Forgalomkorlátozások lesznek a Nyugati pályaudvarnál

Csütörtöktől várhatóan október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a budapesti Nyugati téren, mert elkezdik a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
2017. 08. 23. 05:30
Megosztás:

Tizenegy éves csúcson a kkv-k pénzügyi várakozásai

Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5%-os árbevétel-, és 5,1%-os profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel és profitvárakozásuk egyaránt duplájára nőtt.
2017. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Javult a CIG Pannónia féléves eredménye

A CIG Pannónia 2,484 milliárd forint nyereséget ért el az első félévben, az egy részvényre jutó eredménye 40,2 forint volt - jelentette be a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjáén megjelent nemzetközi számviteli előírások (IFRS) szerint készített konszolidált gyorsjelentésében.
2017. 08. 23. 04:30
Megosztás:

Az SZTA tőkebefektetései eddig közel 2000 munkahely létrehozását támogatták

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi és korábbi portfóliócégeinél 2017 közepére csaknem 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések előkészítésekor jegyzett adatokhoz képest. Míg a portfóliócégek a – különböző években végrehajtott – befektetéseket megelőző időszakokban összesen közel 950 főt foglalkoztattak, addig a NAV adatbázisa alapján májusban összesen már közel 2950-en dolgoztak a vállalkozásoknál. Az SZTA cégportfóliójába jelenleg több mint 60 vállalkozás tartozik, több mint 25-ből pedig már kilépett az Alap.
2017. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Növeli katonai erejét az Egyesült Államok Afganisztánban

Donald Trump korábbi kivonuláspárti nyilatkozataival szemben az Egyesült Államok néhány ezer fővel növeli katonai jelenlétét Afganisztánban - mondta el a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. 08. 23. 03:30
Megosztás:

Ez növeli a sportolók teljesítményét

Amerikai kutatók "megcsapolták" elit futók és evezősök mikrobiomját és olyan baktériumokat azonosítottak, amelyek segíthetik őket jó eredmények elérésében.
2017. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Szijjártó szerint rendkívüli az európai terrorfenyegetettség

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyáron történtek alapján továbbra is helytálló az az állítás, hogy Európában a biztonsági helyzet soha nem volt ilyen rossz, és a terrorfenyegetettség sem volt ilyen súlyos, mint most.
2017. 08. 23. 02:30
Megosztás:

Átalakulhat a magyar almatermelés

Szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének megőrzésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), október közepétől pedig almafogyasztást népszerűsítő kampányt indít - közölte a testület kedden az MTI-vel.
2017. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Több mint 350 program lesz az ide Vásárhelyi Forgatagon

Az idei Vásárhelyi Forgatagon összesen 361 program várja a közönséget, egyebek mellett lesznek családi és gasztronómiai rendezvények, bemutatkoznak a civil szervezetek, illetve megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját is.
2017. 08. 23. 01:30
Megosztás:

Rekordalacsony a horvátországi munkanélküliség

Júliusban is a júniusi rekordalacsony, 10,8 százalékos szinten maradt a horvátországi munkanélküliségi ráta - derül ki a horvát statisztikai hivatal keddi közléséből.
2017. 08. 23. 01:00
Megosztás:

Heves hóviharok dúlnak a Marson

Heves hóviharok dúlnak a Marson, kizárólag éjszakánként - derül ki egy tanulmányból, amely megváltoztathatja a vörös bolygóról kialakult eddigi elméleteket.
2017. 08. 23. 00:30
Megosztás:

Már nem gyanúsítják az etikus hekkert

Már nem gyanúsítja az "etikus hekkert" az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
2017. 08. 22. 23:30
Megosztás:

Nem alakul túl jól a katolikus és az orosz ortodox egyház viszonya

Kedvezően alakul a katolikus és az orosz ortodox egyház viszonya, de az orosz fővárosban most nem folytak konkrét tárgyalások egy újabb egyházfői találkozóról - jelentette ki Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára kedden Moszkvában a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón.
2017. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Vádat emeltek Romániában a Digi cégcsoport vezetői ellen

Vádat emeltek Romániában a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen egy korrupciós ügyben, amelyben a telekommunikációs vállalatot megvesztegetéssel gyanúsítják.
2017. 08. 22. 22:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,62 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 37 622,47 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs.
2017. 08. 22. 21:30
Megosztás:

Pótfelvételi: középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium

Pótfelvételit hirdet középiskolásoknak az ország egyik legismertebb tehetséggondozó intézménye, a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott diákok augusztus 27-ig jelentkezhetnek az intézmény e-learningen alapuló, iskola mellett végezhető ingyenes képzéseire.
2017. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült a forint kedden a bankközi devizapiacon elsősorban a dollárral és a svájci frankkal szemben, míg az euróval szemben alig változott a jegyzés.
2017. 08. 22. 20:30
Megosztás:

Együttműködik a BÉT és az MGYOSZ

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, melynek fő célja a tőkepiac fejlesztése, és a vállalatok tőkepiaci-, pénzügyi ismereteinek előmozdítása.
2017. 08. 22. 19:30
Megosztás:

Már elérhető a PayPal-es fizetés Nintendo Switch készüléken

A PayPal (Nasdaq: PYPL) online fizetési szolgáltató bejelentette, hogy 2017. augusztus 22-től a PayPal elérhető fizetési opció a Nintendo internetes áruházában, a Nintendo eShopban. A weben, vagy közvetlenül a játékkonzolon keresztül is rendelkezésre álló szolgáltatás ezzel 34 országban válik elérhetővé.
2017. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Laza maradt a jegybank

Kedden a piaci várakozásoknak megfelelően a helyén maradt a magyar alapkamat. A jegybanki kommentárból viszont az látszik, hogy lazítás jöhet a nem konvencionális eszközökön keresztül.
2017. 08. 22. 18:30
Megosztás: