Új koncepcióval debütál az Auchan Budapest X. kerületében
Digitális szolgáltatások, jó megközelíthetőség és széles árukínálat a már megszokott kedvező árakkal: így jellemezhető az Auchan új áruháza, amely közel négyezer négyzetméteren várja vásárlóit mától Budapesten. A X. kerület frekventált részén megnyílt első hazai Auchan superstore formátumú üzletben egyedülálló módon az áruházlánc internetes oldalán rendelt termékeket is átvehetik a vásárlók.
Három ok, amelyek miatt a kötvények árfolyama eshet
A második negyedév eseménydúsan indult, a Kína és az Egyesült Államok közti kereskedelmi háború lehetősége megnövelte a volatilitást, a részvények esni kezdtek, de mindezt eddig nem követte a kötvények árfolyamainak csökkenése. Az év eleje óta valamelyest csökkentek az egyesült államokbeli állampapírok árfolyamai, de az utóbbi pár hét eseményei újra visszaszorították a hozamokat, a 10 éves (USA) kincstárjegy hozama újra messze került a lélektani szempontból is fontos 3%-os szinttől (a múlt héten 2,77% volt).
Folytatja az expanziót a SPAR
Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a SPAR.
Két tavat találtak a kanadai jégtakaró alatt
Két tavat találtak kutatók több mint 500 méterrel a kanadai jégtakaró alatt.
266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez
Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján.
Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése vasárnap hajnalban
Szünetel az úthasználati jogosultságok, az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj értékesítése április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Rába éves közgyűlés - sajtóközlemény
A Rába Nyrt. éves rendes Közgyűlése elfogadta az Igazgatóság beszámolóját a társaság 2017. évi működéséről. A Rába Csoport 1,56 milliárd forintos teljes átfogó eredménnyel és 36,4 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2017-es üzleti évet. A Közgyűlés – a társaság növekvő eredményességével összhangban – hozzájárult, hogy a Rába emelje a kifizetendő osztalék összegét, így 23 forint jár a tulajdonosoknak 1000 Ft/db névértékű részvényenként.
Kétmillió allergiás ember van hazánkban
Megkezdődött a pollenszezon, többfelé elérte a nagyon magas szintet a nyír pollenkoncentrációja. Becslések szerint legalább kétmillió allergiás ember van az országban, és számuk folyamatosan emelkedik - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában csütörtökön.
Megkezdte az Advance Tower második ütemét a Futureal-csoport
Megkezdte az Advance Tower irodaház második ütemének építését a Futureal-csoport. A Váci úti irodafolyosón megvalósuló épületegyüttes a második fázisban 8000 négyzetméter bérbeadható területtel bővül. A WELL Building Platina előminősítésű irodakomplexum új ütemét várhatóan 2019 második felében adják át.
Kötelezettségvállalással zárult a KOMETA ügye – a cég tájékoztatási kampányba kezd, és megfelelési programot vezet be
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt. (KOMETA) vállalását, amely a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozással összefüggésben weboldal és a fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampány elindítását, valamint megfelelési program bevezetését foglalja magában. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.
Erősödött a forint
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.