Még olcsóbbá vált a Caterpillar - jó vétel lehet a részvény
Tegnap előtt tette közzé a cég a harmadik negyedéves számait, amelyek megfeleltek a várakozásoknak. A teljes 2018-as évre nem változtatott profitvárakozásán a cég. A befektetők az utóbbi negyedévekben ennél többhöz voltak szokva, mivel rendre a vártnál jobb eredményt jelentett a cég, amit követően éves profitvárakozását is rendre emelte. Ez pedig éppen a részvénypiaci bizonytalanság közepette jött, így komoly eséssel reagált az árfolyam. A kedvező fundamentális képet a mostani jelentés nem írta át, így túlzónak mondható a heves piaci reakció, ami 7% feletti esés képében nyilvánult meg.
Automatizálás útján bebiztosítható az áfalevonási jog és az ellenőrzés sikeres lezárása
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017. évben, az általa közzétett statisztika alapján összesen 156.612 adószakmai ellenőrzést zárt le, melynek eredményeképpen 211,7 milliárd forint nettó adókülönbözet feltárására került sor. A kiszabott szankciók (adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék) összértéke szintén meghaladta a 200 milliárd forintot. A korábbi időszakokhoz hasonlóan a megállapítások legjelentősebb része, 79,9 %-a áfa adónemben született. Ezen stagnáló szám eredményezi, hogy az elmúlt években és jelenleg is a legtöbb adóper megindításának az alapja az áfajogvita.
Átadták az idei Pro Architectura díjakat
A magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért adták át idén a Pro Architectura díjakat szerdán, az Országházban.
Sokan kötünk utasbiztosítást a hosszúhétvégék előtt
Közeledik az újabb a hosszúhétvége, sokan tervezik már a programokat az aktív kikapcsolódáshoz, külföldi városnéző körutakhoz, amelyekhez most szép őszi idő is ígérkezik. Az Allianz statisztikái szerint az ügyfelek a néhány napos utazások esetén is egyre gyakrabban választják a legmagasabb védelmet nyújtó platina csomagokat. Ezek az utasbiztosítási csomagok számos váratlan helyzetre védelmet nyújtanak, így garantálják, hogy a pihenés gondtalanul teljen.
Szenved, csak szenved az AT&T
Tovább szenved az USA meghatározó telekommunikációs vállalata, az AT&T, miután a mostani jelentési szezonban ismét alulmúlta ősi riválisát a Verizont.
Belép a virtuális erőművek piacára a Veolia
Virtuális erőművi portfólió létrehozásába kezdett a Veolia Energia Magyarország Zrt., amelyhez első lépésben 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben.
Ismét gyengült a forint
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán.