedig a bankszektor fontos bevételi forrás marad.

Tavaly a tanulmány szerzői arra biztatták a bankokat, hogy gyorsítsák fel átalakulásukat, különösen a digitális átalakulást. Számos bank intenzíven dolgozik ebbe az irányba. Az idei tanulmány fő üzenete, hogy a digitalizáció nem csak a technológiai tudás erősítését jelenti. A bankoknak továbbra is az ügyfelekre kell koncentrálniuk, tovább kell építeniük a pénzügyi közvetítőként beléjük fektetett bizalmat.


„Valószínűleg nem lesz alkalmasabb idő a transzformáció felgyorsítására, mint az elkövetkező időszak. A gazdasági környezet kedvezőbb, mint bármikor az elmúlt évtizedben. A szabályozói környezet nem lesz szigorúbb. Végül pedig az átalakulást elősegítő technológiák nem csak hatékonyabbak, de jobban hozzáférhetők, könnyebben bevezethetők és gazdaságosabbak is, mint korábban” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte üzletviteli tanácsadási üzletágának partnere.

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás: