25 millió dollárral járó tudományos díjakat adtak át

Ötödik alkalommal adták át a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen több mint 25 millió dollárral (7,3 milliárd forinttal) járó élettudományi, matematikai és fizikai díjakat vasárnap a kaliforniai Szilícium-völgyben.
2016. 12. 06. 02:30
Megosztás:

Légszennyezettség miatt korlátozzák a közlekedést Párizsban

A Franciaország északi részén napok óta tartó légszennyezettség miatt kedden csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi prefektus.
2016. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Új vezetők az FHB Jelzálogbanknál

Az FHB Jelzálogbank új igazgatóságának alakuló ülésén Oláh Mártont választották vezérigazgatónak, az igazgatóság elnöke Vida József lett - közölte az FHB hétfőn a BÉT honlapján.
2016. 12. 06. 01:30
Megosztás:

Hétezer gyermek családjához juttatott élelmiszert a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány

A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szervezésében 360 településen 7488 hátrányos helyzetű, három éven aluli kisgyereket nevelő család vehetett át kilenc hónap alatt összesen több mint 67 ezer élelmiszercsomagot hat multinacionális élelmiszer-kereskedelmi lánc jóvoltából.
2016. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Mit érint még az adócsomag?

A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás érvényesítésén kívül néhány egyéb ponton is változtat az adószabályokon, így például az ingatlan értékesítésnél, a helyi adónál és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál.
2016. 12. 06. 00:30
Megosztás:

Trump lenne a legnagyobb világgazdasági kockázat?

A globális intézményi befektetői közösség szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump majdani gazdaságpolitikai elképzelései váltak mára a legnagyobb világgazdasági kockázattá.
2016. 12. 06. 00:01
Megosztás:

A cégek 40 százaléka a szakképzett munkaerő hiányával küzd

A cégek 40 százaléka küzd az Európai Unióban a szakképzett munkaerő hiányával, és egyre erősebb a felismerés, hogy többet kell befektetni az oktatásba, korszerűsíteni kell az oktatás szerkezetét és tartalmát - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság (EB) oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős tagja hétfőn az Európai szakképzési hét rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén.
2016. 12. 05. 23:30
Megosztás:

Magyarország a legjobb a családok támogatásában

Magyarország a GDP 4,7 százalékát fordítja a családok támogatására, ezzel listavezető Európában - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt hétfőn.
2016. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Egyre kevesebb az esélye annak, hogy Olaszország öt év múlva is az euróövezet tagja lesz

Londoni pénzügyi elemzők szerint immár a 30 százalékot sem éri el az esélye annak, hogy Olaszország öt év múlva is az euróövezet tagja lesz.
2016. 12. 05. 22:30
Megosztás:

Növekvő akvizíciós étvágy, verseny a kínálati oldalon – ez várható az M&A piacon

Nagy valószínűség szerint stratégiai befektető lesz a felvásárló. Mire számítsunk?
2016. 12. 05. 22:00
Megosztás:

Csak minden ötödik ember érzi jól magát a munkahelyén

Stressz, megkülönböztetés, agresszió – a Work-Force munkaerő-kölcsönző és közvetítő cég online felmérése a beosztottak véleményét vizsgálta. A vélemények nem hízelgőek, csak a megkérdezettek 18%-a érzi kifejezetten jól magát a munkahelyén, 12% elégedett vezetőjével, 76% pedig olyannyira elkeseredett, hogy szívesen be is húzna a főnökének.
2016. 12. 05. 21:30
Megosztás:

Bármiből lehet tabletta

Tablettázógépek kerülnek kalapács alá, ami kivételes alkalom az élelmiszeripari gyártóknak, hogy mélyen a normál piaci ár alatt jussanak hozzá ezekhez a különleges masinákhoz.
2016. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Pont arra utaznak a betörők, amit a legjobban féltünk a lakásban

A betöréses lopás sokaknál dobogós, ha rémálmokról van szó: a Generali kutatása szerint a megkérdezettek ötöde nagyon tart tőle.* Az ORFK adatai alapján 2015-ben több mint 20 ezer lakásbetörés történt itthon, 2016 első hét hónapjában pedig több mint 10 ezer.* A biztosító azt is kiderítette, hogy az otthonokban előforduló értékek közül – készpénz, laptop, mobil, tévé, ékszer – mi az az egy, amit megmentenénk, ha lenne rá lehetőségünk.
2016. 12. 05. 20:30
Megosztás:

Elektromos autó töltési pont: kihelyezték az első táblát

Az elektromos autók terjedésével párhuzamosan nő a töltési helyek száma. Magyarországon eddig nem volt olyan, egységesen elfogadott közlekedési, illetve információs tábla, amely egyértelműen jelölné a tulajdonosok, illetve a használók számára a gépjárművek töltési lehetőségét, jelenleg a KRESZ sem rendelkezik erre vonatkozó tábláról. 2016. december 3-án Magyarországon először helyeztek ki elektromosautó-töltési lehetőségről informáló közúti jelzést az M7-es autópálya székesfehérvári pihenője előtt, a sztráda 58-59-es kilométerszelvényénél.
2016. 12. 05. 20:00
Megosztás:

Lendületben az amerikai gazdaság

Ha megnézzük, hogy mi történik a világban, és milyen makroadatokat kapunk, amelyeket a héten tettek közzé, akkor az amerikai gazdaság növekedése a III. negyedévben érdekes információnak számít - adta hírül az Akcenta.
2016. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Az MNB következő lépése pedig...

Az MNB alelnöke, Nagy Márton, valamint felelős ügyvezető igazgatója, Virág Barnabás, az új devizapolitikai tanulmányukban bemutatják, hogy a Bank már nem tervezi a kamatok további csökkentését - tájékoztatott az Akcenta.
2016. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Konkrét intézkedésekkel a feketegazdaság ellen

A kormány további lépéseket tervez a fekete gazdaság visszaszorítására, a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelésére,az adó-adminisztráció csökkentésére, és a lakosság pénzügyi tudatosságának javítására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2016. 12. 05. 18:30
Megosztás:

További pörgés várható a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom a karácsonyi vásárlási időszakban, illetve a következő hónapokban és években is jelentősen emelkedik majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn a KSH legfrissebb adatait kommentálva az M1 aktuális csatornán.
2016. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Mennyibe kerül jövőre a bérleted?

Jövőre sem emelkednek a tömegközlekedési tarifák és az úthasználati díjrendszerben sem lesz változtatás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére hétfőn.
2016. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Elégedetten zárja az évet a Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézetének életében kiemelten fontos és sikeres év volt az idei - mondta el az MTI-nek Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet főigazgatója.
2016. 12. 05. 17:00
Megosztás: