Késedelmi pótlékot fizethet a NAV-nak, ha rosszul dokumentálja a cég fejlesztési tartalékát!
Az eredménytartalék lekötött tartalékba történő átvezetésének módjáról minden esetben a vállalkozás dönthet önállóan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a határozatról írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, hívja fel a vállalkozások figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Ha ezt elmulasztják, akkor a korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetnie a vállalkozásnak.
325 millió forint rendkívüli támogatást kap két budapesti kórház
Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, a két kórházigazgatóval közösen tartott sajtótájékoztatón.
A világ élvonalába került a dolgozók jóllétét szem előtt tartó magyarországi épületek száma
A világ több mint hatszáz - a dolgozók és a lakók egészségének szempontjait is figyelembe véve tervezett - épülete közül minden ötödik Európában épült vagy épül. Lakosságszámra vetítve Magyarország a világon a hatodik, Európában pedig a második helyen áll a WELL Building minősítésre regisztrált épületek száma alapján. A WELL nemzetközi szervezete a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülettel együttműködésben adna további lendületet a minősített épületek elterjedésének Magyarországon.
Vezetékes vízkár és a vihar okozza a legtöbb lakáskárt
A leggyakrabban előforduló lakásbiztosítási kárkifizetéseket a vezetékes vízkár okozta károk pótlására - átlagosan 49 000 Ft -, a legnagyobb összegű a tűz és robbanáskor keletkezett károkra - átlagosan 569 000 Ft-, valamint villámcsapás kapcsán tett bejelentésekre - átlagosan 214 000 Ft- teljesítette a Genertel. A biztosító statisztikájából kiderült az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege közel négyszerese a lakásoknál kifizetett összegeknek.
Az adókedvezmény és a kiszámíthatóság ellenére sem mindenki hajlandó a jövőjéről gondoskodni
Ismét rekord mélyen van a megtakarításokkal rendelkezők aránya – derül ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Az idei kutatás rávilágított, a magyarok közül kevesebben takarékoskodnak és fektetnek be, mint 5 éve. Bár az átlagkeresetek nőnek, az emberek csak egy része használja ki a plusz pénz nyújtotta lehetőségeket, pedig egy-egy öngondoskodási célú befektetéssel adókedvezményt vagy adómentességet, valamint előtakarékossági támogatást is kaphatunk, és megalapozhatjuk a kiszámíthatóbb nyugdíjas éveket.
Magyarországot is érintő felvásárlást jelentettek be
A Chestnut Health Systems amerikai és nemzetközi Employee Assistance Programmal foglalkozó divízióját, a Chestnut Global Partnerst (CGP) felvásárolta a Morneau Shepell, Észak-Amerika egyik vezető humánerőforrás-tanácsadó és technológiai cége, amely a világ egyik legnagyobb munkavállalói támogatási programokat nyújtó vállalata.
14 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama
Újabb történelmi csúcsot ért el a bitcoin árfolyama csütörtökön: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon reggel 14 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzés. Huszonnégy órával korábban, szerda reggel még a 12 ezer dolláros rekordszint áttöréséről szóltak a hírek.
Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók
Egyre tudatosabban vásárolnak online a magyarok: a hírleveleken, közösségi médián és árösszehasonlító oldalakon keresztül figyelik az akciókat és naprakész információkkal rendelkeznek arról, mikor érdemes vásárolni. Ezt mutatja az is, hogy az idei Black Friday a korábbinál is nagyobb figyelmet kapott, amit a kereskedők is megéreztek: a brands.hu például a tavalyihoz képest 104%-kal nagyobb forgalmat bonyolított le, de a Cyber Monday akciójuk is kiemelkedő volt. Az e-kereskedők várakozása szerint december első fele és január is erős hónap lesz számukra.
Már üzemel az ALTEO első naperőműve
Az ALTEO Group lezárta azt az ügyletet, amelynek révén a Domaszék 2MW Kft. megvásárlásával annak közel 2 megawattos domaszéki, már működő naperőművének tulajdonosa lett. Az ügylet zárásával bekerült az első működő fotovoltaikus egység az ALTEO Csoport erőművi portfóliójába. A megtermelt áramot az erőmű a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye alapján 25 évig a KÁT keretein belül értékesíti.
Az adózók nyakán az év végi határidők: nézzük, mire kell figyelni!
A MAZARS idén is elkészítette összefoglalóját azokról az év végi adózási határidőkről és választási lehetőségekről, amelyeket a vállalkozások pénzügyi vezetésének szem előtt kell tartania – még akkor is, ha vészesen közelednek az ünnepek. Több adózással összefüggő témában is kiemelten fontos határidő december 20-a, illetve 31-e, ráadásul a szokásos bevallási dátumok mellett több különleges határidőre is oda kell figyelnünk a vállalkozásoknak, hiszen olyan döntések meghozatalának is ekkor lehet itt az ideje, amelyek később már nem, vagy csak jelentős pluszadminisztrációval pótolhatók.
Ömlenek a hírek a FED felől
Úgy tűnik, nem lesz egyöntetű a decemberi szavazás az alapkamat további emeléséről a tengerentúlon. A chicagói Fed elnöke, Charles Evans szerint elképzelhető, hogy itt az ideje annak, hogy a Fed átmenetileg felfüggessze a kamatemelési ciklusát és megvárja azt, hogy az infláció valóban elindul-e a jegybank 2%-os céljának irányába. Amennyiben ez továbbra sem következne be, még 2018 közepéig halasztaná a következő kamatemelést. Evans egyébként hagyományosan a lazább monetáris politikát támogató Fed tagok egyike.
Munkaerőpiac és toborzás 2018-ban - Mi vár a munkaerőpiacra?
A jövő évben várható néhány – részben törvényi – változás, amely nagy hatással lesz a munkaerőpiac jövőjének alakulására. A profession.hu három kritikus területet jelölt meg, melyre időben fel kell készülnie a vállalatoknak és az álláskeresőknek egyaránt. Mostani előrejelzésében ezekre hívja a fel a piaci szereplők figyelmét.
Dollárerősödésre érdemes most játszani
Sokakat meglepett az euró idei évben látott szárnyalása a dollárral szemben, amit a javuló eurózónás gazdasági kilátások és az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjának kivezetése körüli spekulációk hajtottak. Önmagában az euró erősödése a javuló gazdasági fundamentumokra nem lenne meglepő, azonban eközben az amerikai gazdaság is stabil növekedést mutatott, sőt az amerikai jegybank, a Fed fokozatosan emelte tovább az alapkamatot. Ennek ellenére az idei évben 10% feletti erősödést mutat az euró a dollárral szemben. Szeptemberben miután az EUR/USD kurzus elérte az 1,2-nél húzódó erős technikai szintet korrekció vette kezdetét és egy csökkenő trend bontakozott ki az árfolyamban. Ez az előző héten a kedvező német GDP adatok után megtört, azonban nem sikerült tartós lendületet vennie az eurónak. A kérdés jelenleg az, hogy folytatódhat-e a szeptember eleje óta tartó dollárerősödés vagy egy kisebb korrekció után tovább folytatja menetelését az euró. Több kulcsfontosságú tényező alakulását megvizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy az előbbi szcenárió bekövetkezése a valószínűbb.
Lemezbemutató nagykoncertet ad Király Viktor
Napjaink egyik legnépszerűbb magyar énekese december 22-én 20 órától a budapesti MOM Sport Rendezvényközpontban adja elő először új albumán szereplő dalait.